Szenteste egyedül

Ezt én teljesen lojálisan tudomásul vettem. Úgy voltam ezzel, hogy a Dédipapa 85 éves elmúlt, ki tudja, meddig élvezheti még a fiai, menyei, unokái, azok párjai, és hát az egyetlen dédunoka (az én kisunokám) társaságát. Legyen.

Mégis, ahogy múlik az idő és közeledik a Szenteste, egyre jobban szorongok. Sőt, az igazat bevallva, félek... Ne nevessetek ki ezért és ne is ítéljetek el érte.

Tudom én, hogy nagyon-nagyon sok ember éli meg évről évre ezt a helyzetet. Sőt azzal is tisztában vagyok, hogy olyanok is vannak, akik nem csak a Szentestét, életük nagy részét is magányosan töltik. Még rosszabb helyzetben lévő embereknek még otthona sincs. Azoknak jószerével Szentestéje sem lesz... Nekik nincs senkijük. Nincs akit szerethetnének, aki szeretné őket, akihez tartozhatnának. Akkor ezeknek az embereknek a sanyarú sorsához képest most mi az, hogy velem - lehet, hogy egyszer - megesik, hogy a Szentestét egyedül töltöm?

Mert így a Szentestei ünnepi vacsora nálunk másnap, Karácsony első napján lesz, ünnepi ebéd formájában. Karácsony második napján pedig érkeznek a másik Fiamék a 3 gyerekkel. Akkor aztán igazán népes társaság üli körbe az asztalt és ünnepli örömmel és boldogan a Karácsonyt.

Ahogy ezeket így végiggondoltam, már nem is érzem annyira rettenetesnek, hogy egyedül töltöm a kisded világra jöttének idejét... Sőt! Ha minden igaz, nálunk valósággá válik a kisded eljövetele... Kismenyem a második gyermeküket december 24-ére várja. És várja őt nagy izgalommal és szeretettel mind a két család minden egyes tagja.

Ahogy ezt leírtam, máris örömteli mosoly tölti el az arcomat, és arra gondolok, a legcsodálatosabb ajándékot kapom cserébe egy magányosan eltöltött Szentestéért.