Ritalin és a 'halucináció' közötti összefüggés (beszélgetés)
Hú, a Ritalin! Az én fiamnak is felírták, lassan 15 éve a hiperaktivitása miatt. Ahogy telítődött vele a szervezete, teljesen megváltozott. Befordult, sírt, érzékennyé vált, és folyamatosan szomorú volt. Megijedtem, és szóltam a dokinak. Mivel nem szedte túl régen, nem tartott sokáig leállítani róla, de a fokozatosság azért megvolt. Így egyszerűen visszakaptuk a régi gyerekünket. Sajnos azt nem tudom, hogy az általad említett dolog lehet-e elvonási tünet, de alternatív megoldásokat tudok ajánlani a Ritalin helyett. Nálunk a TSMT elődje, egyfajta tervezett szenzomotoros torna volt az alap. Rengeteget segített, egyrészt az idegrendszerre gyakorolt hatásával, másrészt segített a feladattudat és a türelem, kontrollálhatóság kialakításában. Emellett eljártunk gyermekpszichológushoz, és megtanultuk elfogadó szeretettel nevelni a gyereket.
Már felnőtt, és nem mondom, hogy átlagos pasi, de azt meg nem mondanád, milyen volt kicsinek.
Az én szememben a italin nagyon gáz, és úgy érzem, a dokik sokszor tehetetlenségükben nyúlnak hozzá.
Bátor vagy...
És felelőtlen....
Hogy volt bátorságod elvenni a gyerektől a szert orvosi ellenőrzés nélkül??? Nem véletlenül adják úgy,ahogy! És ne haragudj,de nem mentség,hogy nem éred el a dokit. Ha nem tudsz a kezelőorvossal beszélni,akkor keress másikat. Nem játék,basszus! És mitől vagy olyan biztos abban,hogy a bogyótól fájt a hasa? Ha szeptember óta szedte a gyerek,már hamarabb ki kellett volna jönnie,nem? Az én lányom 10 éves,hetekig fájt a hasa. Jártunk mindenhol vele. Semmi eredmény. Aztán egyik napról a másikra elmúlt. Élettani sajátosság. Nem tudja a szervezet, "idegrendszer" feldolgozni a hormonális változásokat, érzékenyebbek.
Éppen erre akartam utalni, vagyis, hogy nem hall-e a gyerek otthon esetleg többet az Isten- Ördög "létezéséről" mint úgy általában, ami még talán magyarázható is lenne az ő gyermeki fantáziavilágával is. A tágabb környezetemben volt rá példa, de ott a szülők mélyen vallásosak, hívők voltak és a gyerek is ebben a "világban élt".
Pszichiáter, pszichológus többet tud majd segíteni.segíteni.
Ez van a tájékoztatón...
Ha idő előtt abbahagyja a Ritalin szedését
Ha hirtelen abbahagyja a gyógyszer szedését, akkor az ADHD tünetei visszatérhetnek, vagy nemkívánatos hatások, például depresszió alakulhat ki. Lehet, hogy kezelőorvosa fokozatosan akarja csökkenteni a naponta szedett gyógyszer mennyiségét, mielőtt azt teljesen elhagyja. A Ritalin szedésének abbahagyása előtt beszéljen kezelőorvosával.
Fokozatosan kellett volna elvenned, mert szeptember óta, már jócskán hozzászokott a szervezete :(
Persze mástól is lehet a halucináció.
Sziasztok!
Kezdeném az elején..
van egy 8éves AHDA (hiperaktív) Lányom.
most másodikos, szeptmber óta RitaLint 10mg szed, három hete elvettem töle teljesen, mert hasi görcsei voltak töle.
Most hogy elvettem egy hete elkezdett halucinálni.. (hangokat hall)
Nemtudom ezt mire vélni!? lehet hogy a gyerekem skizofrén vagy mellékhatás, vagy elvonási tünet?? :((
További ajánlott fórumok:
- MMR oltás - autizmus. Lehet összefüggés?
- ARANKA-4 soros, 7 szótagos aszparanta/a, á/ összefüggő, humoros történet
- A savak és a rák kialakulásának összefüggése
- A gyerektartás összefügg a láthatással?
- Lehet összefüggés a kakilás és bizonyos tevékenységek között?
- Folyamatos menstruáció összefüggésben lehet a szénhidrát mentességgel?