Életre születtem

Az én történetem - 13 évesen - 2014 augusztusában kezdődik, amikor egyik napról a másikra feldagadt a nyakam bal oldala. Elmentünk a hozzánk közelebb levő kórház ügyeletére, ahol azt mondták, ők nem láthatnak el, mert ez felnőtt ügyelet, menjünk a gyerekkórházba, ami a város másik végén volt (azóta bezárt). Másnap elmentünk a gyerekorvoshoz, ő is azt mondta, hogy gyerekkórház és el is mentünk ezek után.

Csütörtöki nap volt. A gyerekkórházban azt mondták, még ilyet nem láttak és bent tartottak. Csináltak röntgent még aznap. Másnap reggel ultrahanggal kezdtek. Még akkor sem tudták, mi lehet a baj, annyit láttak, hogy a nyelőcsövemet nyomja valami... Azt a bizonytalanságot senkinek nem kívánom.

Pénteken délben bejött a főorvos (szegény törött kézzel), aki azonnal mentőt hívott és Szegedre irányított minket. Ott azonnal kikérdeztek mindenről, vérvételek stb. Vasárnap délután még CT-t és MR-t is csináltak.

Hétfőn reggel műtöttek, szövettant vettek és csontvelőt. Kedd reggel szintén vettek csontvelőt, mert az előző napit elrontották (mai napig érzem sajnos). Sejtették már, hogy mi a probléma, de megvárták a szövettan eredményét, addig hazaküldtek. 10 nap múlva telefonáltak, hogy meglett az eredmény, az, amire gondoltak: Hodgkin limfóma, vagyis rosszindulatú nyirokcsomórák.

Szerencsére nem terjedt szét. 8 kemó, napi 40 szem gyógyszer várt rám...

Lelkileg sokkal rosszabb volt, mint fizikailag. De nagyon rosszul voltam, főleg az utolsó hetekben, folyamatosan lázas voltam. 2014 decemberében lefolyt a 8. kemó. Utána csak ellenőrzésekre kellett járnom.

2015 szeptemberében 8. osztályos lettem egy új osztállyal. Szerettem az osztályt, jó közösség voltunk. 2015 novemberében meghalt a legjobb barátom... akkor nagyon összetörtem, hosszú idő kellett feldolgozni.

2016 januárjában egy ellenőrzés során kiderült, újra visszajött a rák...

Újra vizsgálatok, újra szövettan, ahol megállapították, hogy nagyon durván szétterjedt. Nyakamban, tüdőmben, gyomromban, lépemben, májamban, petefészkeimben, méhemben.... Újra gyógyszerek, újra kemók. Szerencsére őssejt-transzplantáció és sugárkezelés nélkül megúsztam. Úgy érzem, másodjára jobban viseltem lelkileg és testileg is.

2016 júniusában elballagtam, majd szeptemberben középiskolás lettem.

Azóta is járok ellenőrzésre, mivel már felnőtt vagyok, így a felnőtt részlegre.

Letelt a kritikus 2 év, 3 hónap múlva már a 3 is.

A következmények azok lettek, hogy nem bírja a szervezetem a mézet, tejcukorérzékeny lettem, tű-és gyógyszerfóbiám van és 3 trombózison vagyok túl...

Nem mondom, hogy nem félek, hogy visszajön, de nem szeretném félelemben leélni az életem.

Vannak céljaim, terveim és azokért küzdök.

Ez az én történetem 18 évesen.