Szülinapom

Szombat volt. Szülinapom volt aznap. Nem nagy ügy, sosem izgatott igazán ez a nagy ünneplés, de ha már a rég nem látott párommal együtt lehetek aznap, az ritka nagy kincs, ahogy minden nap, amit vele tölthetek.

Napközben dolgom akadt és csak hat körül értem haza. Levedlettem a ruhámat és felkaptam a miniszoknyámat. Bár ő valószínűleg nem venné észre a különbséget akkor sem, ha miniben vagyok és akkor sem, ha zsákruhát öltenék. A barátnőm szerint azért nem, mert önmagamért szeret, teljesen mindegy, hogy miben vagyok. Nem is értem minek erőlködök. Ő ilyen, nem foglalkoztatják ezek a hétköznapi dolgok.

Múltkor például azt mondta, hogy "minket nőket" túl sokat foglalkoztatnak az olyan dolgok, mint az öltözködés és az evés. Pláne a főzés. Ó! Alig bírtam kivárni, hogy újra mondja, hogy kéne valami kaját venni. Csak másnapig kellett várnom. Egyből mondtam faarccal, hogy mindig csak az evésre gondol, és hogy az olyan felesleges... Jaj, olyan aranyos arcot vágott és persze egyből magyarázkodni kezdett, hogy az más... Szeretem...

Az esti program séta volt a Tóhegyre. Tó nincs, csak hegy. A táskába betett egy üveg vörösbort és egy palack kólát és műanyagpoharakat. Elindultunk. Megálltunk a helyi kisboltnál és vett még egy üveg bort. Ott a pasik úgy néztek rám - mint gondolom bármelyik másik idegenre, de én kicsit szégyenlős vagyok, úgyhogy mindig a sarkában maradtam. Ha vele vagyok mindig biztonságban érzem magam.

Egy földes úton mentünk tovább, majd átvágtunk egy jó nagy tábla gabonán. Saruban és miniben izgalmas volt, ügyeltem, hogy hová lépek és közben a fenekemet csiklandozták a kalászok. Utána átvágtunk egy szakasz gyalogbodzán, majd a vasúti síneken túl egy patak csörgedezett a mélyben. Egy nagy kő volt a közepén, aminek a segítségével még én is át tudtam ugrani. Ez után következett a hegy. A patak körül pár fa szórta árnyékát, majd fölfelé haladva csak tüskés bozótok voltak inkább, még a köves úton is. A talaj egy nagyon vékony réteg fekete föld volt. Jó talaj, csak nagyon kevés. Vadvirágok nőttek mindenfelé.

Végül csak felértünk és a sziklák ölelésében volt egy kiszögellés, amit ő nagyon jól ismert és mindig oda szokott járni. Ez az egyik kedvenc helye. Tábortűz nyomait fedeztük fel, majd leültünk két kőre a vadkörtefa árnyékában. Kibontotta a bort és a sárga műanyagpohárba töltve nekem, hogy felköszöntsön a szülinapom. Vörösbor csordult a pohárba... boldog szülinapot!

Mesélte, hogy nem messze van egy hely, rá is mutatott, ahol mindenféle régészeti leletet talált aztán bevitte a múzeumba. A kerámiaedényektől aztán eljutottunk az ókori kereskedelemig, majd a Kréta szigeti történelmet tanulmányoztuk. Bár leginkább ő, mert én inkább csak hallgattam a simogató hangját, miután éreztem, hogy az első pohár boros-kólától már jó szokásomhoz híven becsiccsentek, és idétlenül kezdek vigyorogni. Szeretem ahogy mesél, megelevenedik a múlt, kész időutazás. Letűnt korok, korsók, szobrok, minták, háborúk, emberek, szerelmek.

Rekkenő hőség után lassan csitult az est. Apránként kiürült a palack, és ránk sötétedett. A szúnyogok összpontosított támadást intéztek ellenünk. Indultunk. Ő még vadvirágokat szedett nekem... én a harmadik pohár után totálkáros lettem, persze ezt főleg én éreztem, meg a hólyagom, úgyhogy nem segítettem. A hegyről lefelé három percenként meg kellett állnom pisilni. Sűrűn leguggoltam, miközben ő kereste a hazavezető utat. Elvégre meg kellett jelölnöm a területet. Egy picit elkeveredtünk, de aztán hamar megtaláltuk a helyes vadcsapást. A patakon mondta, hogy átsegít, de mondtam, hogy inkább álljon félre, hogy legyen hová ugranom, ha átérek és ne féljek, hogy fellököm és ezért egyikünk se ússza meg szárazon. Megdicsért, amikor simán átugrottam és ez alaposan becsiccsentve tényleg nagy teljesítmény volt. A gyalogbodzánál már én mondtam, hogy merre jöttünk, és végül a gabonatáblát is átszeltük. Hazaérve megfürödtünk, és még beszélgettünk egy darabig, aztán... ránk tört a sötétség. Kétségbeesett szeretkezés. Összeolvadás. Egymásbaalvás.

Tudom, ez nem egy izgalmas történet, nem is egy csillámporos szülinap, még torta sem volt, de mégis a párommal, a műanyagpoharakkal, és a vadvirágokkal nekem ez volt eddig a legszebb.