Szelek szárnyán Hevesben

Legutóbb áprilisban, a gimnáziumi osztályommal fedeztem fel a hevesi megyeszékhely látványosságait, és ezúttal bejártuk a környéket is, Noszvajtól a Szépasszony-völgyig.

Noha korábban többször jártam már Egerben, úgy éreztem, még mindig tartogat meglepetéseket. Nem is tétlenkedtem sokáig, barátnőimmel együtt rögtön belevetettem magam a belváros nyüzsgő életébe.

A Dobó téren mintha megállt volna az idő: a minorita templom és a városháza épülete ma is régi fényében tündököl, az idő vaskerekű foga nem nyomta rájuk bélyegét. Ez a legkedveltebb találkozóhely a városban, akárcsak régen, napjainkban is kart karba öltve sétáló párok és fiatalok tucatjai vegyülnek csoportosan a kíváncsi turisták közé. A tömegből csak Dobó István szobra emelkedik ki diadalmasan, emléket állítva a hősnek, aki ma a vár helyett a tér éber őre.

Amint leszállt az est, és az utcai lámpák aranyló sugarai megvilágították a házakat, megteltek a teraszok és a vacsorára szánt borda illata töltötte be a levegőt. Mi a Bajor Sörbár mellett döntöttünk, és milyen jól tettük! A párolt káposzta mellé különleges meggysört kortyolgattuk, a sramli és a - helyhez méltóan bajor népviseletbe öltözött - pincérek miatt pedig úgy érezhettük magunkat, mintha egy kunyhóban töltenénk az estét valahol az Alpokban.

A következő délelőttöt a várban töltöttük. Megelevenedtek előttünk a történelem órán hallott események, a filmadaptáció számtalan kockája. Hagyományőrző együttesekhez csatlakozva kipróbálhattuk a lovagi torna feladatait: megtanultuk, hogyan kell lőni az íjjal, kardforgatásban mértük össze az erőnket, és legnagyobb örömünkre elsüthettünk egy ágyút is.

A termekben állandó és időszaki kiállítások kaptak helyet. Nekünk a harceszközök tetszettek leginkább, de a kínzókamra is felejthetetlen maradt mindannyiunk számára. Végezetül leróttuk kegyeletünket nagyszerű írónk, Gárdonyi Géza sírjánál.

Az időjárás nem volt kegyes hozzánk. Igaz, az eső nem esett, de erős szél fújt, ezért jól esett fedett helyre menni. Az ebédet egy palacsintázóban költöttük el, egy várhoz közeli kis utcában. Sehol nem kapni olyan finom marhahúsos palacsintát, mint ott. Nem is nagyon akartunk felállni az asztaltól, de új kalandok vártak ránk.

Város a város alatt, Eger legújabb látnivalója. A több kilométer hosszú pincerendszerben a méltán híres egri bikavér előállításával és tárolásával ismerkedhettünk meg. A túra végén, osztályfőnökünknek köszönhetően, meg is ízlelhettük a világhírű hungarikumot.

A mámorból egy szempillantás alatt visszacsöppentünk a valóságba. A bazilika lélegzetelállító látványt nyújtott a festett üvegablakokon beszűrődő fényekkel és a több száz égő gyertyával.

Az est hátralevő részére szabad utat kaptunk, egyénileg jártunk-keltünk. A kiadós séta mellett döntöttünk, s elvittem a többieket a kedvenc helyemre, az Érsekkertbe (újabban Népkertnek nevezik). A hatalmas park szökőkútja sajnos nem működött, viszont a velünk egy szinten lakó tini lányok sokáig irigykedtek ránk, mert a Sportcsarnokból a sokak által kedvelt Vastag Csaba hangja szűrődött ki, így egy ingyen koncertet kaptunk tőle. Nekem azonban sokkal nagyobb élményt jelentett, hogy találkozhattam az egyik legsikeresebb magyar vízilabdázóval, Szécsi Zoltánnal. Lefotóztak bennünket, majd elindultunk hazafelé, hiszen hosszú nap várt ránk. Útba ejtettük a Gárdonyi Géza Színházat, s a műsorfüzetet látva bánkódhattunk is, amiért nem váltottunk jegyet valamelyik előadásra.

A reggeli bátorságpróba során leküzdöttük tériszonyunkat, és a minaretből vetettünk egy utolsó pillantást a megyeszékhely panorámájára, és ezzel a programmal búcsút vettünk Egertől.

Noszvaji kirándulásunkat izgatottan vártuk, mert a nevelőnőnk beharangozója a barlanglakásokról rendkívül érdekesnek tűnt, ám csalódnunk kellett. Ahelyett, hogy őslények vagy speciális leletek fogadtak volna, egy lepukkant környéken található, barlangba vájt üres szobákból kialakított üregrendszer fogadott minket, és emlékek híján a ránk rakódott piszokkal kellett beérnünk. Ugyancsak negatívum, hogy a de la Motte-kastélyt nem látogathattuk meg, mert nem kértünk időpontot.

Sirokon viszont még a nagy szél sem jelentett akadályt, felvértezve vágtunk neki a gyalogtúrának, hogy a dombtetőn található vár udvaráról madártávlatból is megnézzük a környéket. A hegyi menet (mi így neveztük ezt a kiruccanást) nem tartott sokáig, ám amilyen rövid, olyan fárasztó volt. A látvány minden fáradságot megért, nem beszélve a parkolóban vásárolt jutalom kürtöskalácsról.

A fizikai terhelés után az is kiderült, kinek a gyomra rendelkezik a legnagyobb befogadó képességgel. A Szépasszony-völgyben gasztronómiai felfedezéseknek nem lettünk részesei, de jóízűen ettük a tradicionális húslevest, a cigánypecsenyét hasábburgonyával és a somlói galuskát. Hogy ledolgozzuk a felesleges kalóriákat, tettünk egy sétát, mielőtt nyugovóra tértünk volna. Ennyi élmény után azt hittük, nem történhet velünk jobb dolog, de tévedtünk.

A hétvégét egy közös wellness programmal zártuk. Egerszalók csodálatos fürdőjében úgy éreztük magunkat, mint Alice Csodaországban. Az illatos medencétől kezdve, a jakuzzin át az aromaterápiás fürdőig közel 20 medencében csobbanhattunk, pihentettük megfáradt végtagjainkat. A borsos ár minden egyes forintja jó befektetésnek bizonyult, nem csoda, hogy alig tudtak kiimádkozni a medencéből.

Ha nem engedhetjük meg magunknak a drága testi-lelki felfrissülést, akkor is érdemes kitérőt tenni a településre, mert egy hazánkban egyedülálló só képződmény is várja az érdeklődőket. Leírhatatlan érzés a hófehér falakba ágyazódott só párolgását nézni. A komplexum előtt található parkban sétálni szintén öröm. A dísztavakban színes halak úszkálnak, a játszótéren modern és a legújabb szabványoknak megfelelő eszközökön a legkisebbek is élvezhetik az aktív pihenést.

Kortól és nemtől függetlenül Eger és vidéke mindenkit (vissza)vár!