Telefónia

Mindenki, aki akart, el tudott érni. Ha otthon voltam felvettem, ha nem, akkor visszahívtam az üzenetet hagyót. Sőt: az irodából le tudtam kérdezni, hogy hagyott-e valaki üzenetet, s ha igen, meg tudtam hallgatni. Szép, nyugodt évek voltak, aztán berobbant a mindenki számára elérhető mobiltelefon. 20 évvel ezelőtt a környezetemben szinte mindenkinek volt, csak nekem nem. Nem hiányzott, nem volt rá igényem, de kaptam egyet ajándékba. Mivel kütyümániás vagyok, megszerettem, de többször felejtettem otthon, vagy az irodában, mint ahányszor használtam. Lassacskán megbarátkoztam a döggel.

Jó pár éve szembesültem a ténnyel: akinek nincs mobilja, az szinte nem is létezik. Persze, el lehet fáradni a bankba, a különböző szolgáltatókhoz; több (idős) ismerősömnek ez nem okoz problémát.

Aztán ránk rontott az okostelefon, amivel végképp elszabadult a pokol. Emberek milliói lógnak a kütyün ha kell, ha nem. Ezzel nincs semmi bajom, mindenki úgy cseszi el az életét, az egészségét, ahogy akarja. (Hagyjuk a covidos online tanulást; az nagyon nem normális történés.)

Az ember azt gondolná, hogy mobilon bárkit el lehet érni, ha szükség van rá. NEEEM, ez nem így van. Tegye fel a kezét az, akivel nem fordult elő számtalanszor, hogy nem tudott kommunikálni, és a hívott fél utólag azt mondta, hogy:

- nem volt nála a telefon

- lemerült az akku

- éppen nem volt térerő

- akármiért nem hallotta a csengést

- olyan helyzetben volt, hogy nem tudta, vagy nem akarta felvenni

- stb., stb.;

és nem vette a fáradságot, hogy intézkedjen, amikor észlelte a nem fogadott hívást

Bónusz: sokaknak bekapcsol a hangposta, de azt a mobilhasználók elenyésző része hallgatja vissza. Első dolgom volt megkérni a szolgáltatót, hogy szüntesse meg; senki ne gondolja, hogy érdemben hagyott üzenetet.

A "kedvencem": sokan nem veszik fel, ha nincs kiírva a telefonszám, de sokszor akkor se, ha a kiírt számhoz nem tartozik név. És? Amíg a vezetékes telefonokon nem volt hívószám kijelzés, addig is le tudtuk rendezni a kéretlen, vagy téves hívásokat. A mindenféle ügynökök már többnyire hívószám kijelzéssel telefonálnak, őket átlag 15 másodperc alatt lerázom. Arról nem beszélve, hogy ha rokon, ismerős kölcsönmobilról kér segítséget, értelemszerűen nem tartozik név a kiírt számhoz.

Száz szónak is egy a vége: sok, nagyon sok mindenre jó a mobiltelefon; pl. bankolni lehetetlen nélküle; nem kevesen az egész életüket rábízzák; de számomra a vezetékes az igazán kényelmes. (Kivéve, amikor valaki pl. úton van, bajba kerül, akkor igazán hasznos tud lenni a kütyü. Bár amíg nekem nem volt, akkor is ki tudtam vágni magamat.) És senki nem hivatkozhat arra, hogy éppen nincs otthon. 😀 Az se utolsó szempont, hogy nem lehet elveszíteni. Mégis: egyre kevesebben vannak, akik a mobil mellett tartanak vezetékes telefont is. Sokan a meglevő vonalat visszaadják, vagy ha olyan a csomag, hogy ha akarja, ha nem, jár, akkor nemes egyszerűséggel lecsatlakoztatja a készüléket, hogy ne is csengjen. Ha megadom a vezetékes és a mobilszámomat is, akkor előszeretettel hívnak inkább a mobilon, hiába rágom szájba, hogy miért favorizálom a vezetékest.

Kiborító, amikor csupán mobillal rendelkező egyén napokig elérhetetlen. Velem megtörtént, hogy 3 napig nem tudtam beszélni valakivel, akitől nem kis dolog függött. És nemcsak én, mások is hiába keresték, pedig jól tudta, hogy számítunk rá...

Adalék.

Szeretem az általam kezdeményezett magánbeszélgetéseket így kezdeni: „Szia! Miben zavarlak?”

Nem húzom a strigulákat, de kb. 30%-ban kiborulnak. A normális többség 5 másodperc alatt lerendez, aztán folyt. köv. amikor mindkettőnknek alkalmas. Valaki kb. a 10. ilyen kérdés után tette szóvá. Elmagyaráztam neki; lassan, de leesett nála a tantusz. Legközelebb ő is így indította a beszélgetést. A kiborulók nem értik a kérdésem lényegét (ahogy én se őket). Szerintem ez az indítás jó arra, hogy azt lehessen mondani: bocs, de éppen

- hazaérkeztem, lecihálódok

- indulok valahová

- vezetek, nem tudok rád is figyelni

- főzök, és a rántásnál tartok

- zuhanyozni, vacsorázni, ebédelni, stb. készülök

- TV adást nézek

- éppen itt vannak a rokonaim, ismerőseim, stb.

és még egy rakás olyan élethelyzetet tudnék felsorolni, amikor halasztható a beszélgetés.

Még mindig jobb hárítani, mint nem felvenni a telefont.