Természetes dolog, ha a gyerek rajong a nagyszülőkért és a szülőket elutasítja, ha velük van? (tudásbázis)

Hahó, menyek!!egy anyós vagyok azok közül, akitől sirva vítték haza kis korában az unokát. Most 14 éves, de még tegnap is könnyes volt a szeme, mikor elbucsuzott tőlünk.A húsvétot velünk töltötte.

A titok? ha a menyem, fiam bizalommal van irántam, ezt akis lurkók is megérzik.Olyanok, mint egy kis röntgen, minden rezdülést figyelnek.

Hülye gyereket nem nevelünk,még ha egyke is(mondta a menyem, és milyen igaza van) nem emgedünk meg mindent feltétel nélkül.Kell az elvárás, a szokásrendszer kialakítása a nyagyszülő részéről is.ha a két szülő véleménye sem egyezik, it vártok az anyóstól? Nagyiknak sem szégyen a fiataloktól tanulni, és főleg megbeszélni a problémákat, a fiatalokkal.saját fiammal is lehet ellenkezni, vagy győzzön meg, elfogadom.Lehet,szerencsés vagyok, az én menyeim kiváncsiak a véleményemre, pedig diplomás emberek.Én is az vagyok, de nem ez a lényeg. A szeretet, mindenek fölött.Sok nagyi önző, nem vállalja az unokát, nem is érdekli.Az megérdemli, ha elbujik előle az unoka."Messzi" mami vagyok ehy 8 hónapos unokám van, de igénylem , hogy hallja a hangom, mégha telefonon, Webkamerán keresztül is, nehogy idegen legyek neki.Apró figyelmességekkel már messziről is ott vagyok vele.Majd, ha eszmél, nagyobb lesz, tudja, vele voltam ha csak gondolatban is.Leírom ezeket a gondolatokat, biztosan örömmel fogja majd olvasni. Nehéz velünk idősekkel, mi tegyünk azért, hogy elfogadjon a meny az unoka.

Hát nálunk nem ez a helyzet, én imádok a gyermekeimmel lenni, és mostanra meg is szűnt ez a probléma, a kislányomnál csak egy rossz időszak volt.Most meg éppen nagyon anyás.

Azért nem kell aranyba önteni a nagymamákat sem, az rendben van, hogy többet megenged a gyereknek, mint a szülő, nem is feladata a nevelés, de az azért túlzás, hogy a gyereknek nyalókát ad ebéd helyett, mert ő éppen azt kívánja, meg este, ha ott alszik, nem kell neki fogat mosni stb még sorolhatnám.Szóval akkor ki akar jobbat a gyereknek?A szülő, akinek vannak elvárásai, vagy a nagyszülő, aki mindent megenged?????

Érdekes anyósod van!

Mennyi idős a fiad?

A gyerekek nem hülyék! Ha fél, és elbűjik a mama elől, annak oka van. Lehet, hogy nem verik, de a lelki terror rosszabb minden pofonnál, nagyobb, nehezebben gyógyuló sebeket képes ejteni.

Ne hagyd, hogy elvigye! Tudom, vannak értetlen emberek, meg mit szólnak a többiek, de választás elé kell állítani: vagy itt játszanak, vagy sehol. Ennyi.

A lányom is nagyon odavan a nagyszülőkért. Édesanyám sokat vigyáz rá, és úgy is neveltük, hogy máshol is jól érezze magát. Ha anyukámnál van, és megyek érte, ő elbújik és nem akar hazajönni. Ez eleinte rosszul esett, de ma már nem zavar. Tudom, a nagyi jobban el tud játszani vele, több az ideje, és a türelme is.

Tegnap átvészeltem a történteket.

Nem maradt el a menetrend szerinti hisztéria a fiam részéről, mikor meglátta anyósomat. Ő hozott neki egy kisautót, azzal próbálta jobb belátásra téríteni, de mondtam neki, hogy nem hülye az én fiam...

Aztán mégis odament hozzá a fiam, elmentek a hátsó udvarba a szomszéd csirkéit nézni, ezalatt teljesen megnyugodott a gyerek. Így minden hiszti nélkül beült a bicikliülésbe, és elmentek. Sokkal jobb volt így.

De egyébként megemlítettem neki, hogy miért nem marad inkább náluk, és játszanak itt?

Erre azt felelte, hogy télen már úgysem fog jönni, hadd vigye már most el. Egész normálisan mondta, tudom, hogy szereti, mégis olyan rossz, hogy így oldotta meg a dolgot.

Engem természetesen valamilyen szinten megnyugtatott, hogy télen nem fog jönni...:) Meg azért az is, hogy most nem cígölte ki a gyereket a kapun ordítva, ahogy eddig, hanem kicselezte.

Solyom, ha elköltöznék, Apa biztos nem jönne velem, ha meg igen, belepusztulna, hogy messzire költöztünk az anyjától...:-///

szia Kedves !

Hat en joooooooooo messzire költöznek a helyedben !

Kedves Solyom!

Nem tudom, mit tehetnék. Páromnak hiába panaszkodom, falra hányt borsó, őt nem érdekli semmi. Ahogy megemlítem neki a dolgot (vagy mást, ami az anyjával kapcsolatos), látom, hogy szinte kiüresedik a tekintete, és bekapcsolja magában az "egyik fülemen be, a másikon ki"-funkciót.

Anyósom meg akkora idióta, hogy hiába magyarázok neki.

A nyáron is rokonok jöttek hozzánk látogatóba, és arra a napra esett, hogy el akarja vinni a gyereket. Nem hazudok, kb. 25-ször telefonált, mire felvettem. Elmondtam neki, hogy tegye már át más napra a látogatást, mert vendégek jönnek, akik szeretnék látni a fiamat. Erre értetlenkedett, meg hajtogatta, hogy legalább egy órára, egy fél órára adjam oda. Meg érti ő, hogy nem lehet, de hadd erőszakoskodjon már... Hát normális?

Ezzel a kiállhatatlan fontoskodásával, meg a törtetésével, az erőszakos jellemével teljesen tönkretette az idegeimet. A fia így nőtt fel, és már megszokta, hogy sem a saját, sem semmi másban képtelen ellene képviselni érdekeket, tehát egyet tesz: leszar mindent. Én meg kényes vagyok, meg hisztis vagyok, meg eltúlzok dolgokat anyósom szerint.

Ez most csak egy hülye példa, de ha elmondom anyósomnak, hogy szeretném, ha a gyereken ugyanaz a ruha lenne benn a lakásban, meg odakinn is, tutira levetne róla ha csak egy ruhadarabot, akkor is. A jómúltkor nagyon hűvös szél fújt, este hozta volna haza, adtam neki egy pótmellényt, hogy hazafelé adja rá. Gondolom mondanom sem kell, hogy mellény nélkül jött haza a gyerek...

Mert a gyerekre nem kell több figyelmet fordítani öltözködés terén, mint magunkra. Nem kell vastagabban öltöztetni, ha hideg van. Hiába mondanám el neki, hogy nekik még nem olyan az immunrendszerük, mint egy felnőttnek, és nem attól edződik meg a gyerek, ha folyamatosan beteg.

Nem érti meg. Neki csak egy igaz van, és az az övé.

Ma is jön a gyerekért.

Az öregasszonyról meg annyit, hogy tősgyökeres parasztok. Itt mindenki rokonokról ítél, tehát én is általuk ítéltettem el. Utál, mert eldöntötte, hogy utálni fog, és kész. Én meg nem fogok neki nyalizni, csak hogy kiderítsem a dolgokat. Az anyázásért meg legszívesebben a szájába taposnék. Emiatt sem fogom rendezni a sorainkat. Náluk nem lehetek önmagam. Mutatok egy képet, ami nem én vagyok. Feszengek, kerülgetnek...Nincs értelme.

Nagyon sok mindent tudnék mesélni arról, hogy mik mentek már ott. Fél nap nem lenne rá elég, hogy leírjak mindent. Talán akkor megértenétek engem is, meg a gyereket is.

Csak nem tudom, hogy mit tehetnék.

Bocsi, hogy hosszú voltam.

szia Kedves !

Nem hinnem hogy barkinek is joga lenne , barmilyen szinten is elvinni az "EN!" gyermekemet !/ezt en igy latom es nem maskeppen!/Lehetseges hogy egy ilyen hozzaallas nem jol sulne el neked ?/mert ugye nekem soha nem volt anyosom!Az edesanyam meg kb tudja merröl fuj a szel!/De , azert en a helyedben ha mar muszaly 1-közeputat valasztani ? ! Akkor azt csinalnam hogy megkernem a mamat hogy maradjon ott nalad ill TE is menj el veluk es vizsgald fölul azt hogy miert nem szeret a gyerek odamenni ? Persze ezt többször meg kell ismetelni hogy ki tudd bogozni hogy mi a gond az öregasszonnyal ? Aztan azutan eldöntened hogy most ereszted a gyereket vagy nem ?

Annyira belefáradtam ebbe, hogy el sem hiszitek. A páromat nem érdekli ez az egész.

Tegnap öltöztettem a gyereket, mert át akartunk menni a közeli városba bevásárolni az egyik ismerősömmel. Nem is ez a lényeg.

Mondom babának, hogy megyünk pápá. Azt mondja, "pápá. Mama..." Kérdezem, menni szeretnél mamához? Erre teljesen pánikba esett, annyit mondott folyamatosan, hogy "nem, nem, nem mama, nem!" És elbújt.

Egyébként kedvesek vele, meg mindenben a kedvét keresik. Nem is értem, hogy vajon mi lehet a baj???

Lehet, hogy "átörökítettem" a gyűlöletemet?

Anyósomnak valamilyen szinten joga van elvinni a gyereket, vagy rosszul tudom? Nyilván ez buta dolog, mivel nekem több jogom van hozzá, mint akárki másnak...

Neki nem lehet elmagyarázni semmit. Egyszerűen nem akarja megérteni, nem érdekli. Egyik fülén be, a másikon meg ki. Mit lehet ilyenkor csinálni???:(((

Annyira belefáradtam ebbe, hogy el sem hiszitek. A páromat nem érdekli ez az egész.

Tegnap öltöztettem a gyereket, mert át akartunk menni a közeli városba bevásárolni az egyik ismerősömmel. Nem is ez a lényeg.

Mondom babának, hogy megyünk pápá. Azt mondja, "pápá. Mama..." Kérdezem, menni szeretnél mamához? Erre teljesen pánikba esett, annyit mondott folyamatosan, hogy "nem, nem, nem mama, nem!" És elbújt.

Egyébként kedvesek vele, meg mindenben a kedvét keresik. Nem is értem, hogy vajon mi lehet a baj???

Lehet, hogy "átörökítettem" a gyűlöletemet?

Anyósomnak valamilyen szinten joga van elvinni a gyereket, vagy rosszul tudom? Nyilván ez buta dolog, mivel nekem több jogom van hozzá, mint akárki másnak...

Neki nem lehet elmagyarázni semmit. Egyszerűen nem akarja megérteni, nem érdekli. Egyik fülén be, a másikon meg ki. Mit lehet ilyenkor csinálni???:(((

Én azért nem megyek hozzájuk, (bár tegnap anyósom megjegyezte, hogy miért nem megyek) mert az anyósom anyja törvénytelen szexuális aktusra szólított fel Édesanyámmal egy pár hónappal ezelőtt, valamelyik topikban le is írtam... Kérdőre vontam, mire letagadott mindent, meg kis hülyeséggel akarta megindokolni az egészet...

Azóta nem vagyok hajlandó elmenni.

Tegnap is jött anyósom, és amint meglátta a gyerek, szaladt el. Végig kiabált megint, hogy "anya, anya!" Mikor meg hazahozta, olyan boldog volt, hogy összevissza puszilgatott és nagyokat kacagott.:'(

A heti egyre korlátozást is korlátozd arra, hogy nem viheti el a gyereket. Vagy menj vele Te is. A Te gyereked, Te tartozol felelősséggel azért, hogy ép felnőtt váljék belőle, a lehető legkevesebb leki sérüléssel!!

Inkább legyél "banya" meny, mint megalkuvó anya.

Szerintem anyósom meg az anyjáék azt akarják a gyerekemmel pótolni, amit a párommal elmulasztottak. Azaz jóformán mindent. Talán anyósom így altatja el a lelkiismeretét (már ha van neki olyan), amiért mocsokul bánt a fiával.

Valószínűleg szeretik a kisfiamat nagyon, de ez már nem igazán csak erről szól. Benne van az előbb említett történet, meg az is, hogy engem bosszantsanak. Mivel egyetlen kérésemet sem szokták betartani a gyerekkel kapcsolatban (édességstop, kutyázás-macskázás-csirkézés /!!!/, ilyenek), általában tiszta ideg vagyok, mirt hazahozza a gyereket. A nyáron egy héten többször is elvitte, és mindig úgy hozta haza, hogy állandóan volt valami sérülése. Lenyúzott orr, lenyúzott térdek, nevetve mesélte, hogy kisfiam elesett a csirkeszaros udvaron és "még gurult is vagy kettőt, akkorát esett", de az utolsó csepp az volt, hogy szétcsattant fejjel hozta haza, ökölnyi púppal a homlokán. Azt hittem, hogy ott áll meg a szívem.

Akkor lekorlátoztam a látogatásait heti egy alkalomra.

De a lényeg az, hogy ezekhez a látogatásokhoz nem a gyerek ragaszkodik. Hanem ő.

És nem azért mondom, mert nem bírom a képét, de látom, hogy a gyerek nem szereti. Ha biztosabb lennék benne, azt is rá merném mondani, hogy fél tőle. Amikor megjelenik nálunk, Kálmibaba menekül, mindenkibe belekapaszkodik, csak hozzá nem megy oda.

Még valami. Ismerem a gyerekemet, a játékstílusát: általában nem sokáig köti le egyvalami, de néha szeret elbíbelődni egy-egy neki tetsző dologgal. Anyósom, mint a szélvész, viszi egyik játéktól a másikig, hirtelen elkapja egy játéktól, személyes játékot kezd vele, aztán megint hagyja valamivel játszani, aztán megint elhúzza onnan... Nem is értem, mire jó ez, de azt legalább megértettem, hogy mi baja a gyereknek vele...:(((

Én azt gondolom, hogy ez csak "okos szóval, türelemmel" oldható meg.

Én magam is emlékszem, milyen jó volt a Nagyival. Boldogan, feldobódva mentem mindig haza.

Kicsit másként szemlélve:

A gyerekek tele vannak energiával, túl vannak töltödve, nem tudják otthon levezetni, mert ...

- ... mert a szülök is körülbelül hasonló, felpörgetett állapotban vannak, nem tudnak egymás energiájával mit kezdeni. Néha nyitogatni kell a biztonsági szelepeket, le kell engedni a fölös energiát, hogy ne legyen robbanás,

- a nagyszülők általában kevesebb energiával rendelkeznek, ők befogadók a fölős energiákra, az unoka meg megnyugszik, ha le tudja adni, csapolni.

Így az energiák szintjén helyreáll az egyensúly, a harmónia, midkétfél boldog lesz.

Így a középső félnek (szülők) is remélhetőleg könnyebb lesz.

Gréger & Solyom: miért engedem? Nem engedem.

De neki nem lehet elmagyarázni a dolgokat. Ha azt mondom, hogy a gyerek nem akar menni, akkor képes egy órát is ott lébecolni nálunk, támasztja a bicaját, és közben egyfolytában szövegel a fiamnak. Pl.: "hát mit fog mondani a cica, meg a kutya, meg várnak Bogiék, meg jön a manó és bezárnak egy szobába, és addig nem kapsz rudit, amíg ilyen rossz kisfiú vagy...", és még sorolhatnám hosszan. Igaz, hogy a gyerek csak a sarokig üvölt, de nekem olyan, mintha kést forgatnának meg a szívemben. És tudom, hogy tudja, hogy gyűlölöm ezért, csak már belefáradtam a hosszas magyarázkodásba és kérlelésbe. Az a legszebb az egészben, hogy előbb-utóbb úgyis megutálja a gyerek, és nekem egy ujjamat se kell mozdítanom ezért.

A párom már legyint az egészre, már ő is elmondta neki százmilliószor a szabályokat, amiket anyósom rendszerint leszar (nehogy már a 23 éves fia, és annak 29 éves élettársa mondja meg neki, hogy mi a pálya...), rengeteget veszekedtünk is emiatt, de rájöttem, hogy nem éri meg.