Mama, szeretlek!

Közelgő anyák napján gondolkodtam a minap, miközben páromhoz mentem kórházi látogatóba. Hiányzik a család, a mamám nevelt fel, nem búcsúztak, úgy mentek el! Ha baj van, ha örömöm, hiányoznak! Jó lenne megosztani, nem terhelni a kedvesem. Hiányzik az Anya!

A mamám beteg asszony volt, de erős, bátor, tettre kész. Nevelt, taníttatott, szeretett, gondoskodott rólam. Figyelt rám, nevelt kedvesen. Az első szavaim, a nevetésem, minden számított neki, hisz az egyetlen kicsi leánykája lettem, aki mindent kárpótolt!

Az élet mindent, sok mindent elvett tőle! Én lettem a mindene. Szeretném azt mondani neki, majd én vigyázok rád, majd én etetlek, tisztázlak. Mesélhetsz mint rég, amikor gyermekként, ámulva hallgattam minden tündéres mesét. Sokszor beszélgetés közben, elveszítve mondandója lényegi értékét, inkább legyintve adta fel, s közölte kislány most már aludnom kell!

Itt állok most árván, s gondolva a mindenkori jóra. Ki felnevelt, s útja végén felnőttként, az utamra terelt. Hiányzol, Mama! - mondom halkan, félve - Mindig gondolok Rád! Remegő ajkam, sírásom elfojtom, szívemben iszonyú fájdalom. Itt állok a párom előtt, könnyeim elfojtom, de ő ismer, látja, mardos a fájdalom! Elmondom hát, mennyire fáj, szorít, itt legbelül. Ontom fájdalmam rá, s ő hallgat szelíden, csendben. Leül, s von magához igaz szeretettel. Rám néz, csak ennyit mond, drágám engedd el! Arcom letörlöm, gondolatom összeszedem, teljes szívemből hálám eléd viszem! Köszönök mindent, a jót, a szépet, a tanítást a... mindent! Köszönöm az értéket, mi szerint élek. S így kaptam az élettől, rengeteg kincset! Egy mondatban mondanám, köszönök mindent! A simogatást, a gondoskodást, hogy voltál nekem! A Jó Isten áldjon meg!