Segítség, szülő vagyok! című műsorról mi a véleményed? (beszélgetés)

Dehogy haragudtam meg, különösen nem azért mert Neked nem tetszik. Csak valahogy úgy éreztem az írásodból, hogy akinek tetszik esetleg, vagy esetleg átvesz belőle dolgokat, az "idomítja" a gyerekét, az alapból elitélendő.

Nem erről van szó. Épp az ellenkezőjéről.

A kötődő nevelésről én is sokmindent olvastam, és sok dolgot mi is ösztönösen úgy csináltunk, sőt... Bizonyos dolgokat valóban nem tudtaunk alkalmazni azokból a módszerekből, amik Nálatok pl. beváltak, gondolom részben a gyerekünk, részben a magunk személyisége miatt, illetve talán az előzmények miatt sem. Mások viszont épp a kötődés miatt különösen fontossá váltak az első évben vagy akár években is. Nálunk pl. a hordozás nem vált be, a lányom már picinek is nagyon aktív volt, szeretett a szőnyegen lenni, hamar forgott, mászott, nem szerette sosem ha korlátozom ebben. Úgyhogy hordozás helyett én is ott ültem mellette a földön naphosszat. Viszont éppen az érzelmi biztonság ami nálunk különösen fontos volt, hiszen 5 hetesen fogadtuk örökbe, addigi életét kórházban töltötte egyedül és addigra túl volt azon az élményen, hogy aki a világra hozta, soha többé nem fogta a kezében, nem szoptatta, nem beszélt hozzá, nem is látta. Az első héten amíg haza nem hoztuk, napi 24 órában fognom kellett, ha letettem magán kívül örjöngött. Viszont ahogy hazajöttünk és megnyugodott, kiderült, hogy sokkal nyugodtabban alszik, ha maga van a szobában (pontosabban hogy csak akkor alszik, ha maga van) így aztán letettem az egy szobában alvásról mindannyiunk nyugalma érdekében. Lehet hogy ezt már az első 5 hét okozta nála, hiszen akkor egyedül volt egy szobában, de mégiscsak azóta is ragaszkodik ehhez...

Ugyanakkor pl. a mai napig nem volt nélkülünk mással, nem aludt ott sehol nélkülünk, és a bölcsi volt 2 évesen az első hely ahol egyáltalán otthagytuk. Ebből több családi sértődés is volt, kb. 8 hónapos koráig egyébként nem is volt hajlandó más kezében/ölében megmaradni és ezt mi tiszteletbe is tartottuk, soha nem adtam oda senkinek, mert érezhető volt a gyereken a kétségbeesés. Ugyanakkor ha én is ott voltam, nagy felfedező volt, kicsinek nem nagyon akart ölben lenni :)

Gondolom ha szoptattam volna, még mindig tenném, annak ellenére hogy nem értek egyet a ma divatos állásponttal, mi szerint akár nagyobb gyereket is bárhol bármikor bármilyen körülmények között szoptatnak (ld. pl metró...) ezt nem tenném, nem hiszem hogy ezen múlna bármilyen kötődés, ez számomra sokkal intimebb dolog. Viszont a mai napig megvan a mi kis esti szertartásunk, ugyanúgy hozzám bújva, az ölembe fekve issza a tejecskét cumisüvegből, mint 2 hónaposan, és ehhez ragaszkodik is... a forma más, de a lényeg ugyanaz.

A "jólneveltséget" bizonyos mértékig fontosnak tartom, hiszen a teljesen "Neveletlen" szabadjára engedett gyerek a környezet számára előbb-utóbb terhet jelent. Vannak dolgok szerintem amiért érdemes konfrontálódni, és vannak amiért nem. Igyekszem a gyerekemet megtanítani rá, hogy a társas létnek vannak szabályai, mert ami 2 évesen még jópofa, 5 évesen már elviselhetetlen lesz a környezetünk számára. Emelett igyekszem megteremteni azokat a lehetőségeket is, ahol szabadjára engedheti az energiáit, itthon pl. lényegesen kevesebb az "elvárás" és a "szabály" mint ha pl. elmegyünk egy étterembe. Ez eddig bevált, nem gondolom hogy ezzel megnyomorítom a gyereket, hiszen neki is jó, ha a környezete nem úgy tekint rá, mint egy kiállhatatlan idegesítő kölyökre.

Nemrég olvastam itt egy naplóban és szerintem nagyon taulságos: két kisgyerekét nagyonis szabadelvűen nevelő anyuka írja, aki gondolom nem vagy alig korlátozza a gyerekeket bármiben, hogy már enm tudnak játszótérre menni a gyerekekkel, mert a többi anuyka/gyerek nem viseli el az ő gyerekeinek a viselkedését. Hát azért ezt nem szeretném elérni a sajátommal... Nem sok dolog van amiért büntetek egyébként és azokért is csak akkor amikor már a sokadszori magyarázat, megbeszélés sem használ. Viszon ezekért (persze ha az előbb említett köröket megfutottuk) minden esetben. Egyik ilyen a verekedés. Ritkán fordul elő, de nem hiszem, hogy el kellene mennem mellette, a gyerek személyiségének kibontakozása érdekében. Azt gondolom, hogy igenis meg kell tanulnia már egy 2-3 évesnek is, hogy nem ütjük meg a másikat, és ha mégis, annak következménye lesz. Agyon nem üthetem ;) és van hogy a magyarázat nem használ, a bünti viszont igen. Ennyi... nem hiszem hogy ettől még ne lenne "mélysége" a gyereknevelésről alkotott elképzeléseinknek :)

A műsorhoz még annyit: szerintem is kétséges, hogy mennyire tartós eredményt érhet el, bár sokszor talán elég megahtározó élmény lehet a gyors változás a szülők számára ahhoz, hogy felfigyeljenek rá, elsősorban rajtuk múlik, hogy milyen a gyerekük és a családjuk. És ha ehhez a dada kell, ám legyen, mert sok család mellé senki nem áll oda segíteni...

Most megharagudtál, mert nem tetszik különösebben a sorozat, ami neked igen? Én nem is Neked válaszoltam, hanem a feltett kérdésre.

Így van, félrecsúszott családoknak hasznos dolgokat mond, mondjuk én nem hiszem, hogy évek alatt rögzült dolgokat pár nap alatt tartósan meg lehet változtatni, de attól még hasznos. (Abban remélem, egyetértünk, hogy az epizódok nagyon mesterkéltek, "lebutítottak").

Amit én a "nevelésről" gondolok, azt összegyűjtve megtalálhatod kötődő nevelés címszó alatt. Nem én szegődtem a kötődő nevelés nyomába, hanem egy idő után találkoztam a fogalommal, és kiderült, hogy önkéntelenül is ezt csinálom. A lényeg talán az érzelmi biztonság megteremtése (az első évben kb. csak ez számít) és a saját elvárásaink helyett a gyerekre hangolódás, az ő veleszületett személyiségének és képességeinek kibontakozása (és nem bontakoztatása). Ez sokszor azt jelent(het)i az első években, hogy a gyerek nem lesz elég illedelmes és elég könnyen kezelhető a külvilág szemében, de ez minket nem is érdekel annyira.

A kötődő neveléshez közel álló nevek: William Sears, Vekerdy Tamás.

Hát nem tudom. Éppen azzal kezdtem: kinek mi a "jó" gyerek. A mi családunkban nem elsődleges cél a szófogadás kialakítása, sajnos a férjem meg én épp eleget szenvedünk amiatt, hogy túlságosan is "szófogadók", vagyis túlalkalmazkodók vagyunk. Felnőtt fejjel, magamnak kellett megtanulnom, hogy hogyan kell konfrontálódni másokkal, és hogy ez nem az ördögtől való.

Én nem mondom, hogy rossz a műsor, sőt, azoknak a szülőknek, akiknek semmi elkpézelése nincs a civilizált gyereknevelésről vagy akiknak csak egy icipici trükkre van szükségük a továbblépéshez, kifejezetten jó lehet. De semmi esetre sem alapmű, nem megy mélyre, csak a felszínt kapargatjua, és nem tudom, hogy hosszú távon ez mennyire működik (még egy családot se láttunk fél-egy évvel később). A nevelési attitűdöket a saját gyerekkorunkból hozzuk és nagyon mélyen rögzültek: ha nem sikerül mélységében elemezni a hibáinkat, csak trükköket vetünk be a gyors eredmény érdekében, kétlem, hogy a hatás tartós lesz.

Egyébként volt egy másik sorozat, amiben 3 angol dada volt, az nekem jobban tetszett, először nem a jelenséget akarták megváltoztatni, hanem az okokra mutattak rá.

Hát nem tudom, szerintem ezen a téren is minden gyerek más...biztosan van olyan akire rá kell parancsolni, hogy fekvés idő van..az én kisfiammal alvásgond soha nem volt...pár hetes korától végigalussza az éjszakákat, valahogy beállt egy rendszer, amit az idő elteltével én toltam ki, mindig egy egy órával-fél órával..pl egy évesen még hatkor volt esti fürdés...most este nyolckor fürdik, nem mondom, hogy nincsenek kivételes alkalmak, de most amúgy is nyári szünet van.

Az átszokásnak azért örültem nagyon, mert mi elváltunk a férjemmel, a válás előtti utolsó két évet (tehát a fiam egy-másfél éves korától) külön szobában töltöttük. A fiam pedig velem egy ágyban aludt (mig csecsemőként külön szobában), és a válás után ő úgy volt sokáig, hogy a másik szoba az apa szobája...azt hittem nem fogja gyerekszobaként használni.Egyik nap szépen átpakoltam a játékait, berendeztem gyerekszobának, de nem ott játszott..áthordta mindig a játékokat hozzám..aztán az én szobámban külön ágyra fektettem, elmagyaráztam neki, hogy már nagyfiú, és ott kell aludnia...ugyanúgy aludt éjjel, mint bármikor, csak elalvás előtt dünnyögött kicsit, hogy velem akar aludni, de akkor fogtam és átmásztam mellé, hogy ott maradok vele, mig el nem alszik..aztán az egyik kis barátja az oviból, akivel összejárunk igy a szünetben megoldotta nekem a dolgot..mert ő külön szobában alszik...és hű de nagyfiú, pedig épp annyi idős, mint a fiam...nagypapi csinált a kisfiamnak egy forma1-es formájú autóságyat (amit a kikában méregdrágán sosem tudtam volna megvenni), és azt már eleve a gyerekszobába tettem be.este elmondtam neki, hogy már nagyfiú, én itt vagyok a másik szobában, ha felébred és valami baj van, akkor csak át kell kiabálnia nekem és már ott is vagyok. első este ott voltam, mig el nem aludt, második este már csak a szoba látószögében tettem vettem...de ma már csak annyi, hogy felolvasom neki az esti mesét, jóéjt puszi és reggel találkozunk...:)Tehát abból tanulja meg a dolgokat, hogy szépen értelmesen elmagyarázok neki mindent, és megbeszélem vele, majd válaszolok a kérdéseire...kicsik, de nem hülyék...:)persze bizonyos dolgokban próbálna zsiványkodni...ha az nem veszélyes, akkor hagyom, hogy saját kárán tanuljon..mikor hogy..de ha verekedne, vagy hisztiből nekem jönne, esetleg boltban földhöz verné magát (szerencsére sosem tette, valahogy mindig megértette, hogy pl csak egy csokit veszünk, vagy egy dolgot választhatsz, vagy csak megnézni lehet, de nem vesszük meg), szóval, akkor nem tudom mit csinálnék, vagy milyen módszert alkalmaznék...nyilván egyszerűbb igy, hogy nem csinál olyanokat a gyerek, mint az, akinek kezelhetetlen..

Hidd el elég sok gyerek el jut odáig.Látja a játszótéren vagy az oviba vagy csak az utcán,vagy ép a szomszéd rúg bele egyet a kutyába vagy akármi.

A gyereknek tetszik érdekli látja hogy anya csak annyit mond hogy nem szabad és próbálgatja hogy meddig mehet el.

Ezt mindenki a maga módján oldja meg és kezeli.

Én is mindig nézem és nagyon szeretem.Számomra sok hasznos dolog van benne amire az ember nem is gondolna.Pl mikor leülteti a szülőket és oda áll eléjük hogy ezt látja a gyerek mikor vele beszélünk és ez milyen ijesztő.Ma már én is mindig legugolok a manóhoz hogy megbeszéljem vele a dolgokat.Bünti szék még nincs de ha kell majd azt is bevetjük.

Nekem tetszik hogy valahol tanácsot is adnak az anyáknak nem csak azt mondják hogy nem így kéne nevelni de magyarázatot nem adnak hogy hogyan is kéne.

Persze nem magyar a műsor de elég sok családba megesik kis hazánkban is hogy a gyerek pont így viselkedik otthon mint a műsorban szereplő gyerekek.csak ezt elég ciki egy szülőnek bevallani.

Nem tudom persze, ki mit lát amikor a műsort nézi.

Amit én látok, az az, hogy teljesen félrecsúszott családokban képes megtanítani a szülőket arra, hogy szánjanak időt a gyerekeikre, figyeljenek oda a szükségleteikre, akár fizikai akár lelki értelemben. És emellett megtanítja következetesnek lenni őket. Az együttélésnek vannak szabályai, és igenis ezek a szabályok egy családban nemcsak a felnőttekre, hanem a gyerekekre is vonatkoznak. Különben a végén a szülők a saját gyerekeiket sem fogják tudni elviselni.

Ha e idomítás, akkor az... bár itt megint kiragadva beszélünk egy dologról... Mindenesetre kíváncsi lennék a Te hosszútávú elképzeléseidre, a mélységgel bíró nevelési elvekre... Nem mondta senki, hogy bibliaként tekint a sorozatra, én sem szerintem. Annyit írtam, hogy bizonyos helyzetekben működőképes megoldás. Ha tudsz jobbat, kíváncsian várom...

Attól függ, mi a nevelés célja. A dada mődszere valójában idomítás, nincs mélysége, nincs benne hossútávú elképzelés. Lehet, hogy gyorssegélynek elmegy, de csak mint a mekdonáldsz-kaja az éhhalál ellen.

Szerintem nem szerencsés bibliának tekinteni a könyvet ill. a sorozatot, és jól meg kell fontolni, hogy összeegyeztethetőek-e a nevelési céljainkkal ezek a technikák. Az enyémekkel biztos nem.

Én is szívesen megnézem a műsort, ha van rá módom, igaz nem túl gyakran. Viszont a módszert "eltanultam" és be is épült a mindennapjainkba.

2.5 éves kislányom van, aki elég határozott egyéniség, eleven örökmozgó. Azt látom rajta, hogy nagyon jó hatással van rá a következetesség és az egyértelmű szabályok.

A dada módszere tökéletesen működik nála, bár nem gyakran van szükség rá hogy büntibe küldjem.

Igyekeztem alaposan utánajárni a témának az elmúlt kb 2 éveben, és azt kell mondjam, a dada módszerén kívül nem sok értelmes és hasznos, működőképes ötletet találtam arra, hogyan terelgessük úgy a gyerekeinket, hogy "szalonképesen" viselkedjenek de mégse okozzunk lelki sérüléseket a fegyelmezéssel. Mert persze hogy szeretni kell, meg sok türelem kell, meg százszor is elmondom hogy mit szeretnék, de ettől még az én lánykám százegyedszer is kifordítaná a világot a sarkaiból... A dadás módszer abban segít, hogy legyenek szabályaink (neki is és nekem is, együtt az egész családnak) amihez mindannyian tartjuk magunkat. És a következetesség működik, nem kell "jólirányzott seggreverés", sem tudatosan sem arra hogy a saját indulataimat kitöltsem a gyereken, mert egyszerűen nem jutunk el odáig. Ha már nagyon túlfeszíti a húrt, félreültetem büntibe és mire megnyugszik, már az én indulatom is elszáll :) Ha a "jólirányzott" jelző arra vonatkozik, hogy hideg fejjel üssem meg a gyerekem, hát... nem tudnék tükörbe nézni.

Valóban:)

De az angol gyerekek is elkényeztetett, önfejű, tiszteletlen kölykök.

Ami érdekes még, amikor a szembesítés történik. Azaz Dadus elmondja a véleményét őszintén, hogy a szülők mit rontottak el.

Például a minap volt egy hasonló műsorban, hogy két fiúval másként viselkedett az anya, elhanyagolta az egyikőjüket, és ennek eléggé nyoma fog maradni, ha nem döbben rá.

Vagy jó tanács: Mindig legyen utazáskor valamilyen játék a kocsiban, hogy a gyerekek semmiképpen sem unatkozzanak.