Több generáció együttélése (beszélgetés)

Sziasztok! Úgy látom, hogy elég régen volt az utolsó hozzászólás, de talán valaki ezt is elolvassa. Sajnos nálunk az a helyzet, hogy a párom szüleivel kell osztozkodnunk. Igaz egy udvaron belül külön házban vagyunk, de sajnos nem tudok úgy kilépni a házból, hogy meg ne kérdezzék, hogy HOVA MÉSZ?...

Az apósom nem is annyira de az anyósom, uralkodni akar mindenek felett...

Igazából ez csak egy gond a sok közül... :(

Szívesen elköltöznék, de a párom nem mivel már sokat fektetett ebbe a házba, na meg pillanatnyilag nem is lenne miből menni.... :(

Szia! Szerintem az is fontos, hogy hány négyzetméteren élnek!!

Én 20 éves koromban költöztem össze a mostani férjemmel. Soha nem laktunk a szülőkkel. Nem tartom egészségesnek a szülőkkel egy fedél alatt élést.. Ha nem lenne más megoldás,akkor biztos,hogy tudnék alkalmazkodni.

A madarak is kirepülnek a ( családi ) fészekből. A régi családi ( paraszt ) házak, hosszúak voltak. Szoba konyha, nem ritka volt ebből a 3-3 változat is akár, de inkább 2-2. Együtt de mégis külön. Aztán valahogy úgy újították fel, a konyhát elfelezték. Hosszába, és keresztbe a belsőt is elosztották, 1-1 ajtóval. Persze ide ablakot is vágtak. Így lett fürdőszoba, és spájz.

Aki látott ilyen régi, felújított parasztházat, tudja miről írok...

Az a véleményem, hogy régen sokkal több tolerancia volt az emberekben egymás iránt.

Hosszú-hosszú évekig 3 generáció élt együtt nálunk, gyerekkoromban nagyanyámék, szüleim, mi gyerekek, aztán a szüleim, mi és a gyerekeim. Különösebb problémák sem gyerekkoromban, sem felnőttként nem voltak. Különösebben nem szóltak bele az életünkbe, pedig egy házban laktunk. Mi pedig igyekeztünk őket nem zavarni és megfelelő tisztelettel viseltetni irántuk. Mindezt pusztán abból a hálából kiindulva, hogy felneveltek...

Nagyon nehéz volt nekünk is hogy nem mehetünk moziba pl. mert nem volt kire rábízni a lányt. De mennyi felesleges stressztől, vitától szabadultam meg hogy szinte az első pillanatba külön tudtunk költözni.!!

Az após előrelátásának köszönhető, nem az anyósé... Alig vagyunk együtt a lányommal és a vőlegényével, de látom nekik is jobb ha nem "rajtunk" élnek, úgy néz ki lesz hol külön lakniok... Jobb távolról szeretni, mint közelről gyűlölni....

Szia

37.évemet betöltöttem amikor végleg elköltöztünk otthonról.Apukám ez előtt egy évvel meghalt.Anyukám innen kezdve olyan nehéz természetű lett,hogy inkább vállaltuk az albérletet három gyerekkel.Mindketten dolgoztunk.A gyerekek iskola és napközi.

Nem nagy dolgok voltak ami a vitákat okozta,hanem minden apró dolog és folyamatosan.

Költözni kell!Csak akkor leszel igazán felnőtt.

Persze a lehetőség nincs meg akkor nem szabad.

Persze, hogy csak jóindulatból beszélnek, de azért egy felnőttnek már nagyon nehéz ezt elviselni.

Csak az a baj, hogy ez akár a szüleiddel való kapcsolatra is rámehet

Sziasztok!

Nekem az anyagi előny a legutolsó ami eszembe jutna erről. Főleg ha nem érzem jól magam az otthonomba, akkor lehet akármilyen anyagi előnye annak, hogy sokan együtt élünk.

Mi négy generáció, 4 nő éltünk együtt. Édesanyám, Nagymamám, a Lányom, és Én. Voltak nehézségek. Mindenkinek más a fontos, más az életritmusa. Nekem a legrosszabb a konyha megosztása volt, Édesanyám is tuti akkor állt neki valamit főzni, mikor én.

Nagymamásm sajnos meghalt azóta, nekem lett egy párom, és hozzáépítettünk a házhoz. Külön bejárat, és teljesen külön minden, mégis együtt vagyunk, ha akarunk! Ha nem, napokig nem is látjuk egymást. Párom szülei a szomszédban laknak, tehát igy is egy kupócon vagyunk, de teljesen külön, és ez igy nagyon jó! Ha kell segítség, akármelyik szomszédba elrohanhatok..De ha magányra vágyunk, nem zavar minket senki. Nekünk ez igy nagyon bejött.

Igen, az egyik előnye az anyagi, de inkább legyen béke és nyugalom, mint, hogy egy picivel több pénzem legyen.

Az öregek részéről pedig az az előny, hogy nem kell annyi házimunkát végezniük.

Igen, alkalmazkodni kellene mind a két félnek.

De egy 88 éves ember már nem igazán tud és nem is akar alkalmazkodni.

Szüleim az anyukám 88 éves apukájával élnek együtt. Mit ne mondjak, minden napos a hajmeresztő tettei az öregnek. És azokat nem lehet szó nélkül hagyni, mert vannak olyan dolgok, amiket nem is lehet. Na és ebből vannak a mindennapos viták.

Szia Firku!:)))

Én egyszer éltem a férjem apukájával ,azt hiszem több mint egy évig amíg építkezés zajlott ,de már az albérletünket bontották.

Nem volt könnyű,de megfértünk egymás mellett.

Az együtt élés az embereken múlik,hogy tudnak -e tolerálni,alkalmazkodni a másikakkal,de szerintem minél több a felnőtt egy házban ,annál nagyobb a konfliktus eshetősége,mivel a felnőttekben már kialakult az igény erre arra,de mindenkiben épp másra:))

Ha tiszteletbe tudják tartani a másik "kehéjét" akkor működik ,de ha nem ,akkor nem.

Szerintem a több generációs együttélésnek több a hátránya, mint az előnye. Nagyon sok a konfliktus, mert a fiatalabbak máshogy gondolkoznak, mint az öregek és ez csak vitát szül.

Saját tapasztalat.