Oldatlanság a párkapcsolatban. Létezik, ha két ember szereti egymást? (beszélgetés)

El kell fogadnod hogy már nem diák vagy. Először lehet hogy magadban kéne egy kis rendet rakni. Egyébként csak eleinte nehezebb. Nem tudom szoptatsz e. Utána ha már tápszeres el lehet járni gyakrabban. Na meg ha már kicsit nagyobb lesz mehettek baba-mama klubba, játszóházba. Igaz ez nem olyan buli de hamar észre fogod venni hogy mennyi faital anyuka van és milyen jókat lehet beszélgetni, játszani és szórakozni. Nem fog kelleni az esti buli.

Persze 21 évesen másképp látja az ember mint 32 évesen mint ahogy én. De én nagyon sokáig próbálkoztam hogy legyen, szóval már 23 éves korom óta. Ezért más is a dolog.

Hát nem tudom, mióta megvan a gyerek én 1x voltam koncerten akkor is éjfélre itthon voltam.

A párom meg 2x volt meg 3x sörözni de akkor is 10-11 körül már itthon volt. Szóval mi nem nagyon járunk el mióta gyerek van, nem is igényeljük.

Mi lenne ha 3-an mennétek sétálni, játszóterezni stb. Lehet jobban élvezné ő is.

A felnőtté válás hosszú folyamat. Ahogy a marathonra is edzeni kell... Ti viszont belecsöppentetek a közepébe. Mert a sorrend nem mindegy (egyetem, diploma, munkahely, közben egymás megismerése, házasság, otthonteremtés, gyermek...) Csakis egymás segítésével, erősítésével, a gondok megbeszélésével, sok-sok lemondással és kompromisszummal, hiszen felelősek vagytok a gyermeketekért, akinek életet adtatok.

Az együttélést, a szeretetet, a szerelmet is tanulni kell. Mint minden mást az életben.

Hát erre a kérdésre szerintem csak ti tudtok megoldást találni. Meg kéne beszélni hogy mért nem tud feloldódni melletted. Lehet hogy csak van benne egy-két régi félsz. Vagy az hogyha pl. látod hogy 1-2 sört megiszik kiábrándulsz belőle. Hasonlók. Szerintem kérdezd meg hogy mit lehetne tenni.

Ha szeretitek egymást és együtt is akartok lenni akkor tuti nem a kapcsolatotok vége, csak egy újabb kis megálló amit együtt biztos meg tudtok majd oldani.

Mi mindig mindent megbeszélünk egymással, ezért is lehet hogy 8 év alatt amióta együtt vagyunk csak egyszer veszekedtünk.

Tapasztalatokra, véleményekre lennék kíváncsi.

A történetem a következő:

Boldogan, szerelmesen, sok szenvedés után élünk együtt a párommal. Van egy hat hónapos kislányunk. Viszont az esetünk speciális. Évek óta szeretjük egymást,viszont a kapcsolatunk sokáig "tiltott gyümölcs" volt. Egyéb okok miatt nem tudtunk csak hetente egyszer találkozni. Ő végül eldöntötte, hogy felszámol azzal, ami a kapcsolatunkat akadályozta, felvállal, és élünk együtt, boldogan. Miután ez megtörtén, rögtön állapotos is maradtam. Abortuszról hallani sem akartunk, viszont nagyon megnehezítette ez a dolog a helyzetünket. Neki munkája sem volt, én sem tudtam még akkor, hol fogok dolgozni, hol fogunk lakni. Egyetemre jártam, éltem a diákok gondtalan életét. 1 hónapig sikerült egymást elviselni egy fedél alatt a kilátástalan helyzet szülte folyamatos viták, veszekedések közepette. Majd szakítottunk. Gyakorlatilag az egész terhességet egyedül csináltam végig. Persze ő közben folyamatosan hívogatott, hogy nem tud nélkülem élni, szeret, de így, hogy nincs hol dolgoznia, nem vállalhat föl egy családot. Majd 8 hónapos terhes voltam, mikor bejelentette, hogy szeretne összeköltözni velem ,talált munkát. Szeretem őt, megpróbáltam neki megbocsátani, és igent mondtam. 7 hónapja lakunk együtt, mindenünk megvan, szeretjük egymást, egy életre tervezünk... Viszont fura ez az egész. Már rengeteget oldódtunk egymás mellett, de még mindig nem az az igazi. Megmondom őszintén, hogy nekem nagyon fáj, az önbecsülésemet rombolja, hogy pl. nem tudunk egymással kikapcsolni, szórakozni menni, mert nem tud föloldódni mellettem. Ti mit gondoltok? Jelentheti ez a kapcsolat végét? Áthidalhatatlan ez a probléma? Vagy alakul majd? Esetleg csak a bolhából csinálok elefántot? Egyikőnk sem volt még ilyen helyzetben, nem laktunk együtt senkivel.