Ti mit gondolnátok ebben az esetben rólam? Nagyon megaláztam magam? (tudásbázis)

Az tény, sajnos! :D

Eddig soha nem tettem még, de mostantól azt fogom csinálni... sok mindent kipróbáltam már, amit tanácsoltak, hogy kevésbé legyek lámpalázas, de valahogy a tükör előtti gyakorlás mindig kimaradt. Bár azt máig nem értem pontosan, hogy az hogyan segít, ha a tükör előtt mondom.

Valóban nem vagyunk egyformák,nekem nem tudnának annyit fizetni,hogy nyilvánosan,nagyobb társaság előtt beszédet mondjak,a húgom meg szinte fo@sa a szavakat!:)

Ügyes voltál!:)

Köszönöm a tanácsokat! Általában nekem is ezek a stratégiáim. :)

Illetve azt nem szoktam mondani, hogy izgulok, csak olyankor, amikor nincs ppt fájl, amit nézhetek kezdetben. Bár talán most az is baj volt, hogy 20-an voltunk egy olyan kicsi teremben, ahol 14 embernek van asztal székkel, a többiek oda zsúfolódnak, ahová tudnak, így nagyon közel kellett lennem mindenkihez.

Nálam még középiskolában kezdődött, sokszor inkább mondtam a tanárnak, hogy írja be az egyest, amikor ki kellett mennem felolvasni egy fogalmazást. Főiskolán valamit javult, de voltak visszaesések. Illetve akkor azért nem volt olyan rossz, mert ott lehetett és most az egyetemen is lehet power point bemutatót csinálni, így általában addig, amíg fel nem oldódok, a diákat nézem, majd lassan a csoport felé fordulok. Most viszont erre a szemináriumra nem lehetett csinálni, magunktól kellett negyed óráig beszélni, ezért jött ennyire elő.

Vizsgákon én is izgulok, de akkor inkább pozitívan hat rám a stressz. Viszont ez a mozgolódás, fejfordítás rám is nagyon igaz, ha megmozdulok, kontrollálhatatlanná válik a remegés :/

Szia... én nem mondom, hogy mit gondolnék, inkább azt, hogy sokszor voltam nagyon hasonló helyzetben. Egyetemen kezdődött, órán jelentkezésnél, és előadásokon és vizsgán is volt. Alig jött ki hang. És ha a fejem valamilyen irányba megpróbáltam elmozdítani, vagy felnézni a nyakam kontrolálatlanul remegni kezdett. Ez a mai napig nem múlt el egészen, pedig már 30 éves vagyok. Ha új emberek közé kerülök, és sok ember előtt kell megszólalnom akkor még mindig szokott lenni. Ami nekem segít...

- Keress minél hamarabb egy embert, akin látod h. érdeklődik az iránt amit mondasz, és szimpatizál veled, esetleg nevet ha vicceset mondasz. Ha elbizonytalanodsz mindig nézz vissza az ő arcára. Ez megnyugató.

- Bátran beszélj arról, hogy izgulsz... ahogy mondtad is, hogy eltakarod az arcod. Ezt én mondjuk nem csináltam. Esetleg nyerhetsz időt azzal, hogy kérsz egy pohár vizet ha olyan a helyzet, mert ha az ember sokat beszél, normális h. kiszárad a szája. Vagy vicceld el az egészet, nevess magadon. Kérj elnézést az izgulásért, és nyugtass meg mindenkit h. el fog múlni.

- Soha ne színlelj magabiztosságot, amikor épp nem vagy az. Mindenki érzi, ha az nem őszinte, és a színlelés automatikusan ellenszenvet vált ki.

- És ahogy mondtad, idővel belerázódsz. Nekem is mindig így volt. Miután láttam h. az embereket mégis érdekli amiről beszéltem, megnyugodtam, abbamaradt a remegés, és újra önmagam tudtam lenni.

És ha emiatt bárki rosszat gondol rólad, akkor annak az embernek te miért akarnál imponálni. Azoknak akarj megfelelni, akiknek úgy ahogy vagy megfelelsz. A többieknek ha meggebedsz, akkor se fogsz tetszeni.

Rendben, köszönöm!

Tudom, hogy ha lenyugszom kicsit, akkor másképp fogok gondolkodni, túl friss még az élmény. Talán az is elhamarkodott döntés volt, hogy ezt a kérdést kiírtam..., de most már mindegy. :)

Most mesterképzésre járok, szeptemberben kezdtem, ezért az új társaság és hát félek, hogy el fognak ítélni.

Az alapképzésen a 3 év alatt a csoporttársaim megszokták, hogy ilyen vagyok, soha senki nem piszkált miatta, én is viccesen kezeltem mindig, csak örültem volna, ha az új környezetem nem látja ezt a "sérülékeny" oldalamat.

Mindig is izgulós voltam, de 4-5 éve jött elő nagyon erős szinten a lámpalázam. Amikor ki kell állnom a többiek (csoporttársak) elé, akkor elkezdek remegni, alig jön ki hang a torkomon... általában ilyenkor elrejtem az arcom a kezeimbe, és mondom, hogy kellene 1-2 perc, amíg megnyugszom. Sokszor el is mondom, hogy izgulok, annak ellenére, hogy lehet rajtam látni... Aztán ahogy belekezdek a mondandómba, szép lassan tényleg felengedek, és szépen, értelmesen tudok beszélni, mindig megdicsér a tanár, hogy jó voltam.

Ma is éppen előadtam egy órán az új csoporttársaim előtt, és hát nagyon beégettem magam. Nem volt semmi különös, csak a szokásos fej és kézremegés, beletemettem az arcom egyszer-kétszer a kezembe és eleinte alig bírtam beszélni, úgy remegett a hangom. Aztán szerencsére idővel feloldódtam és megtartottam az előadást.

Néztem pár embert közben, nem láttam semmi furát rajtuk, mosolyogtak és láttam, hogy értik, amit beszélek és figyelnek is rám, de kíváncsi vagyok mi játszódhatott le a fejükben, hogy mit gondolhattak rólam.

"Magánéletben" egyébként általában nagy szám van, tudok beszélni, a többiek figyelnek is rám és tudom, hogy szeretnek. Most is az előadásom után az új barátnőim mondták, hogy nagyon aranyos voltam, ahogy így izgultam, és hogy érdekes volt amiről beszéltem, egy fiú csoporttársam is megölelgetett, mondta, hogy jó voltam... mégsem tudom elhinni, hogy tényleg így volt.

Sajnos most nagyon zaklatott vagyok és nem tudom beleképzelni magam senki helyébe. Úgy értem, hogy nem tudom elképzelni, hogy az egyik barátnőm viselkedett így, én pedig néztem. Szóval nem tudom elképzelni, hogy én mit gondolnék. Vagy ha nem is egy barátnőm, de egy hozzám annyira nem közelálló személy ilyenkor vajon mit gondolhat? Gyakran járunk össze az új csoporttal, legalábbis sok tagjával, tudják milyen vagyok, és hát a többiek is láthatják órán, hogy hogyan viselkedek. Sokszor beszélek, ha a tanár kérdez és nincs semmi bajom, ilyen esetekben viszont, amikor ki kell állnom a többiek elé, úgy viselkedek, mint egy nyuszi.

Szerintetek nagyon gáz voltam (így leírtak alapján)? Nem fognak ezért az új ismerősök lenézni és megvetni?

Ti mit gondolnátok rólam?