Sajnálom az embert (beszélgetés)

Nos igen, drága mamikám is azt mondja, hogy "A tartalmas ember önmagával is jól érzi magát".

Tudom, hogy nagyon ragaszkodok, sokáig voltam magányos. Nem 18 évig, legalább 100 évig. Mikor minden pillanat egy hónapnak tűnik.

Köszönöm a válaszadóknak, jelenleg nem megy a befeléösszpontosítás. Néha úgy érzem megint megtaláltam magam, megvan a fonal, valójában pedig annyi mindentől függök már...

Kinn van már az álszívem, állelkem a kirakatban, a lényeg meg valahol jó mélyen. Most is csak írom, de nem érzem át a szavakat. Szörnyű, nem kívánom senkinek.

Nos igen, ezt a kedves barátnőmet nem nagyon érdeklem. Nem azt akarom, hogy rólam beszéljünk, azt akarom, hogy NE róla beszéljünk, hanem mindkettőnket érintő témáról. Tudomisén, Vacskamatiról meg a felhőbodorításról. Többet nem várok tőle.

Ezt újra kiemelném:

"Ha az ember nem csapódik olyan helyre, ahol nem érzi jól magát, vagy nem látják szívesen, és nem fél egyedül lenni, előbb-utóbb igazi barátokra talál majd."

Erről van szó.

Zolinak igaza van, tényleg létezik ilyen tudatállapot. Ez szerintem nem baj, talán akkor születnek a legjobb problémamegoldó ötletek, amikor az ember egyedül(nem magányosan!) sétál, és befelé figyel. Csak persze ezeket kivitelezni is tudni kell.

Valóban rengeteg olyan társaság van, akik csak piálnak, füveznek meg buliznak együtt, de még egyetlen egyszer sem beszélgettek egymással őszintén. Az ilyeneket ott kell hagyni a bánatba, és nem kell félni az egyedülléttől. Ha az ember nem csapódik olyan helyre, ahol nem érzi jól magát, vagy nem látják szívesen, és nem fél egyedül lenni, előbb-utóbb igazi barátokra talál majd.

Ha valamit őszintén , önzetlenül és nyitott szívvel sajnálsz... az soha nem lehet "lekezelő", felsőbbrendűség érzés...

Nálam nem így működik... hanem együttérzésből,szeretetből..s mindez nyitott szemmel...

Én nem szívesen általánosítanék, így nem mondok olyasmit, hogy sajnálom az embert vagy haragszom az emberre. Jobban szeretek az egyénekről beszélni, mivel- közhely ide vagy oda- mindannyian mások vagyunk. A sajnálat pedig véleményem szerint egy rendkívül negatív érzés, amiben benne van egyfajta felsőbbrendűségi tudat és rengeteg mesterkéltség meg leereszkedés. Emellett aki sajnálkozik, titkon arra gondol, de jó, hogy mindez nem vele történik. Szóval én inkább igyekszem együttérzéssé alakítani a sajnálatot, mert az sokkal emberibb és tisztább érzés. Egyébként, ha valaki csak lesajnál, az hiába mondaná nekem esetleg, hogy egy hamis világban élek, nem tudna rám úgy hatni, mint az, aki képes az együttérzésre és az őszinte jószándékra is. A kettő között óriási a különbség.

Az megesik, hogy haragszom valakire, de ezt az érzést is megfelelő módon kell kezelni. Nem átadni magamat neki, nem elfojtani, hanem megélni akkor, amikor kell, aztán elengedni.

Binky, a világban nagyon sok értékes ember rohangál, akik igenis kíváncsiak rád, és megkérdezik, hogy vagy, nem csak magukról beszélnek egyfolytában. Szép számmal vannak a mi korosztályunkban is, nem feltétlenül csak a harmincas vagy negyvenes emberek között. De ahhoz, hogy be tudd őket vonzani(ugyanis hasonló a hasonlót vonzza), neked is szeretned kell magadat, elfogadni az adottságaidat, és persze kíváncsinak és nyitottnak kell lenned a világra és másokra is. Ezt én is most tanultam meg, nagy és fájdalmas pofonok árán.

Nemsokára egyetemre/ főiskolára mész, kikerülsz a régi, megszokott közegből, új és érdekes emberek közé. Azt is tanácsolnám, hogy keress fel egy harcművészettel foglalkozó klubot, nekem az aikido már a társaság miatt is nagyon bejött:)

Jó útkeresést kívánok!

Én inkább csak haragszom az emberekre. Lehet, hogy nagyon mélyen szeretem még magunkat, de már nem emlékszem rá.

Ha több jó ember venne körül, talán még tudnék bízni. Vannak ugyan, csak nem elegen.

Vagy nem is tudom:D Nem vonzom az értékes embereket(ilyenkor hajlamos vagyok azt gondolni, hogy vagy én nem vagyok elég értékes, vagy a hülyeség győzött az intelligencia és az értelem felett). Remélhetőleg később a munkámmal bejutok egy társaságba, ahol nem 'ciki' ha a gondolataimról beszélek, és a hülyéskedés mellé bármi más is belefér.

(Példa a felszínes barátságra: 1 hétig volt nálam egy 'barátnőm', aki édes, meg minden, de 1 hétig róla volt szó. Ha nem róla kérdezgettem, nem válaszolt, persze, a nők imádnak magukról beszélni, de nem bánnám ha néha belémrúgna és azt mondaná, ja és te hogy vagy? Csak akkor tűnik fel neki, hogy ott vagyok, és esetleg van valami bajom, ha a már a viselkedésemtől Ő érzi magát kényelmetlenül, és hogy újra komfortérzete legyen, le kell engem gyorsan rendeznie.)

Jó lenne valaki, akivel néha összenevethetek, hogy Úristen, de őrült egy világ ez.

Jó lenne valaki, aki az őszinteségemet nem bántónak találja (mert képes az önkritikára, és képes magát kívülről, felsőbb mércével szemlélni), valaki, aki ugyanúgy látja mennyire nevetségesek a tipikus emberi játszmák.

Csak sajnos nincs senki. A nálam idősebbekkel még csak-csak kijövök ilyen téren, de pl. a 'felnőttségükre' alapozva, a véleményem bizonyos szinten számukra nem elfogadható, és nem mérvadó, mert mit tudhatom én?

Közben a lelki életem nekem is van/volt annyira aktív és színes, mint az övék, van véleményem, és sokszor látom, hogy van igazság a szavaimban.

Kéne egy példakép, hogy fejlődhessek, de az eddigiek már mind halottak, vagy gyarlóbbak, mint gondoltam. Persze, tudom, hogy a mai világban is van kire felnézni, csak sajnos nem mozgok ilyen körökben, mert nem tűnök ki a műveltségemmel, vagy épp nem vagyok eléggé öntelt, hogy felfigyeljenek rám. Értelmes vagyok, eszem az van, talán még a szívem is a helyén van, de ahhoz a szentségit, le kéne ülni, és kéne beszélgetni, na meg meg kéne ismerni. És ki a fene fogja ezt megtenni? Én se teszem mással.

Hidd el,akik szerettek téged ,most is szeretnek,lényegtelen ,hogy meglátogatnak-e,vagy sem.

Egyszerűen ,ha változnak a helyzetek,körülmények mellettünk,akkor az emberek is változni fognak,és nem azért ,mert nem szeretnek már,hanem azért ,mert más utakon járunk.

Lehet igazad van. Csak az esik rosszul hogy már ahogy írtad "lemorzsolódtak". Én is megértem hogy ekkora távhoz már kocsi kell, de nekik van kettő is-meg én pl. busszal járok utánuk, mert a páromnak kell az autó a munkájához, de nem is baj mert szeretek sétálni meg bámulni a tájat a buszból. Más minden ember. Van falu ahol lehet én se bírnám ki, de ez más...még bank is van:))

Már én sem igénylem annyira a társaságot egyébként, bulikat meg főleg nem. Csak nálam az lenne az optimális hogy ha elvárják hogy menjünk akkor néha ők is benzinezzenek értünk. De örülök hogy írtál hogy nem látom jól, most nézem már azért más szemszögből is:))

:)))

Hál Istennek hozzám csak olyan emberek járnak ,akik szeretnek,és azért jönnek,mert rám kíváncsiak.Persze nem mondhatnám ,hogy nagy forgalmat bonyolítok le -e téren,mert már nincs igényem ,hogy állandóan progikat beszéljek meg,meg talikat,bőven elég volt a nyüzsgésből,amíg benn laktam a városban.

Egyszerűen nincs szükségem ezekre a felszínes kapcsolatokra,nem is tartok egyet sem.

Persze, vannak ilyen emberek ,de engem nem zavartak,inkább untattak,így nem is hívtam őket,nem kerestem a társaságukat,lemondtam a találkozókat.

Nekem az ,hogy mikor mit vettem,vagy vett a boltba,vagy kinek milye van,nem igazán érdekfeszítő téma,sőt ,egyenesen a halálom:)))

De hazudnék ha azt mondanám ,hogy zavar az ,ha valakiknek ,ezek a dolgok fontosak,egyszerűen érdektelenek számomra az efféle emberek.

Ebben sem találok semmi lenézőt,rosszindulatot ,se semmit,ami rosszul eshetne neked.

Millió egy ember nem bírja a falu nyugalmát,x évvel ezelőtt én is épp így voltam evvel,nyilatkoztam is nem egyszer ,hogy "én nem bírnám...".De semmi rosszindulat vagy lenézés nem volt e mögött a falusiakkal szemben.Aztán pár éve mi is kiköltöztünk ,egy icike -picike faluba ,még bolt sincs igazán ,és élvezem.:))

Az igaz ,hogy rengeteg barátom morzsolódott le -e miatt,mert amíg a városba kocsi,minden nélkül bármikor beugrottak,8 km távhoz már bizony kocsi kell,és én ezt megértem.

Szerintem pont ez a csavar a dologban!:)))

Az önbecsülés nem pénz,és külsőség kérdése.

Aki nem rendelkezik vele,azok érzik magukat kevesebbnek ,azok hajtanak új autóra ,még nagyobb házra ,mindenféle külsőségekre,mert azt hiszik többek ,jobbak lehetnek ezek által.

A gazdag ugyanúgy ,mint a szegény.Ebből a szempontból lényegtelen,hogy erején felül cseréli le a tévéjét,csak mert már mindenkinek plazma ,van,vagy az 1 éves mercijét,egy vadi új luxus kategóriás kocsira.

"Miért lenne különb valaki attól ha luxus hajón nyaral hónapokig . . . mint aki úgy nyaral, hogy elmegy sétálni a parkba a gyermekeivel, vagy a párjával és vidáman kérnek 2 gömb fagyit? Miért érezze ez az ember azt, hogy Ő kevesebbet ér?"

Szerintem rossz oldalról tetted fel a kérdéseket.

A kérdés inkább az,hogy miért érzik kevesebbnek magukat az emberek másoknál?

Miért gondolják,hogy a külsőségek különbbé ,irigylésre méltóvá tesznek bárkit is?