Tönkretett az internet

2012-től kezdődött a kálváriám, csalódásom évében.

Nagyon szerelmes voltam, soha még ennyire nem szerettem, vágytam senkit. Szóval 2012 év elejétől kezdtem a leskelődést, más néven való regisztrálást, hogy tudjak névtelenül üzengetni, ha úgy alakul...

Azt láttam az illetőn, hogy nagyon jól elvan. 2 hétig feltett néhány búsulós "számomra meghaltál", "végleg vége" szövegű zenét, de egész hamar túllépett a dolgon.

Mivel nagyon szerettem, nem hiszem, hogy net nélkül hamar elfelejtettem volna, de hogy nem megyek így tönkre testileg, lelkileg az biztos.

Senkit nem okolok persze, csak magam.

De azért azt minden csalódott szerelmes meggondolná, hogy a messze lakó szerelme háza előtt leskelődjön esténként vagy az interneten csak egy kattintást tegyen és lássa a másik mit, kivel, hol...

És ezt látni kell? Kétlem így utólag.

Utáltam Őt és minden nőt, aki egy képéhez is hozzászólt. Éveket töltöttem a gép előtt, csak arra használtam a netet, hogy Ő-t vagy őket lessem. És ez 2 évig ment így.

Kialakult az üléstől egy nyaki lordosisom (sérvem), gerincferdülésem az éveken át tartó rossz testtartástól, számítógépre való meredéstől és egyszer a sürgősségire kellett bevinni este, annyira rosszul voltam, nem tudtam nyelni és nem kaptam levegőt. Kikészültem lelkileg, nyugtatót kaptam. Az első "évfordulóm" így "ünnepeltem" és ez lett a leskelődés ára. Ülni nem, csak feküdni tudtam. És mégis jött egy újabb év...

A szemem nagyon sokat romlott, kifolyik szinte, annyira könnyezik. Írogattam mindenkinek névtelenül, hogy "de nem is szeret téged se" és hasonló okos, sértődött, dühös, csalódott dolgokat.

Aztán kitaláltam, hogy most jól leszek. Vicceseket posztoltam, jópofa zenéket, képeket, ahol baromi boldognak tűntem...

Eljátszottam, hogy jól vagyok, miközben nem.

Miközben szenvedtem, hogy ő nyaral, viszi a barátnője (ingyen) külföldre, fizet neki, névnapját, szülinapját "százan" ünnepelték, buliztak össze-vissza, szerelmeskedtek, nevettek... Én ezalatt ott ültem a gépnél és lestem a híreket, figyeltem a fejleményeket és csak vártam, hogy mikor lesz egy újabb kép és hír, amiből én összerakhatom a dolgokat. Én ott ültem, kiégetten és fásultan, amíg ők buliztak, nyaraltak és szeretkeztek.

Én nem mentem két évig randira, mindenkit ellöktem és elutasítottam 20-as éveim végén, szépen, csinosan, kedvesen. Minden szombat és vasárnap, minden hétköznap este hajnali 2-3-ig.

Ez volt az én szánalmas és megalázó programom (amit az internet többek között lehetővé tesz, szerintem elég sok más ember számára is, még ha nem is beszélnek róla).

Leskelődés egy olyan ember után, aki egyszer sem hívott fel, egyszer sem köszöntött fel, nem érdeklődött utánam...

Persze kiderült, hogy az ő nagy boldogsága hazugság, mert megcsalta (csalja) a lányt már nem egyszer.

Szóval nem minden arany ami fénylik...

Ettől függetlenül (ami az egész leskelődésnek a lényege) lelkileg leamortizáltam, érzelmileg pedig bántottam és megalázó helyzetbe hoztam saját magam, amíg ők jól szórakoztak.

Emiatt a Férfi miatt és a saját ostoba butaságom miatt olyan számomra idegen emberek életét kezdtem el lesni, akik - akár csak egyszer is - hozzászóltak a képeihez. Évekig figyeltem olyan emberek, rokonok, haverok, volt/jelenlegi női életét, akikkel egyszer sem beszéltem. Akikhez semmi, de semmi közöm. Kb. 10-15 embert érintett. Akiknél mind úgy láttam, hogy boldogok, utaznak és akik szintén azt hitték rólam, hogy boldog vagyok és jól vagyok...

Mert azt senki nem látta, hogy sírva kelek, sírva fekszem, hogy csalódott vagyok és magányos, hogy elbőgöm magam az utcán.

Rólam azt látták, hogy egy vicces, kedves, jó ízlésű lány vagyok, aki ha feltesz szép rózsaszín szájfénnyel egy képet, akkor ötvenen lájkolják, hogy "gyönyörű vagy" és akiről azt hiszik, este sosem magányos.

Egy igaz barátom van, de inkább így írom: Az Egyetlen Barát!

Féltett, kért, könyörgött, ne üljek oda, ne gyötörjem magam, csak fáj, hazugság az egész, letiltja a netet.

Aztán magamtól rájöttem, tényleg hazugság!

Senkinek semmi köze más magánéletéhez, más magamutogatásához, mert aki igazán boldog és van Élete (nem csak a kirakatba), az nem a közösségi oldalon éli, hanem megéli az életét.

Régen, ha szakítottál, fájt, de volt lehetősége leülepedni, elmúlni.. Tudom, tudom, a sok okos ilyenkor letiltja az exet. 2 napig nekem is sikerült, volt, hogy egy hétig is. Mibe telik visszacsinálni, hogy lássam? Egy kattintásba. És nekem sajnos a kíváncsiságom nagyobb volt...

Gyógytornára kell járnom, a szemem nagyon sokat romlott, az idegeim tönkrementek, sokszor olyan mennyiségű gyűlölet halmozódott fel a lelkemben, hogy elemésztett és megijesztett. Sokszor puszta kézzel tudtam volna lebontani egy házat és ez nem vicc, de a kívülállók egy törékeny kis cuki lányt láttak, aki azelőtt voltam is, és aki szeretnék is lenni.

Mert, ha ezt folytatom belehalok.

Nem én vagyok az első és az utolsó aki rájön:

nem éri meg!

Sem lesni, sem sírni.

Hátat fordítok magamnak, az álmaimnak, csak hogy mások életét lessem, hogy nekik milyen jó...

Persze a féltékenységi jelenetet, a megcsalást, a lebukást, a hazugságot, egy rosszul elsült randevút, bulit nem szoktak posztolni.

Csak amikor indulunk el otthonról kicsípve, selfizünk egyet, hogy lássa a sok okos a gép előtt "buli lesz"! De hogy az a buli hogy alakult, onnan hogy térsz haza, vagy hogy az a bizonyos illető másnap is igényt tart-e rád, arról már nem szól a fáma... az nem publikus.

Biztos nem mindenki így éli meg a közösségi oldalon való részvételt, de nagyon sokan így!

Kiégett lettem és fásult.

Ha nincs net, fél évig biztos szenvedek, de aztán nyitok, mert nincs gép, ahonnan "minden infót megtudok". Kénytelen lettem volna nyitni, megismerni új arcokat, lehetőséget adva magamnak és másnak, hogy megismerhessen egy kedves lelkű lányt.

Szóval én azt mondom és kérem:

vigyázzatok a lelketekre!

Vigyázzatok az egészségetekre, egyszóval magatokra!

És ha elolvastátok a cikkem, kérlek kapcsoljátok le a gépet és menjetek ki vagy a szoba másik végébe és nyújtózzatok egy nagyot! Megköszöni majd a testetek és a lelketek is.

Menjetek minél többet ki a szabadba, de ne okostelefonnal! Csodáljátok a természetet (ki tudja meddig lehet még), ismerkedjetek! BESZÉLGESSETEK SZEMÉLYESEN, az az elsődleges kommunikáció!