Régi-régi karácsonyok

Nézegetem a nagy közösségi portált, és egyre több karácsonnyal kapcsolatos poszt jön szembe. Eszembe jutnak régi-régi karácsonyok, amikor én még kislány voltam, és hittem a Jézuskában.

A családom hattagú volt, négyen voltunk testvérek és természetesen a szüleink. Én voltam a legfiatalabb négyünk közül, és szomorúan szembesülök ismét a jelennel, hogy már csak ketten vagyunk a nővéremmel a hatból.

Nálunk a szenteste - már amennyire emlékszem - úgy zajlott, hogy engem, a kicsit, el kellett távolítani otthonról, hogy Anyu, az angyal :) szorgoskodni tudjon. Egyik évben pl. moziba vittek a nagyok 24-én délután. Nagy szó volt ez a hatvanas évek elején. Akkoriban mindig volt hó karácsonykor, tehát a szánkózás is gyakori program volt. Emlékszem a csendre, a hulló hóra, a csípős, füst illatú levegőre, a házak ablakából kiszűrődő fényekre. Leskelődtünk, hátha meglátunk valahol egy feldíszített fát. Mentünk, hógolyóztunk és időnként lepottyant mellettem egy-egy szaloncukor, amit ugye a testvéreim dobtak oda elém. :) Aztán rögtön megmagyarázták, hogy valakinek már viszik a fát az angyalok és biztosan arról pottyant le. Ők az angyalok énekét is hallották, sőt, néha a felettünk elsuhanó angyalt is látták. Nekem sose sikerült se látni, se hallani. :)

Aztán hazamentünk, s addigra finom illatok lengték be a házat, készült a vacsora, ami hagyományos ételekből állt. Leginkább rántott halra és krumplisalátára emlékszem, valamint a bejglire. Menni kellett fürdeni, majd ünneplőruhát vettünk fel. Az izgalom nőtt, mindenki készülődött. Aztán egyszer csak csengőszó hallatszott, és akkor bemehettünk az első szobába, ahol a zongorán állt a karácsonyfa, és az ágak végén gyertyák égtek. Csak a lobogó lángok világítottak. Álltunk, nyilván tágra nyílt szemmel, néztük a fát, majd Anyu elkezdett énekelni. Mi csatlakoztunk hozzá és olyan karácsonyi énekeket énekeltünk, amit a templomban szoktak. Pl. Csendes éj, Pásztorok, A kis Jézus megszületett. Én ezt elég hamar meguntam, és lestem a zongorán lévő ajándékokat s találgattam, vajon melyik az enyém? A fán üvegből készült díszek voltak, és kommersz szaloncukor, alatta azonban mosolygott pár darab narancs, pont annyi, ahányan voltunk. Aztán Anyu elfújta a gyertyákat, boldog karácsonyt kívánt, majd megkaptuk az ajándékunkat. Igen, NEM ajándékainkat! Legtöbbször egy darab ajándék volt fejenként, maximum könyv volt még ráadásnak. Nem volt az az eszetlen halmozás, mint napjainkban.

Két ajándékra emlékszem kristálytisztán. Az egyik egy nagy, négyszemélyes szánkó volt. Az négyünk ajándéka volt, ráfértünk mindannyian. Másnap a kertben hagytuk, reggelre ellopták. Volt sírás, de mindhiába, azon a télen már nem szánkóztunk.

A másikhoz meghatározó élmény fűződik.

Volt egy nagy faládánk, ami egész évben pihent, csak nyáron volt "szolgálatban", amikor leköltöztünk Balatonfenyvesre. Ilyenkor abba pakolt Anyu sok szükséges holmit és a posta szállította le, mert autónk nem volt, vonattal közlekedtünk.

A láda az év többi hónapjában amolyan lomos szerepet töltött be. Egyszer, úgy 6-7 éves korom körül turkáltam benne, valami játékhoz hasznosítható dolgot kerestem, és akkor találtam ott a kacatok alatt elrejtve egy hófehér, fekete orrú-szemű szivacs mackót. Az én korosztályom biztosan emlékszik rá. Vékony fehér szivaccsal bevont maci volt, ami idővel persze megsárgult, de nekem akkor ez volt életem nagy álma. Talán a Jézuskának is megírtam az az évi levélben. Izgatottan dugtam vissza a lomok közé, és boldogan vártam a születésnapomat. Azt hittem, arra vették meg nekem. Aztán jött a döbbenet, a felismerés, a csalódás, a gyermekkor vége: a maci karácsonykor ott ült a zongorán, elhozta tehát a Jézuska. A spájzból, a lomos ládából. És akkor ott, szenteste összeállt bennem a kép, hogy nem csak képzelődtem mikuláskor, hogy a piros ruhában Anyu van. Becsapva éreztem magam nagyon. Hát ezért tudott rólam mindent pontosan a fehér szakállas! Ettől kezdve más értelmet nyert a karácsony, elveszítette a korábbi varázsát. Pedig mennyire jó volt hinni a csodában!