Rákattanás helyett átkattanás

Ha például magamból indulok ki, a súlyfeleslegemnek körülbelül fele köszönhető a gyermekszüléseknek és a korral járó hízékonysági hajlamnak. A többit pedig két évtized alatt szépen összekajáltam. Mert szeretek enni, hisz enni jó.

De ennek vége!

Miért? Mert már nem tehetek meg bármit büntetlenül a testemmel. A kor előrehaladtával a korlátaink egyre nőnek. Míg húszévesen jó esetben az embernek természetes az egészsége, addig a középkorúságba belépve már közel sem ilyen egyszerű a képlet. Fiatalon a korlátlan mozgás szabadsága nem is kérdés, de negyvenen túl az ember már érzi a teste elnehezedését, hogy nem működik olyan olajozottan, mint kellene. Mindezt pedig megfejelni 30 kg súlyfelesleggel, már nem csupán esztétikai kérdés.

Én továbbra is szeretném hangsúlyozni: számomra a telt női idomok sokkal vonzóbbak magamon és másokon is, mint a szálkás soványság. De ez persze csupán egyéni preferencia kérdése, mert egy sovány nő is lehet éppen csinos, ha nem koplalja rozogára magát. Járjon tehát mindenki úgy, ahogy komfortosan érzi magát a bőrében, csak ne nézzen le- és szóljon le másokat azért, mert nem hozzá hasonlók.

Arra viszont szerintem nagyon oda kell figyelnünk, hogy az életmódváltás megvalósításakor ne legyenek magunkkal szemben túlzott elvárásaink. Évtizedes helytelen szokásokat nem fogunk tudni egyik napról a másikra alapjaiban és tartósan megváltoztatni. Legyünk magunkkal könyörületesek, hiszen ha jobban belegondolunk: nekünk tulajdonképpen rehabilitációra van szükségünk.

A rehabilitáció pedig az orvoslásban sem drasztikusan történik, hanem fokozatosan és kíméletesen. Tudom én, hogy szíve szerint mindenki két hét alatt szeretne lefogyni és bikinibodyt kreálni magának már idén nyárra. De aki tényleg komolyan gondolja az életmódváltást hosszútávon is, és nem akarja a fogyás után ugyanott folytatni, ahol előtte, az egyik napról a másikra nem fog tudni megváltozni.

Fokozatosan kell tehát átformálnunk a hozzáállásunkat és szokásainkat az étkezés és mozgás területén, hogy pár hónapnyi öngyötrés után nehogy véletlenül pont ugyanott találjuk magunkat, ahonnan elindultunk.

Mivel tehát az életmódváltás egy fokozatos és kíméletes folyamat kellene legyen, talán helyesebb lenne életmód-változtatásnak hívni, melyben minden egyes új dologhoz csínján szoktatjuk hozzá a szervezetünket.

Tisztában vagyok vele, hogy az általános közvélekedés szerint vannak egészségesebb-, kevésbé egészséges- és egészségtelen ételek. Véleményem szerint azonban nem szabad összekevernünk az egészségtelent a magas kalóriatartalmúval. Egyáltalán nem biztos, hogy minden magas kalóriatartalmú étel egyben egészségtelen is. Egészségtelenné mi tesszük az ételeinket azáltal, hogy nem ismerünk mértéket és korlátlanul fogyasztjuk őket a durva elhízásig. Szerintem egészségtelen természetes étel nem létezik - az agyonfinomított, adalékanyagokkal ízletesre tupírozott műkajákat nyilván nem sorolom ide - csak olyan, amit önkontroll nélkül fogyasztunk. Ha urai vagyunk az étkezési szokásainknak, akkor bármilyen természetes ételt megehetünk, nem fogunk megbetegedni tőle. Nem az étel betegít meg minket, hanem a rossz szokásaink. A mozgásszegény életmódunk, a túlzott alkoholfogyasztás, a dohányzás, az állandó stressz, a szennyezett városi levegő, és a korlátlanul fogyasztott magas kalóriatartalmú ételek, amikben nem ismerünk mértéket.

Sok dolgot kipróbáltam már életem során az étkezés és mozgás területén, így van egyfajta képem arról, hogy hosszútávon mi lehet nálam működőképes, és mik azok a dolgok, amik eleve kudarcra vannak ítélve. Mert ebben is vannak egyénre szabott különbségek, amiket tehát leírok, azok elsősorban rám vonatkoznak, a saját testem működésével kapcsolatos megfigyeléseimen alapulnak.

Én például nem szeretem a salátákat magukban rágcsálni. Dobhatnak rá nekem bármit - sajtot, tojást, magokat, ízletes önteteket - én mégis úgy érzem magam az evésük közben, akár egy nyúl. A zöldségeket általában nagyon szeretem, de a nyers zöldségektől önmagukban kiráz a hideg. Ha tehát salátán kellene élnem, nem hiszem, hogy sokáig bírnám. Rövid időn belül olyan egzaltált oroszlánná változnék, mint Alex a Madagaszkárban, aki vérben forgó szemekkel kajtatott valami húsféle után. Szeretem viszont a salátákat szendvicsek mellé; egy választékosan elkészített, friss pékáruba halmozott szendviccsel bármilyen mennyiségű salátát képes vagyok elfogyasztani. Köretnek pedig sokkal szívesebben választok zöldséget, mint tésztafélét.

Vagy nézzük a mozgást. Én személy szerint utálom a futós sportokat. A futást részemről egy rendkívül értelmetlen dolognak találom, mert azt az energiát, amit az ember a futásba invesztál, valami hasznos tevékenységbe is fektethetné. Például a kertápolásba. Ha a magyar emberek az igénytelen füves-tujás kertjeik helyett elkezdenének az angolokhoz hasonlóan csupa cserje-csupa virág kerteket nevelni, akkor kivirulna az országunk, és az élet egyéb más területein is sikerülne kitörnünk a középszerűségből. Ráadásul a nagyrészt felesleges és idegesítő hétvégi fű- és sövénynyírással is fel lehetne hagyni, mert egy ügyesen gondozott kertben szinte nincs is szükség ilyesmikre, hiszen a különféle gyönyörű talajtakaró évelők, díszfák és díszcserjék metszést, formázást igényelnek, melyek szintén remek testmozgási formát jelentenek számunkra, és még a szomszédaink idegeit is kímélik.

És sorolhatnék számos hasonló példát arra, hogyan tegyük az életünk szerves részévé az életmód-változtatást anélkül, hogy fanatikusan és ész nélkül látnánk neki a fogyásnak. Ha minden változtatásra szoruló dolgot alaposan végiggondolunk és a saját preferenciáinkhoz, szokásainkhoz, természetünkhöz igazítunk, akkor van esélyünk arra, hogy apró lépésekben hosszútávon is sikeresek legyünk.

A hirtelen bevállalt fogyókúrával azonban drasztikusan megyünk neki a korábbi életmódunknak, ami gyakran egy aszkéta attitűddel is párosul, mert egyik napról a másikra lemondunk minden olyan ételről, ami korábban örömet okozott. Ennek tetejébe pedig mozgással is elkezdjük a testünket sanyargatni, tehát a kevés örömtelen étkezés mellé egy sokszorosan felfokozott fizikai igénybevételt is társítunk. Amikor ezt csináljuk, akkor biztosak lehetünk abban, hogy eljön majd az idő - mondjuk egy váratlan nehéz élethelyzetben - mikor a testünk ki fog törni ezek közül a mesterségesen rákényszerített korlátok közül. Mi pedig bűntudattal telve konstatáljuk majd, hogy pont ugyanott tartunk most, mint hónapokkal korábban. Számomra ennek nincs semmi értelme.

Én az életmód-változtatással örökre meg akarom honosítani az életemben a mértékletesség gyümölcsét. Ezen kívül pedig a fegyelmezettségben is fejlődni szeretnék, ami a rapszodikus fellángolások helyett rendszerességet biztosít a testmozgásban is. Ehhez viszont nem a szokásaimnak kell először megváltozniuk, hanem saját magamnak. Belül kell átformálnom a dolgokhoz való hozzáállásomat, amit aztán követni fog a szokásaim megváltozása is.

Amikor ezt sikerül keresztülvinnem, akkor nem csupán a súlyom változik majd egészségesebb irányba, hanem az életem minden más területe is. Hiszen a mértékletesség és fegyelmezettség a mindennapok egyéb dolgaiban is segítségemre lesznek a prosperitásom megvalósításában.

Ezért mondom tehát, hogy rákattanni semmire sem érdemes, mert a rákattanás egy hirtelen változtatással párosul, amiben gyakran a fellángolások és túlvállalások dominálnak, de az önmagunkkal kapcsolatos döntéseink nincsenek megfelelően átgondolva és megalapozva. Ha egyből a csúcson kezdünk el valamit, onnan már csak lefelé vezet az út. De ha alulról fokozatosan építkezünk felfelé, akkor a magasba való feljutásunk útja kellően meg lesz alapozva mind a személyiségünkben, mind az életmódunkban.

Arról már nem is beszélve, hogy ha ezt a módszert választjuk, akkor nem a fogyás körül forog majd minden gondolatunk, mikor annyi más dologgal is foglalkoznunk kell a hétköznapokon. Legyünk tehát türelmesek és kíméletesek-, ám annál kitartóbbak magunkkal kapcsolatban, és egész biztosan diadalt aratunk!