Témakarika - Sorsfordító nyaram, nyárfordító sorsom

Ha egy évvel ezelőtt, 2011 augusztusában megkérdezi valaki, mit tervezek jövő nyárra, minden kétséget kizáróan azt felelem: fogalmam sincs. Előreláthatólag friss diplomás leszek, kétségbe esve a jövőm miatt, őrülten kutatok valami elfogadható munka után, aggódom, hogyan fogom fenntartani az albérletemet, rémképek gyötörnek majd éjszakánként, és maximum egy szorongó nyaralás lesz az egyetlen felüdülésem. Nos, ebből semmi nem vált valóra...

2012 nyara életem eddigi legcsodálatosabb időszaka, de a teljes történetért egészen februárig kell visszakanyarodnom.

A február a fogvacogtató hideg és a központi fűtés csapnivalóságának ellenére olyan melegségben telt el, ami túltesz a mostani 40 fokos kánikulán: közös fészket kerestünk, találtunk, majd laktunk be Férfival, aki a legcsodásabb társ, barát, lakótárs és mindenes az életemben. A boldogságunk leírhatatlan volt, a napok repültek, és szép lassan közeledett a tavasz is (mármint képzeletben, de az is valami, nem igaz?)

Márciusban már bőszen dolgoztam a diplomamunkámon, tervezgettem, hogyan tovább, mikor egyik délelőtt kopogtak. Bizony, a gólya jött meg, két csík formájában hozva a mi Kicsi Halacskánkat, ami meglepő volt, némiképp ijesztő, de mindenek felett öröm és boldogság. És innentől indul el igazán a Mi történetünk, ami megfordította ezt a bizonyos nyarat, és amiért boldogabb nő, anya és feleség (na jó, egyenlőre csak menyasszony) vagyok, mint eddig bármikor. (És persze mondanom sem kell, hogy a diplomát is sikeresen megszereztük Kisbébivel kooperálva. :))

Június. A pocakom már elkezdett gömbölyödni, és a kínzó rosszullétek is múlóban voltak (amik 'reggeli' jelzőjükkel ellentétben egész álló nap és éjszaka kínoztak, nem kímélve egyetlen étkezést sem, így hiába vagyok igazi gourmand, a három hónap alatt egyszer sem bírtam kielégítőt enni), kaptam egy gyönyörű gyűrűt és egy megható 'leánykérést', a Bébi vígan úszkált a babaházban- bár ebből én még nem sokat éreztem-, és ugyan nem derült ki, kisfiú vagy kislány büszke szülei leszünk-e, mégis vígan készülődhettem a júliusi nyaralásra. Egyetlen fájó pontja volt az utazásnak: Apa nem jöhetett, Németország várta, és mivel most már családos ember, még felelősségteljesebben ragadta meg a pénzügyi gyeplőket. Én mentem nyaralni az Alpokba, élvezni a csodás svájci levegőt, ő meg készült a dolgos mindennapokra.

Július. Nos, az előre tervezés sosem vált hasznomra, így most is kár volt itatni az egereket: Apa munkáját egy hónapra elhalasztották, így repült is hozzánk, hogy egy hosszú hónapot töltsön drága nővéremék családjával, és az ő egyre terebélyesedő kedvesével (bizony-bizony, július végére már majdnem plusz 10 kilónál jártam, ami rémítő és mókás is egyben-egészen a szülés utáni kemény tornáig, azt hiszem :)). Így családiasan telt a nyár középső hónapja, sokat barangoltunk az izgő-mozgó kispocakkal ide-oda, folyókban pancsoltunk (szigorúan térdig, tekintve, hogy a 40 fok ellenére jegesen zubogott víz), városnéztünk, babaruhák tömkelegét vásároltuk össze, és persze rengeteg finomsággal kényeztettem magam a sanyarú hónapok után (az eredménye: + 5 kg lett egyetlen hónap alatt:)). Persze nem titkolom, hogy a csodás hegyek látványa, a ragyogó folyó simogatása, a családom szeretete, az izgága kispocak boldogsága mellett is voltak nehezebb napok, amikor krokodilt megszégyenítő könnyeket sírtam - hála a hormonok túlbuzgóságának -, az éjszakai alvás kényelmét átváltotta a délutáni szunyókálás, és a hát-, derék- és egyéb fájdalmak már csak az extrát jelentették, de ezek eltörpülnek az én egyre növekvő kisbabám mellett. Őszintén mondhatom, gyereket várni a legcsodásabb dolog, amit átélhetek, és már most tudom, hogy szeretném még sokszor megtapasztalni a pocakosság minden áldását, mert leírhatatlan: ha jó, ha rossz, de feledhetetlen minden élmény. Július végén Apa tényleg elrepült, de csak másfél hónap választ el tőle, addig pedig bőven van dolgom.

Augusztus. Fészekrakás, rendrakás, készülődés. Eddig ezek jegyében telik a hónap, és tekintve az elvégzendők listáját, ebben is fog telni. Volt itt ruhaszelektálás, könyvpakolás, bútortologatás (jó, én csak vezényeltem, de így is piszok fárasztó munka volt :)), bébiruha-mosás, -vasalás, -válogatás, és még annyi minden vissza van. Ráadásul most már állandóvá válnak az orvosi kontrollok is, beiratkoztam egy szülésfelkészítő tanfolyamra, épp kismama tornát keresek, emellett pedig folytatom a könyvek, magazinok és portálok bújását, hogy minden téren harcra kész kismama és majd anyuka legyek, úgyhogy mozgalmas lesz a nyár vége is.

Összességében ez a nyaram a babavárás jegyében telt el, ami eddig sosem tapasztalt érzéseket és élményeket adott. Lassan kezdek anyává érni, ami fantasztikus, és érzelmileg is eljutottam pozitív oldalra: boldognak és kiegyensúlyozottnak érzem magam, tele energiával, ötletekkel, tervekkel és álmokkal. Megváltozott az életem, hála a kisbabámnak, és azt hiszem, többre nem is vágyhatnék. Talán annyit kérnék még ettől a nyártól, hogy ne tartsa titokban Kisbébi nemét sem, így az ősz már színorientált lehetne: rózsaszín vagy kék boldogság lengené körül a babafészket. :)