Nincs rád szükség többé.... (beszélgetés)

Köszi a jókívánságot!

Igen, egy szóval sem mondtam, hogy egyetértenék azzal, hogy bárkit ilyen választársra kényszerítsenek, nem értem és nem is firtatom az okát, és Isten ne adja, hogy valaha ilyen választás előtt álljak! De ha az élet így hozta ezt a helyzetet, akkor ebből kell "kihozni a legjobbat", ahogy mondani szokás, ebből kell talpraállni, mert nem (na jó, ritkán) változtathatunk rajta, hogy valaki hogy döntött, akkor is, ha rosszul döntött, és akkor is, ha az illető a legközelebbi hozzátartozónk. Sajnos...

(Abból gondolom, hogy az unokához el lehet juttatni a levelet, mert Mamaki tudja, melyik iskolába jár. Meg lehet várni, oda lehet neki adni. Elméletileg. Hogy a konkrét helyzet most milyen, azt Mamaki tudja.

Nagyon szépen megfogalmaztad az alábbi hozzászólásodat, többnyire egyetértek veled.

Nem értek egyet abban, hogy valakit választásra kényszerítsenek az anyukája és a jelenlegi családja között. Hacsak... a nagymama nem tett valami megbocsáthatatlant a lánya választottja ellen. Nekem az az érzésem, hogy ez a helyzet egy konkrét dolog miatt alakult ki, nyilván ez nem publikus azért nem ir róla. Az unoka nyilván keresi a társaságát, tehát nagyon jó ötlet a levél - ha eljut hozzá -.

Sok sikert kívánok Neked az augusztusi nagy eseményhez.

Nagyon sajnálom és átérzem a helyzetedet, egészen más, de egy kicsit mégis hasonló szituáció miatt. Értem, hogy dühös és értetlen vagy, hiszen úgy érzed, hogy Te mindent megtettél értük, biztos vagyok benne, hogy csak jót akarsz nekik, és nem érted, mi lehet az oka, hogy egyik pillanatról a másikra eltávolodtak Tőled.

De azt kell mondanom, hogy egyelőre, ahogy én látom, nem nagyon tehetsz semmit. Miért mondom ezt?

A lányod nagyon egyértelművé tette, hogy ebben az élethelyzetben ki a fontos számára, nyilvánvalóan a férfit választotta, aki egyébként beteg és embertelen feltételt szabott, ki tudja milyen okból (lehet, hogy évtizedeken át keserítette meg az életét egy sárkány anyós, ezt nem mentségként mondom, csak próbálom elképzelni, mi játszóhat le benne). Ott van a lányod, aki egyedül maradt egy nem tudom pontosan milyen korú gyerekkel - az ő boldogságához, önbecsüléséhez lehet, hogy ebben az élethelyzetben, ebben a pillanatban mindennél fontosabb, hogy társa legyen, mert hiába van szerető anyukája, attól csak egyedül alszik el minden éjjel. Az anyáknak tudomásul kell venniük, akármilyen kegyetlen dolog is, hogy a gyerekeik életében a saját családjuk lesz fontosabb. Nagyon durván hangzik, de ha bármi okból választanom kéne a párom, a saját családom és az anyám között, én is a jövőt és nem a múltat választanám. (Szerencsére senki nem kényszerít ilyen választásra, anyukám pedig nagyon tapintatos ember és biztos háttér, soha nem terhes jelenléte. De még én is vívódom azzal, hogyan mondjam meg neki, hogy nem akarom, hogy ideköltözzön hetekre, ha majd a baba megszületik, mert ő ezt szeretné. De azt remélem, ahhoz is lesz elég tapintatos, hogy belássa, szeretnénk egyedül beletanulni a helyzetbe, és mégis kéznél lesz, ha hívjuk.)

Ne hibáztasd magadat, vagy bárki mást, szerintem a lányodat sem. Lehet, hogy egyszer megbánja majd, hogy így döntött, vagy úgy alakul az életük, hogy újra szükségük lesz Rád. Koncentrálj Te is a jövőre, ne a múltra. Arra gondolj, hogy akkor majd úgy lesz a legjobb, ha nem egy megkeseredett vénasszonyt, hanem egy életvidám nagymamát kapnak vissza a személyedben. Az az idő is eljön majd, hogy az unoka kinő a kezük alól, és magától fog keresni Téged.

Amit még tehetsz, hogy írsz egy szép levelet nekik, vagy csak az unokádnak, amiben biztosítod őket, hogy szereted őket és jót akarsz nekik, ez a helyzet Neked nagyon fáj, de nem fogod zaklatni őket (a lányodat azért, mert látványosan nem akarja, és nem akarod tönkretenni a kapcsolatát, az unokádat azért, mert ahogy Te is írtad, és nagyon jól látod, hogy ez őt hozza majd kellemetlen helyzetbe a saját családjában - végülis most velük él, ők a családja.)

Te pedig, valóban, keress magadnak értelmes elfoglaltságot, találd meg, mit szeretsz csinálni, és főleg keress társakat. A gyerekfelvigyázás szerintem jó ötlet, nagyon sok családnak lenne szüksége megbízható, intelligens és tapintatos segítőkre.

Még valami: nagyon súlyos hiba, ha az ember CSAK a családjának él. Nem egy barátnőm anyukáját láttam összeroppanni, nem azért mert megtagadták, csak egyszerűen azért, mert kirepültek a gyerekek, és nincs kiről gondoskodni. Én nagyon szeretnék vigyázni, hogy ha megszületnek a gyerekeink, ne KIZÁRÓLAG az ő anyukája legyek, szülei legyünk, hanem maradjunk meg az egymás társának, és saját érdeklődéssel bíró, önálló embereknek. Nem szabadna, hogy bárkit is felfaljon a családja, mert az élet rendje az, hogy a gyerekek előbb-utóbb saját életet kezdenek, és a szülő, ha évtizedekig semmi más nem volt, csak szülő, akkor aztán ottmarad haszontalanul és magányosan. Neked most ebből a helyzetből kell újra felépítened a saját értelmes életedet. Nagyon szorítok hozzá, és biztos vagyok benne, hogy menni fog, mert abból, amit leírtál, az derül ki, hogy életerős és alapvetően józanul és derűsen gondolkodó ember vagy!

Szia

Könyörgöm!

Ezt azért javasoltam mert a családja megtagadta és,hogy ne legyen magányos!

Hasonló koruak vagyunk.Megértelek,de nem értelek!

Ha így viszonyúl hozzád a családod akkor te ne emészd magad.

Keress barátokat-barátnőket!

Éld az életed!Komolyan mondom! Rá mehet az egészségedre!

Igazad van, ne várj, 8 év után már nem hiszem, hogy magától változna valami. Elég nagy már az unokád, hogy saját véleménye legyen, ki tudja miket mondanak neki Rólad. Valahogy beszélned kéne vele négyszemközt. Irj neki, menj be a suliba, valahogy találkozz vele. Én őszintén drukkolok, ne kötögess, lépj!!!

Mit nem adnék egy ilyen nagymamáért!!!

Igen, igazad van....de nem tudok tenni semmit, mert minden az unokámra hat vissza és ezt nem akarom. Ő elsős gimis, majd az iskola elé el fogok menni, mert már nem bírom sokáig nélküle!! Az anyák napját megvárom, hátha.....de már évek óta még egy SMS sem volt, de a remény még éltet...

Unokámnak a saját apját is letagadják, hogy nem keresi, pedig nem így van, itt keresgéli nálam a neten....s ennek már 8 éve!!!!

Ez nagyon szomorú, a gyereknek igenis joga van a nagymamájához. Nekem sajnos egy nagyszülőm sem volt, a férjem nagyszülei viszont szerencsére még mindig élnek. A gyerekek imádják a dédiket, ugy terelgetik őket mintha ők lennének a felnőttek a kisöregek meg a gyerekek.

Távol álljon tőlem, hogy bármi rosszat írjak a lányodra, de elképzelni nem tudom, hogy engem bárki rátudott volna venni, hogy megtagadjam az anyukámat.

Most egyszerre válaszolok azoknak, akik írtak és kérdeztek, többnyire u.arról.....nevezetesen hogy honnét tudom??

Sajnos az egyszem lányom akit én egyedül neveltem fel és barátnők voltunk mindíg, 8 évvel ezelőtt új élettársat "talált", akinek sok az évszáma hozzá képest (40/67), sok a pénze...és akinek oly' "emberségesen" ez volt a feltétele amit az én egyetlen lányom elfogadott....tehát 5 oldalas levélben írásban tagadott meg!!! Unokám u.úgy szenved mint én, mert még a telefonomat sem veheti fel!!!! Ugye hihetetlen????? Nem dohányzom, nem iszom, szeretem nagyon a gyerekeket és a becsültes embereket, ha bármelyikőtök úgy érzi "vevő" rám, írjon priviben!

Az iwiw-en Kovácsné Emese vagyok!!!

Köszönöm, jól esett mindeni érdeklődése..."kicsi vigasz" lelkemnek!

Olyan szép a családod.

Biztos ebben a rohanó világban nincs annyi idejük veled foglalkozni.

Próbáld magad lekötni valamivel és megvárni amíg valamelyik családtagnak újra fontos nem leszel.

Nekem 11 éves korom óta nincsenek nagyszüleim.

Anyu anyukája, akit imádtam, 7 éves koromban ment el. Szomorú dolgok ezek. :(

Biztosan szeretnek téged, csak elfoglaltak. Itt a nyár, a szünetben talán több közös programod lesz az unokákkal.

Fura egy családod lehet!

Nekem anyukám sincsen,nemhogy nagymamám.Pedig szükségem(günk)lenne bármelyikükre.