Mennyire ajánlatos két generáció összeköltözése? Összeköltöznétek idős szüleitekkel? (beszélgetés)

Több oldalról meglehet ezt közelíteni. Ha az élet úgy kívánja,igen. Hiszen a szüleid, és ha a segítségedre van szükségük,ki másra számíthatnának,ha nem a gyermekeikre.

Az,hogy mennyire könnyű több dologtól függ:

-A szüleiddel való viszony (ez érvényes a párodra is!)

-A természetetek

-Mennyire vagytok kompromisszumképesek

Édesanyám velem és párommal él. Mi tökéletesen megvagyunk. Pár év múlva építkezni fogunk másik településen,oda is magunkkal visszük,de ott már kapni fog egy külön "szoba-nyári konyha-esetleg fürdőszoba-wc" épületecskét,mivel ő igényli azt,hogy este pl már egyedül nézegesse a kis sorozatait,stb. Viszont mindhárman kompromisszumképesek vagyunk,a gondokat azonnal megbeszéljük,és a viszonyunk is tökéletes,mindhármunk részéről.

Nálunk így hozta az élet,de még páromért sem mondanám azt,hogy na csókolom,mi elmentünk... Ő az ÉN édesanyám,és imádom! Ezen soha senki és semmi nem változtathat. Persze viták mindig voltak/vannak/lesznek,de ilyen az élet :)

Max. átmenetileg, ha muszáj.

Figyelj, ez hosszútávon nem működik normálisan, csak akkor, ha az egyik fél behódol. A szülők háza az övék ők döntik el, hogy néz ki, mi ott a menetrend ésatöbbi.

Én magam akarom eldönteni, milyen színű a függöny, mit főzök a családomnak, mikor és hol szexelek a férjemmel. Nem tudnék úgy élni, hogy mindig más szabályaihoz kell alkalmazkodni.

A többgenerációs együtt lakhatás szerintem csak úgy kivitelezhető, ha mindenkinek fejenként minimum 12 négyzetméter, elszeparált lakrész biztosított.

Ahogy spinneli is kifejtette.

Anyukámék így élnek. A nevelőfaterom anyukájával együtt, nem anyagi okokból, hanem elsősorban kényelmi szempontok miatt-mikor külön lakásba élt a mama mindennap mentek hozzá valami apróság miatt, így kényelmesebb, hogy "kéznél vannak" egymásnak.

Szeparált, külön lakrészben élnek, persze átjárhatóság van, de nem mondom, hogy zökkenőmentes az együttélésük.

A szüleim ötvenesek, a mama már 80 éves...én úgy látom, ahogy idősödik az ember egyre kevésbé képes alkalmazkodni, ragaszkodik a megszokott dolgaihoz, rutinjához stb.

Mellesleg jobb ha belenyugodtok hogy vissza jön a többgenerációs lakhatás mint azt lalalala szépen kifejtette.Persze van aki hazudik hogy milyen jól megy neki de mint tudjuk válság van és lesz vagy még kb 20 évig :P

A munka helyek a fasorba az egészség ügy szintén,valahogy most nem lennék fiatal!

Mindíg kiráz a hideg, amikor ilyen anya-lány kapcsolatról olvasok. Nem értem. Nem értem, hogy lehet valaki "nem jól" az anyjával. Én nagyon szerettem anyukámat, mindent meg tudtam vele beszélni, számíthattam rá és ő is számíthatott rám az életének az utolsó percéig, ápoltam, ha kórházban volt minden nap látogattam, az utolsó napján is -bár lehet, hogy nem hallotta- megsímogattam és elmondtam neki, hogy mennyire szeretem...

Ezt a szülői szeretetet látta a a fiam és a lányom, ennek a szellemében nőttek fel ők is , a szeretet és annak kimutatása a legfontosabb emberi érték. Kiváló a kapcsolatom a gyermekeimmel, maguktól mondanak el mindent, számíthatunk egymásra. Nekem az, hogy még felnőttként is mesélnek és mesélnek , hogy mi történt velük, mire gondolnak, mit éreznek... azt mutatja, hogy nem láttak tőlem rosszat. Tudják, hogy akármi történik, anyura mindíg számíthatnak.

Nincs ellentmondás abban , amit írtam, csak arra utaltam, hogy a szülőnek is lehet, hogy teher ám, mikor egyfolytában alkalmazkodni kell. Még az idős szülőnek is! Ennek ellenére van, amikor nincs más megoldás! Itt bizony gondolok arra is, hogy a fiataloknak nincs hol lakni vagy egyszerűen nem tudnak megélni, mert nincs miből fizetni a külön rezsit, esetleg albérletet. Ne csak arra gondoljatok, hogy megöregszik az ember és be kell dugni egy otthonba, mert nem kell egyik gyerekének sem. Rászorulhat a gyerek is a szülőkre, sőt!!!! Nagyon sok helyen a családalapítás első jó pár évében a szülőkkel laknak, oda vállalnak gyereket. Akkor most mi legyen? dobja ki őket a szülő az utcára?

Mindenki arra asszociál, hogy magához venni az idős szüleit. Nos, az is előfordulhat.

Nem tudja senki előre, hogy mit hoz a jövő.

Egy biztos: senkinek sem kényelmes, annak sem, aki befogadja és annak sem, akit befogadnak.

Irom én, aki összesen egy hónapot lakott házason a szüleinél ... nem volt semmi gond velük és remélem velünk sem nekik. Alkalmazkodni kell. Szerencsére a gyermekeim külön tudtak költözni, de ha megszorulnának, nálunk meg van a helyük, a szobájuk, jöhetnek. Én nem hiszem, hogy hozzájuk mennék, ha egyedül maradnék és megöregednék, nem terhelném őket.

Jó jó.

Nálunk tuti nem működne. ki vot póbálva.. ( szándékosan írtam így! )

Tömören: nem

Se az én szüleimhez,sem az övékéhez nem költöznék.

Mondasz valamit, de az én példám (de tudom, hogy nem az én példám az általános), szóval én tudom, hogy anyám nem karolna fel. Ha mondjuk holnapután özvegyasszony lennék, egy gyerekkel, akkor sem venne oda a 4 szobás házába. Mert neki az az elve, hogy csak külön, stb...stb...stb...

Én mondjuk ezért nem ugrálok, hogy valaha is összekössem vele az életemet. Bár most már kezd neki leesni, hogy száz kilométerre lakni nem egy nagy áldás. De neki a saját kényelme, a nyugalom, a csend, hogy a maga ura, mindig is első helyen állt, és tudom, hogy soha nem bolygatná meg az életét értem. Viszont lehet, hogy disznó vagyok, de én is fennen hangoztatom, hogy soha nem költözöm össze senkivel (a senki alatt persze csak őt érthetem, és ezt tudja is).

Most tesómnál törleszkedik, ahogy jön az öregkor.

De tudom, hogy ez extrém eset, alapból nyilván mindenkinek olyan anyja van, aki felkarolná az akár középkorú gyermekét, ha szükséges lenne (pl. szülői házba visszaengedné lakni életvitel szerűen, ha megszorulna). Csak nálunk nincs így, hát ez van, sosem álltunk közel egymáshoz, nagyjából csecsemőkorra nyúlik vissza.

És itt jön be, hogy akkor nekem miért is kéne bolygatnom a saját életemet őmiatta. Miért kéne alkalmazkodásra kényszerítenem a férjemet és a lányomat.

Ez így van.

Elképesztő, hányan tiltakoznak ezerrel az ellen, hogy a szüleikkel éljenek... vajon ha nekik szétmenne a házasságuk vagy munkanélkülivé válnának mondjuk egy-két gyermekkel, haza szeretnének költözni és a szülök is ebben a stílusban elutasítanák őket, vajon mit szólnának? Most mi van???? Divat lett a szülők és az idősek lealázása??? Hol van a tisztelet, a megbecsülés, a szeretet, amivel őket felnevelték?

Gondolkozzon el mindenki, hogyha a mostani élete borulna, akkor nem kényszerülne-e rá, hogy hozzájuk költözzön??? akkor is ennyire durva véleménnyel lenne róla?

Van olyan idős ember, aki magától dönt úgy, hogy bemegy az otthonba. Természetesen és sem szoc.otthonra gondolok, hanem nyugdíjas házba, ahol külön lakrésze van. Egy ismerős bácsi az elmúlt hónapokban döntött így, a pénze megengedte, hogy befizesse, amit be kellett, a nyugdíja elég a havi fizetnivalóra. Nem akar a gyermekei terhére lenni, évek óta egyedül él, nehezen telnek a napok. Ott most elbeszélget a többiekkel, főznek és mosnak rá.

Igen, van, aki saját akaratából megy be.