Struccpolitika bizonyos helyzetekben (beszélgetés)

Ne is mondd! Ha az én háziorvosom jut az eszembe, még az agyvizem is felforr.

Széles körben fennhangon ellenzik, hogy az internetről keresgéljünk a megelőzéshez, vagy a gyógyulásunkhoz információt. Először is orvossal még nem találkoztam amelyik a megelőzés egyetlen formáját is ecsetelte volna. Nyugodjak bele? Vagy abba hogy félrediagnosztizál? Vagy nem küld időben szakrendelésre és azt is a beteg sínyli meg? Sokszor valóban nem könnyű a hasznos információt megtalálni. Sokat kell sok helyről szelektálni, és meg kell találni a hiteles forrásokat ami sokszor nem könnyű. De mi más lehetőségünk van? Teljesen próba-szerencse alapon kell élnünk. Tisztelet a kivételnek az orvosok között. Amelyiknek szívügye a gyógyítás azt nagyra tartom. Régen ismertem egy ilyet, de sajnos meghalt.

Háziorvosa válogatja.

Nálunk a férjem többet jár, egy évben egyszer legalább én is felkeresem, de alap az évenkénti labor.

A fiam, lévén 23 éves nem jár, de neki is évente szól és küldi a laborbeutalót.

Én voltam rákos 2x. A kezelés maga volt a pokol. Aztán a rendszeres vizsgálatok miatt, rákos betegek között órákat ülni a folyosón, lelkileg készített ki, és állandó betegségtudat társult hozzá. Rettegtem minden vizsgálat előtt hogy rossz hírt közöl az orvos. Befejeztem.

Lassan 70 leszek, és úgy érzem szenvedtem már eleget. Elhatároztam a következő csapás már az utolsó lesz, nem kérek többet. Mióta nem járok ellenőrzésre felszabadult a lelkem, nincs betegség tudatom. Azért nem járok, mert nem akarom tudni. Elég lesz akkor szembesülni vele, ha már érzem is. Kínzó kezelések nélkül amúgy is hamarabb vége lesz. Addig viszont derűvel töltöm az életemet, és minden nap teszek az egészségemért. Ha bekövetkezik valami egészségromlás, ne legyen bűntudatom. Ez a struccpolitika, nem az ha hozzánk tartozó előtt eltitkoljuk a bajt.

Szerintem a betegnek tudnia kellene, hogy súlyos beteg. Gondolom, ez a tudat nagyon megviselné, de legalább sok mindent el tudna rendezni még életében.

Nekem furcsa az, amit nagybátyádról írtál, mármint az, hogy régóta súlyos cukorbeteg lett volna. Ennek különböző jeleinek kellett volna már előjönnie. Amúgy sok cukorbeteg ennek tudatában sem foglalkozik betegségével. Sajnos.

Vannak esetek amikor már mindegy, de legtöbbször minél előbb felfedezik h valami nincs rendben, annál könnyebben gyógyitható.

A feleségem rákját is késő fedezték fel, még kb. 4-évig szenvedett vele,mire végképp kívánta h vége legyen az életének.

Azt kihagytad, hogy rengeteg betegség visszafordítható, szinten tartható, ha időben tudod.

Én pl. inkább tudni akarom, és tenni ellene, mert a családom szeret, és ha magam miatt nem is, miattuk, biztos inkább a megalkudás melletti hosszabb életet választanám, mint a "struccos" állapotot.

Persze, ha valakinek olyan betegsége van, ami állandó fájdalommal, megnehezített élettel jár, akkor azt nem hosszabbítanám meg.

De pl. az általad írt cukorbetegség nem tartozik a megoldhatatlan dolgok közé...

Bizonyos esetekben helyzetekben és bizonyos személyeknél a struccpolitika jó dolog lehet?

Nagymamám vastagbélrákban halt meg és úgy halt meg, hogy nem tudta meg élete végéig hogy vastagbél rákos volt, alig tudott már felkelni így bevitték a kórházba és ott megállapították hogy áttétes vastagbélrákos és három nap utána meg is halt, kértük az orvost, hogy ne mondja el neki. Most jobb lett volna ha tudja és esetleg élete utolsó részében haláltudattal és betegségtudattal várta volna a halált?

Másik, nagybátyám nem olyan régen halt meg infarktusban 74 éves volt, kórházban halála előtt megállapították hogy súlyos cukorbeteg, erről ő nem tudott, valószínűleg már 15 éve fennállhat ez a betegség. Ő egy hihetetlen szabadelvű ember volt mindene volt az evés, ha neki megmondták volna, hogy mit mikor és mennyit ehet szerintem teljesen tönkrement volna lelkileg

Én rendszeresen járok szűrésre de most elgondolkoztam hogy vajon biztos hogy olyan jó dolog lenne ha megtudnàm hogy egy gyógyíthatatlan betegségem van