Randizás, hogyan, mit? (beszélgetés)
Köszi, de nem én vagyok a hülye...
Egyébként fogalmad nincs miről is beszélek...
Szia!
Rettentő nehéz helyzetben vagy és szerintem amíg te magad meg nem unod úgy Isten igazából ezt az állapotot, addig nagyon nincs kiút. Nem tudom nálad mi váltotta ki ezeket a betegségeket és hogy pontosan mikor kezdődött, de valahogy próbálj visszaemlékezni olyan időszakaidra, amikor jól érezted magad a bőrödben. Próbálj mindent szép nyugodtan csinálni, pl. reggel főzöd a kávét, közben dúdolgatsz, olyan jól elvagy és ez elégedettséggel tölt el. Lassan beszélj, lassan járj, lassan lélegezz, figyelj egy kicsit befelé. Próbálj minél több ilyen pillanatot belecsempészni az életedbe. Bár elsőre nem könnyű, sőt, de nekem ez segített leküzdeni az ilyen jellegű problémáim, pedig én már ott tartottam, hogy a lakásból sem tettem ki a lábam (még kísérettel sem), sőt még az ablakot is csak úgy nyitottam ki, hogy ha előtte a függöny mögül kinéztem, hogy nem lát-e senki. És nem azért, mert lusta voltam elfordítani a kilincset. :-)
Megértésre ne számíts olyan emberektől, akik ezeket nem élték át, hogy is érthetnék meg. Én sem értettem, ők hogy tudnak pl. elmenni egyedül boltba vagy ügyet intézni, stb...
Fel a fejjel! Nem vagy reménytelen eset! :-)
te hülye vagy, már bocs:DDD ezektől mindenki fél, ez nem betegség:DDDD
para: mi lesz ha meghalok? válasz: semmi, nem áll meg a föld:)
mi lesz ha elvesztek valakit akit szeretek? válasz: az szar lesz, belehalok, attól se áll meg a világ
mi lesz egy randin, szar lesz, nem jön össze, beégek... válasz: legalább valaki jót röhög majd rajtam, máris boldogabb lesz az élete, egy hős vagyok:)
mi lesz ha kirúgnak? válasz: 3 hónap pihi, hurrá, aztán vagy találok valamit vagy éhenhalok és kész.
para: nincs gyerekem. válasz: legalább ha meghalok nem hagyom itt magára.
para: nincs házam válasz: ha van házad az mégnagyobb para, meséljek?:)))
minden egészséges embernek millió félelme van nap- mint nap. de mennek mert teszik a dolgukat, mert azért ha már élünk, csak szeretünk vásárolni, enni, beszélgetni , nyaralni,...és mindenhez kell az a rohadt pénz :DDDD
A forumindító maga írta,hogy nem igazán tud a munkahelyén helyt állni! A párkapcsolathoz a tanulásnak,és a szülőknél lakásnak annyi köze van,hogy szerintem,ha a szülők nem elég rugalmasak,akkor elég nehéz lehet...
Nem baj,ha valaki a szüleire támaszkodik,nem is én kértem ki magamnak,hanem a forumindító,és én nem értettem,hogy ha nem rájuk támaszkodott,míg tanult,akkor kire. De válaszokat nem kaptam... És ami a legfontosabb,már nem is érdekel.
Ezek szerint tanulás mellett dolgoztál és abból fizetted a sulit + megélhetést?
Amúgy,ha kötözködni akarnék,azt vállalnám,de most csak próbálok képbe kerülni,mert indítottál egy fórumot,ahol arról beszélsz,hogy a mentális problémáid akadályoznak egy "normális" életben,de a legfőbb ok,a problémáid forrása az titok,pedig annak feltárásával lehet,hogy használható tanácsot is tudna adni egy veled egy cipőben járó sorstársad!
Amiatt meg ne aggódj,hogy a húgom kényelmessége nekem bármiféle megoldandó lelki gondot okozna! Úgy él,ahogy akar,és addig,amíg megteheti,engem nem zavar,én mindenhogy imádom! A saját sikereim meg addig voltak érdekesek számomra,míg anya nem lettem,mert onnan kezdve megszűnt a karrier!
Ki tartott el? Én saját magamat, ahogyan mondtam is. Én se kértem senkitől soha pénzt. Örülök, hogy neked így bejött az élet és sikerült 25 éves korodra üzletvezetői pozicíóba kerülni ill. fentartani egyedül egy albérletet, ami a mai világban már két embernek sem egyszerű.
De igen, nagyon úgy látom, hogy te csak kötekedni akarsz ill. olyanokat mondasz amiről fogalmad sincs, ráadásul olyan stílusban ahogy én pl.egy ismerősömmel sem tudnék beszélni!
Szerintem itt neked is rendbe kéne inkább tenni magadban a dolgokat...
Mert a saját húgod kényelmességét és a te sikereidet ebben a témában próbálod levezetni..
Ha 25 éves korodig tanúltál,utána dolgoztál,akkor addig ki tartott el,hol laktál? Mert ha otthon,anyudéknál,akkor igen,rájuk támaszkodtál. 25 éves koromra üzletvezetői állásom, önállóan fenntartott albérletem volt,ahol egyedül éltem,és soha nem kértem egy fillért sem senkitől. Te ehhez képest tanúltál,hogy aztán ne tudd hasznosítani,mert a munkádban sem tudsz helyt állni!
Nem bántani akarlak,de ez kb így néz ki!
És igen,ez kényelmesség kérdése,és ezt azért mondom,mert pl a 21 éves hugom is otthon van,tanúl,és teljes mértékben képtelen lesz saját magát eltartani,fenntartani,ha eljön az ideje (márpedig anyánk nincs a legjobb bőrben). Mindezt azért,mert megteheti,hogy kényelmesen él. Ne érts félre,nem sajnálom tőle,csak kényelmes!!!
Szia
Igen konkrétan a szociális fóbia akkor derült ki mindenki számára a tüneteimből, de egészen gyerekkorom óta szenvedek ettől...
Sosem voltam barátaim, se az iskolában, se az oviban.
Mindig el voltam szigetelődve mindenkitől és félrevonultan egy magamban játszottam, voltam.
Azt soha senki nem mondta, hogy a szülőkre támaszkodtam...tehát nem is értem miért mondod,hogy már lehetne házam...
25 éves koromig tanultam utána dolgozni kezdtem. Igen, nem sikerült egzisztenciát teremtenem, sem házat vennem..
Ez nem kényelmesség kérdése.
Sajnos valóban nem tudod elképzelni, mi vezetett idáig..
Köszönöm szépen a tanácsokat, a sportot most kezdtem egy hete és utána valóban jobban érzem magam mindig.
Tegnap valamiért nagyon jó hangulatban voltam,rég volt már ilyen..Boldog voltam és kicsattantam szinte.
Valóban, az a baj, hogy odáig se jutok el, hogy merjek találkozni bárkivel is, akármilyen szimpatikus nekem.Pl. ma is szeretett volna velem találkozni valaki amit lemondtam...félek.
Eddig minden álmom az volt, hogy boldog legyek egy férfi mellett akit szerethetek, legyen babánk stb stb. de mivel legutóbbi kapcsolatom hatására és a sok csalódás miatt azt hiszem már feladtam mindent, és nem hiszem el, hogy bármi jó is várhat még rám ezért lehet, hogy nem is lennék boldog sehogyse.. nem is tudom mit akarok pontosan már. :(((
Nehéz egy olyan embernek tanácsot adni, akinek még nem volt mentális problémája. Csak az tudja aki már átesett ilyenen. Nehéz. Fel nem fogható. Ugyanis a tudatával tudja az ember mit kellene tennie. De nem megy. Egyszerűen nem. Gyógyszer? én gyógyszerellenes vagyok. Szedtem.. letettem. Utána egyedül. Magamtól. És még nincs vége. Beszélgetés: Sajnos még a legjobb barát is beleun egy idő után, mert igazából nem érti ő sem, mert ő sincs benne.
Beszélgetés a neten: segít.
Sport: segit. De ezt mindenkinek magának kell kitapasztalnia mi az ami segít. Nekem a futás nem jött be.. én gépeken "dolgoztam" volt mikor napi szinten több órát...
Munka: nem tud helytállni az ember.
Agykontroll: nem mindenkinek jön be..nekem sem segített, én más utat találtam.
Mindenki elmenekül.
Hosszú idő. Nem megoldás a kapcsolat, mert abban a pillanatban amikor olyan valamit vélsz felfedezni, ami szerinted nem jó, abban a pillanatban tudattalanul támadni kezdesz és TE magad leszel az aki mindent elront. És hangsúlyozom..csak VÉLSZ felfedezni, mert nem biztos hogy az a valóság, de az agyad már visszavonulót fúj.. hogy téged nem lehet szeretni...stb...
Mindenkinél más a megoldás.
Azzal kezdeném,hogy hála az égnek én nem küzdök semmilyen mentális problémával.
Végig olvastam a hsz-eket,és csak csodálkozom...
Kedves Holdacska!
30 évesen még semmiről nem vagy lecsúszva,bár,ha jól számolom,a betegséged 26 éves korodban alakúlt ki,és nem értem,addig mit csináltál? Elötte sem sikerült barátokat,egzisztenciát teremtened? Mert ha lettek volna igazi barátaid,ők most is melletted állnának,és ha addig nem a szüleidre hagyatkoztál volna,most lehetne házad,stb. Szóval,azt hiszem,elég kényelmes vagy,és akkor randizás (vagy akár telefonálás) terén sem mehet ez másképp. El nem tudom képzelni,mi vezetett odáig,hogy ennyi fóbiád,félelmed legyen,de azt tudom,hogy ha igazán akarod,fel tudsz állni.
Viszont,ha csak annyit teszel,hogy gyógyszert szedsz,és jól kibeszéled a bajod egy dokival,attól nem lesz életed!
A sport jó ötlet! Nem kell terembe járni,menj el futni. Amikor kezded élvezni,menj olyan helyre,ahol mások is futnak. Így nem kell kommunikálnod,de szokhatod az emberek közelségét. De,ha csak a gép elött ülsz,attól nem lesz jobb...
Létezik persze :) csak ezek a dolgok megnehezítik az odavezető utat. Ha találkozol valakivel, aki érdeklődik utánad, de Te feszeng, nem tudsz feloldódni,magadat adni akkor nem megy. Egy szintig el kell jutnod és leküzdeni. Hallottál már az agykontrollról?? :) Nagyon sokat segít abban, hogy megismerd magad, megbarátkozz magaddal és erősítsd a lelked,jellemed. Nem bonyolult, de szerintem nagyon hasznos, én is csinálom, azért mondom. :) Emellett a sport is segíthetne...levezetni a feszültséget, jobb közérzetet biztosít és az önbizalmat is erősíti, az hogy formásodsz..kitartóvá, fegyelmezetté tesz.
Vagy...beszélgess a neten emberekkel, ismerkedj előtte így, mert így is találhatsz barátokat és így könnyebben megnyílsz és utána már a találkozás sem lenne probléma :))
Én is nagyon kemény időszakon vagyok túl, tudom milyen ha szinte a földről kell felkaparni, annyira magad alatt vagy...de egy idő tudtam hogyan kezelni.
Ha gondolod írhatsz is nekem privátban és beszélgethetünk és gondold át, amiket mondtam! :)
Sajnos nem szeretnék róla beszélni, elég durva dolgokon mentem keresztül ami miatt ilyen lettem...
Kedves Kriszta!
Én látom értelmét a párkeresésnek, ugyanis ezáltal önbizalmam is lenne, ha valaki szeretne...és én is megérdemlem a boldogságot, bármilyen problémában is szenvedek úgy gondolom...
Kedves Ina!
Sajnos valószínűleg nem olvastad el az egész topicot, csupán az első számú bekezdést és szerintem erre reagáltál..
Kedves Porcukor!
Konkrétan a betegségem 3 és fél éve tart. Igen sajnos tudom, hogy magamnak generálom a bajt..:(
Önismeretet gyakorlom, tanulom, csinálom. Próbálok pozitív lenni és erősíteni az önbizalmam.
Valóban így nem tudok rendesen élni, de igen, nagyon is várom, hogy jön valaki aki majd megért, mert szerintem létezik valahol egy ilyen férfi is.
Ezek kemény dolgok. Mi váltotta ki ezeket benned? Mióta tart?
Ezek magadnak generált problémák, csak Te tudod megoldani azzal ha egy alapos önismeretet csinálsz, barátkozol és erősíted a lelked, az önbizalmad.
Ezekkel nem tudsz rendesen élni, sose fogsz tudni és hiába várod, hogy majd jön vki aki megérti. Kíváncsi lennék mi történt veled, ami ezeket kiváltotta. Elmeséled?
Nincs olyan napom, hogy ne úgy kelnék fel, hogy ne be lennék bepánikolva...
pl. jelenleg nem merek telefonálni egy másoknak teljesen sima ügyben...
És napok óta ez van bennem, hogy márpedig ma telefonálnom kéne, de nem merem megtenni.
Vagy, ha táppénzen vagyok a pihenés helyett, végig attól félek, mi lesz ha kirúgnak...
Ha elvesztem a szüleim és nem lesz állásom mi lesz, ha utcára kerülök.
Itt vagyok ennyi idősen és minden nap azzal kelek, hogy nincs semmim, se párom, se gyermekem, se házam se semmim.
Nincsenek barátaim nincs semmim... :(
Pánikbeteg vagyok..
-mély depresszió
-szociális fóbia
-generalizált szorongás
-pánikbetegség.
Szia, köszönöm, hogy írtál.
A pontos betegségem nem ennyire "egyszerű"..
Mély depresszió- igen úgy érzem ebből sikerülne kilábalni.
De sajnos a másik a szorongás, szociális fóbia.Utóbbit még nem említettem. Ez annyit takar, hogy nagyon nagy kihívás nekem emberek közt lenni, megnyilvánulni, dolgozni.
Az előző munkahelyemen napi szinten rosszul lettem, nagyon sok volt az elvárás, az állandó vizsgáztatás stb.
Rosszul leszek, ha új közegbe kerülök, ha új munkát kapok, amit még nem csináltam azelőtt, ha közösségben kell étkeznem, beszélnem, nem tudok telefonálni.. Gyógyszerekkel annyit sikerült elérnem, hogy egyes tünetek nem jönnek elő, ami miatt korábban a munkámat sem tudtam elvégezni...de a mindennapos rettegés, pánik bennem van...