Szavazzatok a Gyed-Gyes megváltoztatása ellen!!! (beszélgetés)
Ezt sajnos nem tudom.
De azt igen, hogy a munkavállalók nagyobb része a hazai kis- és középvállalkozók kizsákmányolásától szenved, magyarán nincs bejentve rendesen. Ergó mindenből kevesebb juttatást kap... alacsonyabb táppénzt, idővel majd kisebb nyögdíjat... már, aki megéri.
Ezért helyeslem mindenáron, hogy a hazai kis- és középvállalkozókat támogassuk, mert NAGYON MEGÉRDEMLIK.
Sziasztok!
5 hónapja vagyok munkanélküli.
Milyen szabály vonatkozik rám, tud valaki segíteni?
Előtte jól fizető bejelentett állásom volt.
Miért nem több év átlagát nézik, főleg most...
Ha a napi pártpolitikát félretesszük, és hosszútávú szempontokat veszünk figyelembe, akkor szerintem jogos az átalakítás. Gondoljatok bele, hogy a munkavállaló kb. 60 %-a kis- és középvállalkozások alkalmazásában áll. Ez azt jelenti, hogy a saját jól felfogott érdekében a munkáltató nem szívesen vesz fel egyenlő arányban nőket és férfiakat (nyilván itt a munka milyensége is zserepet játszik erőművi mérnököknél viszonylag kevés a női álláskereső stb:-). Hiszen nem engedehti meg magának, hogy hirtelen az alkalmazottak mondjuk harmada nélkül maradjon hosszú időre ( 3 év hosszú egy vállalkozás esetben).
A másik dolog a fejekben van, el sem tudják képzelni az apák, vagy a munkáltatók, hogy ők is otthon maradjanak a gyerekkel. (Mondjuk az egy hét megfázásból a második két-vagy 3 napot.) Ilyen értelemben nagyon macho társadalomban élünk.
Tudom, hogy a Kárpát-medence annyira különleges hely, hogy össze sem lehet hasonlítani Finnországgal, vagy Olaszországgal:-)
Mégis, ha tvább is látunk, a hegyeken túl, akkor azt látjuk, hogy ott a nagy a gyermekvállalási kedv ( a 2. 3. gyermekvállalásának hajlandósága), ahol a nyugdíjrendszer kiépítettsége rossz. Nyilvánvaló, hogy miért. Vagy ahol sok dolog segíti az anyák visszatérését a munkába (igen, a skandinávok esete). Én is itt nőttem fel, tehát a holland, máltai, vagy brit példa nem szimpatikus, de extrémen sok a kelet-európai is. Valami középút lenne a jó.
Igen, az azt jelenti, bölcsödékre van szükség. Ezek megtartása sokkal kisebb politikai hozadékkal járt és jár, mint egy szökőkút avatás, utcanév csere stb. Ez már a megválasztott döntéshozók milyenségét jelzi.
Én úgy gondolom,vonnak tőlünk elég pénzt,ahhoz hogy az anyuka otthon maradjon egy bizonyos ideig a babával.Sajnos mi SOHA nem fogunk hasonlítani egyik nyugati országhoz sem.Nem tudunk fejlődni,csak amortizálódni.Mert ha valaki beteszi a gyerekét a bőlcsibe azt azért teszi mert muszáj.De nem hiszem hogy annak a kis csöppségnek jó ott.Csak nincs más lehetőség.És most mi lesz minden anyuka adja be a babáját bőlcsibe,és menjen vissza dolgozni?,És hova is adjam be???És hova menjek dolgozni???NINCS ELÉG BÖLCSŐDE,NINCS ELÉG MUNKAHELY!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jó meg lódították az országot a lejtőnek lefelé,és csak megyünk le le le...................
Egy gyerek bölcsődei férőhelyének fenntartása az államnak többe kerül, mint a GYED összege! És az otthon lévő anyukák kikerülnek a munkaerőpiacra, ahol már most is tömeges a munkanélküliség! Arról nem is beszélve, hogy egy pici gyerek anyukája mennyire hatékony munkaerő...
Ez az intézkedés ellehetetleníti és semmibe veszi a családokat, azt, hogy a gyerek a társadalom számára érték! A GYES-t kellene szigorítani, hogy amiatt ne érje meg szülni, és újratermelni a nyomort, a szülés előtt dolgozó anyákat pedig minden lehetséges módon segíteni, hogy minél több gyerekük szülessen, akiket testileg és lelkileg egészséges felnőtté nevelnek.
Sok érvet írtatok pro és kontra is. Én is szeretném elmondani a véleményemet.
Tudom, hogy nagyon nehéz helyzetben van az ország, és tudom, hogy szükség van olyan intézkedésekre, amelyek fájnak az embereknek, mégis most a saját bőrömön érzem ennek a kérdésnek a hatását.
Mondhatják az emberek, hogy "Milyen kényelmes a nőknek 3 évig otthon lenni!", bizonyos szempontból talán igazuk is lehet, de biztos vagyok benne, hogy az anyák nagy többsége nem azért marad otthon a gyermekével, hogy ne kelljen dolgoznia, hanem mert szeretne minél több időt a gyermekével tölteni, hiszen egy ilyen kicsi ÉLET-nek szüksége van az édesanyja gondoskodására.
Nekem lassan két hete volt az első születésnapja a kisfiamnak, és belegondoltam, hogy most kellene "bedugnom" őt egy bölcsibe. Épp most, amikor kezd igazán anyás lenni. Amikor senki más nem jó neki, csak én. Ha fél órára ott kell hagynom valamelyik közeli rokonnál, már akkor annyira hiányzom neki.
Hogyan tehetném meg akkor, hogy egész napokra otthagyjam ismeretlenek között.
Látom azt is, amikor 3 évesen óvodába mennek a gyermekek. Hogy mennyire nehezen képesek elválni a szüleiktől. Akkor hogyan tudja ezt megszokni egy egyéves?
Tudom, mi magyarok kényelmes helyzetben voltunk eddig a nyugati országokhoz képest, de most nem tudom azt elképzelni, hogy ennyire fiatalon elhagyjam a kicsi fiamat. Én éppen ezért írtam alá a petíciót, és remélem, hogy eredményes is lesz.
Nem tudom mi a vállalkozókkal a helyzet, én multinál dolgozom, ha mindent figyelembe veszek akkor kb. 1/3át kapom kézhez annak amit a cég összességében befizet utánam (beleértve a levont adómat is).Eleget befizettem az évek alatt és be fogok fizetni, hogy azt a 3 év GYES GYEDet kifizessék, mert úgy gondolom hogy a gyereknek 3 éves korig az anyja mellett a helye.Egyébként a GYED GYES összegek (főleg a GYES) messze nem elég a gyerkőc fenntartásához, tehát már itt is az szükséges, hogy egy fizetésből meg lehessen élni valamennyire.Nem lenne erre az általad állami gondoskodásnak nevezett valamire szükség, ha kis hazánkban annyit keresne a családfő, hogy el tudja tartani a családját, sajna a többségnél messze nem keres annyit, így a legtöbben a gyerek 2 éves korában visszamennek dolgozni.Külföldön egyébként az átlagkereseteket tekintve meg tudnak élni 1 keresetből is.
A 300 forintos vizitdíjról annyit, hogy ha már fizetek eü. hozzájárulást akkor miért fizessek mégegyszer? És tudod magán nődokihoz járok, mert nem akarom hogy mindig más vizsgáljon meg, meg egy magándoki most már nem olyan vészes összegért normálisan bánik a pácienssel.
2002 óta, van ez a szembenállás, amikor is a megtévesztett tömegek megbuktatták szeretett Vezérünket. Azóta a tisztesség devalválódott. Populista szirénhangok visszasírják az "átkost", végre tudomásul kell venni, hogy semmit sem adnak ingyen. A "Gondoskodó Állam" mítosza megbukott. Senki sem akarja (törvényben meghatározott) adót megfizetni, általános lett a "mutyizás", az adó-, járulék-kikerülés. Ugyanakkor mindenki minél jobban akar részesülni (a lehetőleg a mások befizetéseiből finanszírozó) állami juttatásokból.
Szerencsétlen Gordont még meg sem választották, máris beindult a "mongyonle" kórus.
Te, mit csinálnál a helyében? Csökkentenéd a parlamenti képviselők fizetését, juttatását (én is) Aztán? Csökkentenéd az adókat, az árakat, bevezetnéd ismét a 3,6 Ft-os kenyeret? Adnál a nyugdíjasoknak, közalakalmazottak nak 14., 15., 16, havi bért? Ingyenessé tennéd a BKV-t? Cirkuszként elindítanál néhány koncepciós pert?
Végül szavaznál szeretett vezérünre, vitéz Alcsútdobozi Dr. O. V. Úrra? A Vértes Géniuszára?
És pár hónap, olyan rend, gazdagság, második Kánaán lesz szeretett hazánkban, hogy a skandinávok, a svájciak tömegesen kérnek gazdasági menedékjogot nálunk)) Nem a 15 millió, hanem a 25 magyar hazája leszünk. (sicc!)
Merjünk nagyot álmodni, mindenki hozzon egy másik embert, s itt lesz hamarosan a budapesti olimpia is.
Addig is... ébredjünk végre fel... írjunk alá mindenféle "protesteket"... és mélységesen szégyeljük/sajnáljuk magunkat (ki-ki vérmérseklete, politikai beállítottsága, egyéni kvalitása szerint.
P.S. Erősen megtévesztett populista kisvárosomban, ahol lakom, két napja óriás plakát jelent meg a buszpályaudvarral szemben (a város talán legfrekventáltabb helyén) sötétzöld alapon fekete betűkkel: "Azonnali parlamenti választásokat" Hmm... ez a megoldás?
Munkavállalóként két lehetőséged van, vagy elfogadod az alacsonyabb bejelentett fizetést (ami kisebb leendő nyugdíjat és táppénzt jelent), és Te is "cinkosa" leszel a munkáltatódnak, vagy odébbállsz és ha szerencséd van, a munkanélküliek számát gyarapítod.
Kicsi bejelentett (minimál)bér, kisebb adó, amit egyre többfelé kell az államnak újraosztani. Ami a (túlzott, erőn felül vállalt) szociális juttatások kényszerű csökkentését eredményezi.
:)) Na jön a világvége!!
Egyébként egyetértettem volna abban, hogy a gyes-t is ugyan úgy munkához kötötték volna, mint a gyedet. Viszont ezzel a rövidítéssel nem értek egyet, elgondolkodtam rajta, hogy hová tenném a gyereket. Mamák dolgoznak mind a ketten, a dédi már nem bírja, bölcsőde meg 10 km-rel arrébb, és nem is biztos, hogy a be tudnám "dugni" a gyereket!
szerintem sem csak a vállalkozó a híbás... talán fent sem marada a vállalkozás, ha mindenki be lenne jelentve, annyi a járulék
(én sem vagyok vállalkozó :))
Teljesen jogos amit írsz, aki meg tudja engedni magának azt a luxust, hogy magándokihoz járjon pl. tanácsadásra az tényleg jobb ha hallgat. Főleg amit hallok az árakról...elképesztő....
Én soha nem jártam, miért fizessek azért amit a körzetnél ingyen megcsinálnak?
Végül is a mérleg és vérnyomásmérő ugyanannyit mutat a magándokinál is mint a körzetisnél, ha szívhangot néznek az is ugyanolyan, az UH-on is ugyanazt látják. Szóval én ezt sose értettem.
A szülészorvos fogadása viszont már más tészta.
Nem az új programot védem, de anyáink azt sem tudták, hogy mi a GYES és mi a GYED.
Sajnos az állam erőn felül túlköltekezik... Ha nálam 100 Ft bevétel van, és 110 Ft a kiadás, akkor előbb-utóbb eladósodom, s a felelőtlenül felvett hitelt is vissza kell (kamatostól) fizetnem.
Tisztelt (nem kényszer)vállalkozók! Szíveskedjetek az (éh)bérért dolgoztatott dolgozóitokat teljes munkabérre bejelenteni, ne zsebbe fizetni - és sokkal könnyebb lesz a legnehezebb helyzetű rétegeknek.
Tisztelt borgőzös Kádár-nosztalgiázók, megváltozott (lehet sajnos) a világ, de mi szavaztunk rá, mi akartuk. Semmi sincs ingyen...
A 300 Ft-os vizitdíj sem megy? A privát nőgyógyászodnak mennyit is fizetsz ki egy alkalommal?
Gyorsan csak ezek a gondolatok jutottak az eszembe.
Nyilván mindenben tévedtem...
mi mindektten dolgozunk, igen. Kapunk is vissza majd a bolcsi szerint olyan 450 eurot. De ismerek olyat, aki ezt most rendesen fizeti, mert eppen munkat keres, azt pedig nem leeht ugy, hogy amikor megkerdezik mikor tud kezdeni azt mondja egy felev mulva, mert a gyereknek kell a bolcsi. Ez a baj, hogy ha nem dolgozol, akkor fizetned kell, de munkat keresni meg gyerekkel a nyakadon nem lehet.
A kolleganom 8 honapig keresettt bolcsit a kislanyanak mire talalt. az volt a szerencseje,hogy a nagymama vigyazott a gyerekre
Nem tudom mi a legjobb. Szeretném ha a hazámban úgy érezném, hogy nem egy eltartott ingyenélő vagyok, csak mert mertem gyereket vállalni. A legfőbb bajom a változással, és az egész médiával, hogy ezt sugallja. Sőt az a szuper, ha 40 év felett vállalsz egy gyereket, oszt visszamész dógozni, mint honi celebjeink nagyrésze :(
Szóval nem muszáj két év legyen a gyed, de jó lenne, ha lenne részmunkaidő, ha a plázákban lenne szoptatós babamama szoba, a vonaton is esetleg pelenkázó, szoptató helyiség ( ha már büfékocsi van), a távolsági buszokon gyerekülés biztonsági övvel.
Na persze lehet sokat várok. De szeretném, ha megbecsülnének, és ha itthon voltam egy évig akkor biztonságos helyre tudnám letenni a gyermekem, nem 14 egy évesre egy dadus vigyázna .
Én is csatlakoztam.
Hozzáteszem: engem már nem érint és nem is fog.
További ajánlott fórumok:
- Hogy tud egy nemzet megváltozni? Mi emberek vagyunk felelősek?
- Segítség a párom teljesen megváltozott amint 4. hónapos terhes lettem...
- Mi lenne a neved ha megváltoztathatnád?
- Használd az agyad és megváltozik az életed
- Mi az a kisebb-nagyobb dolog, amit megváltoztatnál párodon?
- Szénsavmentes Szentkirályi ásványvíz megváltozott csomagolása ellenére is babavíz szerintetek?