Normális, ha egy nagyszülő... konkrétan nagypapa... (beszélgetés)

Itt már egy nagyobb - 9 éves - gyerekről és az idióta nagyapjáról van szó.

A szülők rá vannak szorulva, hogy néha a nagyszülőkre bízzák a gyereket.

A fórum kiíró nem akar konfliktust a családban, mert az a házasságát veszélyeztetné.

Ha "Veled előfordulna ilyen, akkor meg megfognád a gyerek kezét, elmennél onnan, és többet vissza se néznél." Hát ez nem így van! Neked tekintettel kéne lenned a férjedre, végül is az Ő szülei és nyilván szereti őket!

Ha közted és a szülei között kéne választania, akkor bizony keserves vajúdáson menne keresztül és a következményekre jobb nem gondolni!

Ezért sokkal egyszerűbb, ha ez a kislány minden csípésnél, dugózásnál jól bokán rúgja, - rendezze le ő a primitív nagyapjával!

Így nem adódik a szülők között konfliktus, és nem kerül kenyértörésre sor.

Ha velem, velünk ilyen komolyan történne, nem arra bíztatnám a gyereket, hogy üssön vissza, vagy egyáltalán alkosson véleményt, vagy nem a férjemhez rohangálnék, hanem akkor rögtön ott a nagypapa szemébe néznék, és megkérném, hogy ezt többször nem csinálja. Ha mégegyszer előfordulna, akkor meg megfognám a gyerek kezét, elmennék onnan, és többet vissza se néznék.

Nekem egyszer csapott anyósom a fiam kezére olyanért, amiért szerintem nagyon nem volt jogos, akkor megkértem, hogy ilyenért ne tegye. Ő ezzel nem értett egyet. Semmi gond, a fiúk nem is mennek hozzá egy-egy délutáni közös ottlétet leszámítva. A lányom ennek ellenére megy több napra is.

Nem vagyunk rosszba, csak ez van. Szerinetem egy két éves, nem beszélő gyereket nem idomítani kell, hanem segíteni. Szerinte meg korán "szoktatni" kell. Hát nem értünk egyet, van ilyen.

Én azon akadtam a fórumon ki, hogy - akármilyen is a nagypapa, - itt sokan kapásból úgy reagálnak, mint egy h.p. és nem mint egy érett felelősségteljes anya. A felháborodásunkat is illik néha formába önteni, és nem hatodszor is összeveszni, hanem a tisztázásig kerülni a konfliktusveszélyes helyzetet.

Az én nagyapám is a szó legvalódibb értelmében igazi - nagytudású, latin-műveltségű - úriember volt, - Neki köszönhetem, hogy szerettem a matekot és az irodalmat - nem tettem különbséget a humán és a reál tantárgyak között.

Bár 10 éves voltam, amikor "eltávozott az örök vadászmezőre", de emlékét szívemben őrzöm és emlékszem tanításaira...

Én azért nem is értem ezt a magatartást, mert az én apám nem volt idétlen goromba az unokáival és a dédunokáival, - sőt talán túl sok is volt a "majomszeretetből": "Gyere, adj egy puszit a papának! pussssz, pussssz, pussssz DDDD....

Ilyenkor összenéztünk a férjemmel, mert tudtuk, hogy mi isszuk meg a levét!

Úgy is volt!!! Ha rájuk szoltunk valamiért, vagy befogtuk segíteni, - rögtön nyivákolás volt: "Megyek a papához!"

A Te gyereked ezt nem fogja mondani...

Azt hiszem, a következő kérdésem apósomhoz az lesz, hogy miért csinálja ezeket? Miért leli örömét abban, ha bánthatja az unokáit?

Bár voltak már hasonló kérdések, amikre az volt a válasz, hogy nekünk nincs humorunk.. meg legutóbb, hogy ő is sírjon, ha a lányom lebirkózza?

Lentebb már írtam, az én papámon sokszor négyen ültünk... de soha még csak le sem estünk róla, úgy vigyázott ránk! Nem hogy még "bosszúból", vagy ki tudja milyen indíttatásból jó nagyot csípjen belénk.

Igen, az én nagypapám is ilyen gyengéd volt velem. Finom úriember. Ég és föld. S tényleg nem mindegy, hogy mire emlékszünk. Sajnos már nem él, de a szívemben őrzöm az emlékeket róla. Velem szemben nem is volt rossz, sosem. S most ne mondja senki, hogy örülj neki, meg hogy szerencsés vagy, mert ez a normális.

Szerintem ha valaki már nem tud ilyen nagypapa lenni, akkor legalább ne ártson.

Nyugi, nem fogom arra tanítani a lányom, hogy cserébe rúgja szét a nagyapja bokáját, nem is ilyen beállítódású. A nagy beszélgetéseken azonban már túl vagyunk, de őt nem lehet megváltoztatni, mert amikor azt hinnénk, hogy "jó útra tért", megint csinál valamit, amivel direkt bántja az unokáját.

S azért ez akkor sem normális, mert csak egy szadista bántja direkt más embertársát. Ez minden, csak nem szeretet és én lehetőleg távol tartom tőle a lányom, mert mindig tűkön ülök, ha náluk van.

Apósom nem csak kézzel csipkelődik, hanem durva szavakkal is amikor úgy tartja kedve és még ráadásul rendkívül felelőtlen is gyakran, miközben az unokáit okolja olyan dolgokért, amik az ő felelőssége lenne felnőttként. Csak hogy egy példát mondjak a sok közül még: kb. 5 éves lehetett a lányom, amikor a férjem elengedte az apjával fel hozzájuk, apósom egy nagyobb kocsival vitte fel, aminek magasabb a felszálló lépcsője a többi autóénál. Az ajtóban vártam őket, mert éreztem (egy anya megérzi az ilyesmit), hogy baj van, hát természetesen sírva hozta a lányom haza, odaugrok, mondom mi van? Hát kiderült, hogy az 5 éves lányom kiesett a kocsiból, merthogy kinyitotta az ajtót és egyedül akart kiszállni... persze apósom meg mondta a magáét a lányomnak, hogy miért nem várta, amíg megkerüli a kocsit, bla, bla... könyörgök, egy kisgyermek még nem fogja fel, hogy ő ki is eshet, ha még nem volt olyan helyzetben (előtte soha nem volt azon a magas kocsin, mert én nem engedtem). Apósomnak gyerekzárral rögzítenie kellett volna az ajtót, s úgy megkerülnie a kocsit, vagy pedig az ölében kiemelni a lányom... és akkor még nem elég, hogy szegény kizuhan, megüti magát, de még ő is van megszidva, hogy nem vigyáztak rá.

Apóséknál és sógornőméknél (ő eléggé apósom kiköpött mása) a gyermekeket a felnőttek kicsinyített másának tekintik, pedig ez egyáltalán nem így van!

Te jó ég, - nem egy fórumon vagyunk?! Vagy nem olvastad elejétől?!

Birgit világosan megírta, hogy a "szó már nem segít"! - kivel üljön le "normálisan beszélni"?

Nyílván ez már megtörtént, ezen már túl van...

És nem hiszem, hogy más a poén! Nekem is volt nagyapám, aki kézenfogva elkísért az iskolába, közben gyakoroltatta velem a leckét. Annyi idős voltam, mint Birgit gyermeke. A kapuban elváltunk, megpuszilt és megsimogatta az arcom: "jó legyél és figyelj az órákon! Délben jövök érted!"

De nem csípett belém és nem dugott dugót a számba!

Ennyi...