Szülés utáni érzéseink (beszélgetés)

Gratulálok a babádhoz! :-)

Ezzel én is így voltam az első pár hétben. Olyan volt ha sírt, mintha a szívemet csavargatták volna..., aztán jött a pocakfájás, és néha nem mertem átadni másnak vigasztalásra, mert úgy éreztem, hogy csak én nyugtathatom meg, és csak bennem bízik...

Ez persze nem így volt, Apuka ugyanúgy megtudta nyugtatni.

Az első gyerekkel minden egy kicsit hatványozottan jelentkezik...

Azért vigyázz, hogy ne kényeztesd el. Igaz az én "hitvallásom" szerint egy ilyen pici gyereket még nem lehet elkényeztetni, csak nagyon-nagyon szeretni. Amikor okosodni kezd, persze már más a helyzet... :-)

Sok boldogságot kívánok Nektek! :-)

Jó cikk! Gratula:)

Az én kislányom 3 hete született meg 48cm és 3200g-mal:) Nagyon szép élmény!

Mikor hazahoztuk a korházból pár napig a párom otthon volt velünk aztán visszament dolgozni! Szerencsére nem későn jár haza kb 7 fele, a fürdetésig mindig haza ér.

Az lenne a problémám, hogy mikor sír vagy felnyög vagy akármi én egyből pattanok, nem bírom ki. Az lehet a probléma hogy fiatal vagyok (21 éves) és az első babám akit nagyon szeretek és ő a legfontosabb az életembe az apukájával:)

Nagyon jó a cikk, gratulálok:)

Nekem a fiam születése utáni 2-3 hétre volt jellemző a sírás.Volt olyan bizony, hogy hazaért a férjem a munkából, én ott álltam Gergővel a konyha közepén, sírtam, és csak annyit tudtam mondani, hogy nekem ezt senki sem mondta.

Szerencsére csak pár nap volt, gondolom, amíg a hormonok rendeződtek.

Azóta minden nap csodálatos, és megismételhetetlen, és nem cserélnék bizony senkivel:))

nálam is volt,de csak az első gyereknél,mert akkor hirtelen teljesen megváltozik az addigi életed.és én ettől akadtam ki.konkrétan:szabadság elvesztése,

tested megváltozás,férjeddel való viszony megváltozása,készenlét a nap 24 órájában,felelősség,kialvatlanság,stb.......)

tetejébe a lányom extra sírós és rossz alvó volt.(biztos emiatt,mert állítólag megérzi a gyermek,ha a szülő pocsékul érzi magát.kimondatlan volt a depresszióm,de kb a kislányom 4 hónapos korára kilábaltam belőle.

második gyereknél semmi ilyen érzésem nem volt.megtanultam lazábbnak lenni,nem görcsölni annyit dolgokon.

nagyon jó,a cikk szuper!

gratulálok..

Sziasztok!

Jó lett a cikk de bárcsak előbb írtad volna!sok dolog volt jellemző rám!Hála istennek kifelé haladok belőle!csak az ingerlékenység maradt!De van is elég problémám!

sziasztok!

Nagyon jó a cikk! Néhány enyhe tünet számomra is ismerős, de a depresszió azért elkerült:)

Boldog babázást mindenkinek!:)

Jajj, ez nálam is megvan. Lelkiismeret furdalásom van szinte, ha egyedül hagyom és elmegyek wc-re, kicsit rendet rakni, ilyesmik.

Most alszik, azért netezek. De ha fönn van, úgy érzem kötelességem csak vele foglalkoznom...

Rettegtem nagyon a bölcsöhaláltól, de kissé megnyugtatott a védönö, hogy az ö 30 éves praxisában nem fordult elö és, hogy az utcán nagyobb az esélye egy balesetnek.

Szóval para azért van nálam is...

Örülök, hogy tetszett az írásom :-)

Nálam csak annyi jelentkezett, hogy szinte alig mertem magára hagyni a picit, és mindig valamilyen borzalomtól rettegtem, nem akartam elhinni, hogy büntetlenül ilyen boldog lehetek..., de szerencsére 1-2 hét után elmúlt.

Grat a cikkhez:):)

Sírás nálam is volt,főleg amikor jöttek a kéretlen tanácsok,és a sok kritizálás!Nagyon kibuktam,szar anyának éreztem magam!!De aztán erőt vettem magamon,és mindenkit kiosztottam!!!Akkor már rohadtul nem érdekeltek mások érzései!Már mésfél éves a fiam,de néha még mindig rámjön a sírás,ismét jönnek a tanácsok pl. bilizéssel,és etetéssel kapcsolatban.

Nagyon jó cikk!

Pont ma 4 hete, hogy megszületett a kisfiam, elsö gyermekünk.

Féltem a babybluestól, meg a depressziótól, mert sajnos nagyon aggódós, érzékeny lévén hajlamos vagyok a befordulásra.

Szerencsére elkerült, bár volt két nap, amikor sokat sírtam a kórházban, mert annyira aggódtam a fiam egészségéért, féltem, ne hogy valami rossz történjen velünk. Alaptalanul, mert makkegészséges a pici.

Nagyon jó szülésem volt, 4 és fél óra alatt lezajlott, igazából csak pár napig voltak a gátkörnyékén fájdalmaim, más semmi. Sokat számított, hogy a férjem a szülés után nem ment haza, hanem két napig a kórházban aludt velem, hagyott pihenni, a babát ö látta el. Harmadik nap én is hazamehettem a kicsivel, otthon semmi segítség nem várt ( rokonok messze), a védönö jött csak naponta.

Annyira féltem, hogy depis leszek és pont az ellenkezöje történt: nagyon élvezem az anyaságot annak ellenére is, hogy sokat vagyunk egyedül.

( bocs, ha kicsit értelmetlen, de friss anyukaként nagyon álmos vagyok )

Szia tényleg nagyon jó a cikked én pont azokhoz tartozom akiknél hónapokig elhúzódott a dolog, valószínű azért mert nem voltam felkészülve a szülésre mert korábban jött a babám és nem is természetes úton így nálam már a szülőszobában elkezdődött a rettegés szó szerint értsétek a rettegést.

Nagyon rossz érzés volt naygon féltem a gerinc érzéstelenítőtöl attol tartittam hogy lebénulok meg persze féltettem a babámat is.

Dühös voltan hogy nem lehet velem a férjem akiben minden reményem volt és a doki is hibát vétett mikor elkezte kenni a hasam mert mindent láttam és ettől még jobban megilyedtem.

mikor vége volt a műtétnek a férjem már várt a folyosón és egyész nap velem volt késő este jött csak haza ez nagyon jó volt és a dokinak is sokat köszönhetek mert ha ő nem cselekstik olyan gyorsan akkor lehezt hogy most mindezt nem tudnám megosztani veletek.

Délelött 10óra 17kor születte meg a fiam de csak este láthattam amit szintén a dokinak köszönhetek mert ő szolt hogy azonnal vigyék ba hozzám a babámat és mi az hogy még nem is láttam a gyerekemet.Szóval nagyon hálás vagyok neki.

A depresziómat nem próbáltam titkolni sőt igazábol én hívtam fel rá a férjem figyelmét hogy nem vagyok jól probált segíteni de nem igazán tudott mert azt tette amit épp a cikkben is olvastam hogy "mért nem tudsz örülni??" kb 4 hónap után kezdett enyhülni a dolog és kb 6 hónapos volt Ben ce mikor teljesen megnyugodtam. MOst boldog nyugodt és aktív anyuka vagyok. Bocsi hogy ilyen hosszúra sikerült

Nagyon jó a cikked! Gratulálok hozzá!!!!

Én mindezt megtapasztaltam, sajnos:(

Sírtam a nap 24órájából minimum 20-at, és magam sem tudtam hogy miért, ültem és potyogtak a könnyeim:( A legrosszabb az volt, hogy nem bírtam abbahagyni:( Aztán nekem is van ám egy anyósom, pffff....

De szerencsére nálam 3hét után rendeződött a dolog:) ÉS imádom a kisfiamat:D

Nagyon jó a cikk, gratulálok!

Én nem voltam felkészülve erre az extra érzékenységre, amit a hormonváltozás okozott, és nagyon meg voltam lepődve. nem tudtam, hogy miért sírok. De szerencsére pár nap volt az egész! Ezt valahogy elfelejtik mondani a kismamáknak előtte! Én legalábbis úgy éreztem, hogy: Héé, nem mondta senki, hogy ilyen is lesz! :)))

Gratulálok én is!

Bár szerencsére én egy picit sem tapasztaltam meg ezt az érzést.

Pedig a kórházban nem voltak lufis vigyorgó rokonok, és sminkelni sem volt időm. :)