Karácsonyi örömök

A legszebb ünnepünk, a család, a szeretet ünnepe.

Rengeteget olvasok róla mostanában, itt-ott, ilyen-olyan fórumokon, ki, hogyan, és legfőképp:mennyiből készül az ünnepre.

Kereskedelemben dolgozom; így már évek óta látom, mennyire elanyagiasodott ez a szép ünnep, és ezzel együtt mennyire elszegényedett az emberek fantáziája, kreativitása. A leggyorsabb, és legkényelmesebb módszere az ajándékszerzésnek:bevásárlóútra indulni, és összeszedni a boltokban a fellelhető ajándékjelölteket. Ma már sajnos egyre inkább túlköltenek az emberek e célból, ha másképp nem megy, hát hitelt felhasználva, de akkor is az enyém, az én ajándékom legyen a legszebb, a legnagyobb, a legdrágább, elvégre Karácsony van! Pedig nem biztos, hogy ez a fajta ajándék szerzi az igazi örömet...

Eszembe jutnak gyermekkori Karácsonyok, amikor még nem voltak multik, nem voltak hitelajánlatok...

Nem volt más, csak maga a KARÁCSONY, így, csupa-csupa nagybetűs ÜNNEP, amit egész évben vártunk, a hangulata, varázsa miatt… Nem kaptunk hatalmas, drága, „semmiresemhasználható”, és ez okból félredobott, soha elő nem vett ajándékokat, nem kaptunk fejenként négy-öt, urambocsá: még több csomagot… Csak egyet, de az az AJÁNDÉK volt. Amit csillogó szemmel, szívdobogva, örömmel bontogattunk, miközben égtek a gyantaillatú fenyőn a gyertyák, éreztük a csillagszórók semmihez sem hasonlítható illatát, e kettőből elegyedett az orrunkban a Karácsony igazi, karácsonyi illata. Ma már ez is a múlté, nagyon sok gyermek azt sem tudja, milyen az igazi fenyőillat, hiszen a „mintha igazi lenne” műfenyőknek nincs illata…

Bontottuk a csomagot, lélegzet-visszafojtva: Meghozta-e a Jézuska azt, amire vágytunk, amit a legjobban szerettünk volna? A legtöbbször igen, megérkezett a bababútor, a villanyvonat, a diavetítő…Akkoriban még nem voltak Barbiek, csodajárgányok, mesehintók, és interaktív játékok, maga a játék volt, és hozzá a gyermeki fantázia, ami végül igazi játékká, megunhatatlanná, minden nap más történettel játszhatóvá tette magát a játékot.

Olyan is volt, amikor télikabátot hozott a Jézuska…Örültem, mert a régi ujja már kicsit rövid volt, és csúfolták az iskolában. Igaz, ezt csak egyszer említettem meg az Anyukámnak, soha többé, mert láttam a szemében, hogy fáj neki, mert nincs rá pénz… Újév után már abban mentem, és büszke voltam, mert kapucnija is volt, ami abban az időben ritkaságnak számított. Alig vártam, hogy kezdődjön az iskola, és felvehessem végre, és valóban… a reakció minden várakozásomat felülmúlta, minden kislány felpróbálta, megtapogatta az én gyönyörű, új kabátomat. Boldog voltam!És nem értettem, miért kérdezte a nagymamám, tetszik-e a kabát? Mint évekkel később megtudtam, közösen vették a kabátot az anyukámékkal.

Ma már nagyon nehéz a gyermekeknek örömet szerezni. Maradandó, emlékek közé kerülő, igazi ÖRÖMET! Egész évben megkapják, amit szeretnének, így karácsonyra már ötlet sem marad, vagy ha igen, az egy újabb, méregdrága játék, ami még nincs, és legfeljebb egy hétig fog vele játszani… Akkor már jön az újabb, a legfrissebb verzió, az új design, és az egy-két hetes játék a polcra kerül… És kezdődik a vágyakozás elölről az újért, a jobbért, a márkásabbért, vagy egyszerűen csak azért, mert a szomszéd Józsikának más fajta van…

Félreértés ne essék, ez a mi nagy családunkban is így van. De első a gyerek, az unoka, és ha nem is méregdrága, de olyan ajándékot igyekszünk választani, ami örömet okoz, még ha ideig-óráig is…Emiatt a felnőttek már háttérbe szorulnak, már évek óta nem veszünk ajándékot felnőtt szeretteinknek. De ez nem azt jelenti, hogy nem is kapnak, nem! Itt jön a kreativitás, és a Karácsony lényege: az ajándék személyre szóló, és szeretettel adott legyen… Mert lehet az az ajándék bármekkora értékű, ha épp csak azért adja az ember, mert ezt találtam… Nem tudtam mást kitalálni… Megveszem, valakinek majdcsak jó lesz… Ezt az ajándékot kapó is kiérzi a kibontás után, ezekből lesznek a „ sohatöbbénemveszemelő” sorsra jutó ajándékok.

Ezt elkerülendő, nálunk már nyár végén már elkezdődik a karácsonyi gyűjtögetés. Húgomnak, aki szereti az akváriumokat, van is neki kettő, mindenféle szép formájú, színű kavicsot, kagylót gyűjtök. Anyukámnak préselt levelekből, virágokból képet készítek. Lányomnak bármilyen dobozból, legyen az műanyag, vagy papír, béleléssel vagy ráragasztással, díszítéssel tárolódobozokat tudok kreálni. Apukámnak zoknit kötök, mert nagyon fázós, a bolti zokniban fázik a lába. Fiamnak úgyszintén…Kedvenc sütikből viszek nekik, ki, melyiket szereti… Határ a csillagos ég… És nem kerül szinte semmibe, csak egy kis odafigyelésbe, törődésbe…

Az ajándékok bontogatásánál pedig, az örömtől csillogó, kipirult arcokat látva visszaemlékezem az estékre, amikor készítettem azokat… Hogy hányszor bontottam le sorokat az apu zoknijából, mert elvétettem a szemszámot… Ahogyan anyu rózsáját fújtam lakkal, és minden ragadt a végére… Amikor a gyöngyöket ragasztgattam szemöldökcsipesszel a lányom dobozára, és a pillanatragasztótól ráragadt a gyöngy a csipeszre… Az emlékek felidézésekor előtörnek a régiek, a régi Karácsonyok újra, és én újra boldog vagyok, mert bár már sok év eltelt azóta, de együtt vagyunk mindannyian… és remélem, még együtt is leszünk még jó sok Karácsonyon!