Örökbe fogadtam egy kiskutyát a menhelyről. A gyepmesteri... (beszélgetés)
Ez a fórum egy anonim vallomáshoz nyílt.
Komondort megbántad?
Nekünk nem rég lett egy kis komondor, kemény dió az biztos, volt már több fajta kutyánk, de sem a társaságihoz, sem a munkakutyához nem lehet hasonlítani. Egyelőre tanuljuk a vele való bánásmódot. Nem az enyém, húgomé ő sokkal keményebb nálam, nekem nem való ez a fajta, mert én túl lágyszívű vagyok és a fejemre nőne, sőt alig 12 hetesen már leuralt, kuss a nevem, beenged, kienged, de én csak a kajabeszállító és ha engedi a fülvakaró, bunda tisztogató vagyok, kb ennyi. De érdekes hogy kajával sem lehet megvesztegetni, "tedd csak le, majd eszek ha akarok" típus, ami egy területvédő kutyánál abszolút pozitív, pláne ösztönből.
Régen, kvázi gyerekként volt németjuhászom, már nem vállalnám, iszonyatos energia van benne, amit le kell kötni, fizikailag is, szellemileg is, én már nem bírnám.
Tudnak hatni az ember érzelmeire.
Mikor megláttam a lábacskáit Prézlinknek ,azt hittem beteg ,mert összekalimpált a lába.
De nem volt választásom , rögtön tudtam ő a miénk .
Most van egy végtelenül elkényeztetett kutyánk☺️
Az úgy kezdődött, hogy volt már egy kutyánk, nagyon pici volt, amikor valahogy odakerült, alighanem bedobták a kerítésen.
Hát itt maradt kb 6hetes lehetett.
Aztán, történt, hogy a lányom kiment az apjával a menhelyre, hogy kivigyék a Spárnál összegyűjtött kaját.
Sokszor kivitte, mert ismerős volt aki gyűjtötte.
Na elég az hozzá, hogy Évi meg ez a kiskutya első látásra ,,,egymásba estek,,, telefonál, ,,,anya van itt egy kiskutya vihetem haza,,, mondom van már kutyánk, elég az.
De anya nem tudom itt hagyni.
Akkor hozzad, így aztán lett kettő.
Most már csak egy van, mert a másik elpusztult, valami mérgezésben.
Örökre hálás lesz neked!
Négy kutyusunkból három mentett.
Ezzel két kutyát mentettél meg.
Amit örökbefogadtál és a másikat aki a helyére ment (gyepmesteri telepről a menhelyre ahol nagyobb esélye van az életre)
Esélyt adtál az életre.
Nagyon jó ember vagy.
Egy mentett kutyus "Anyja".
További ajánlott fórumok:
- Kisfiam kiskutyát szeretne Karácsonyra a Jézuskától...!
- Milyen fajta kiskutyát ajánlanátok családi házba, 2 kisgyerek mellé, ami középtermetű?
- Hogyan kell szobatisztaságra nevelni egy kiskutyát?
- Vadonatúj, szép lakásodba befogadnál egy ajándékba kapott kiskutyát?
- Ti hogyan nevelitek a kiskutyátokat? Osszuk meg egymással a tapasztalatokat!
- Kiskutyát menhelyről vagy internetről?