Nem tudom elfogadni, hogy a páromnak már van egy gyereke! (beszélgetés)

De ezt az apával meg kellene tudni beszélni...

Egy 17 éves fiú gyereket is nagyon megvisel a szülők válása, nemhogy egy kiskamaszt. Ha nincs segítsége feldolgozni a történteket, olyan sérüléseket szerez, amelyeket egy életen át nem tud feldolgozni. A gyerek nem azért táncol az idegeiden, mert veled van baja, hanem saját magával... Ezért nem te vagy a felelős, te is csak áldozata vagy a helyzetnek, de mint felnőtt...

de ez eppen aza, amit irtam, hogy nem a sajat szulon veri le a serelmeit egy gyerek. en egy idegen gyereknek se hagynam, hogy szemetkedjen velem, es az apjaval is megbeszelnem ezt

inkabb ilyen esetekben arrol lehet szo, hogy a ferfinak a no nem olyan fontos, a no pontosan tudja ezt, es azt is, hiaba allna a problemaval a ferfi ele, az nem tenne semmit. egy gyerek kezelese nem egy lehetetlen feladat, csak ha egy ferfi tesz ra, mert fontosabb a gyerek joval a kapcsolatanal, a no pedig fel, hogy akkor a pasi elhagyja, mert o lesz a gonosz, akkor nem valtoznak jo iranyban a dolgok

amikor elvaltam es uj kapcsolatom lett, en is ereztem, hogy a gyerek tobb mindent megenged maganak a parommal szemben. nem bunko iranyba, inkabb elkenyeztetesbe :D megmondtam a paromnak is, ne hagyja, csak ami neki belefer, legyen szigorubb. a gyerekkel is beszeltem errol, es nem volt gond. ha arrol lett volna szo, hogy a gyerek bunko a hatam mogott vele, es elmondja, elokaptam volna nagy balheval a gyereket, es harmasban is megbeszeltuk volna

nem a gyerek rontja el ilyenkor a dolgokat, hanem a ket felnott

Az eszmefuttatásodat értem, de ott a bibi ebben, hogy egy 13-14 éves gyereknek már van annyi "esze", hogy NEM az apja előtt szemétkedik a nővel.

Ezt mondják sunyiságnak.

Apuka előtt minden szép és jó, a háta mögött pedig megy a szemétkedés.

Annyira nem hülye a gyerek, tudja, hogy az apja jóindulatát elveszítené, ha nyílt színen ellenségeskedne.

Nálunk konkrétan így volt.

A férjem háta mögött sem nyíltan volt agresszív a 14 éves, csak sunyi módon az idegeimen táncolt, és betartott, ahol tudott.

Nem minden fekete vagy fehér.

Egyébként már nem zavar, nekem egy gonddal kevesebb, hogy még sátoros ünnepeken SEM kell őt és a családját vendégül látnom.

megertem, hogy vannak rosszul nevelt, undok gyerekeket, akik elviselhetetlenek, nem tartok azert egy not rossznak, hogy nem bir egy ilyen gyereket megszeretni. de azt gondolom, hogy egy csaladban ez kozos felelosseg, es ha a ferfie a gyerek, akkor elsosorban az o dolga ezt helyreallitani. a gyerekek erzik, ha barmit megtehetnek, mert a ver szerinti szulo nem tesz ellene, es a sajat rossz erzeseiket verik le az uj non vagy ferfin. nem azert, mert nem szeretnek oket, csak o a kivulallo, akit hibaztathatnak, es igy csapodik le

en is elvalt vagyok, ha a gyerekem nem viselkedne normalisan az uj parommal, hat. de ilyen nem is lehetne. ha pedig olyan parom lenne, akinel en az utolso vagyok, es a csaladban nem vagyunk egyenranguak, azzal szenvedjen mas, mert az nem szeret igazan

nem gondoljatok, hogy ugyanannyira hibasak vagyatok ti is, a parotok is? elottetek mar ott volt a gyerek, ellatta, mosott, fozott, takaritott. miert kell atmenni rabszolgaba, hogy minden ratok maradjon? meg lehet osztani a tennivalokat. ha pedig egy ferfi latja, hogy a parja nem jon ki jol a gyerekkel, szenved, miert nem tesz ellene? ennyire nem erdekli, csak rahagyja a masikra, hogy az oldjon meg mindent, o meg el mint marci hevesen?

akkor talan a parkapcsolattal vannak a legnagyobb bajok, es nem a gyerekkel. mert a sajat gyerek is tud kiborito lenni idonkent es nehezen kezelheto, undok

Szerintem is így van.

Ezért is tudja egy pasi könnyebben elfogadni a nő gyerekét. Mert az élet apró-cseprő dolgaiban mindig a nő konfrontálódik a gyerekkel.

Ha a saját gyerekét viszi egy kapcsolatba, akkor is ő főz/mos/takarít a gyerekre, de ha a férfi gyerekét vállalja fel, akkor is a nőnek jutnak ezek a napi apró f...szságok, amik azért idegtépőek tudnak lenni, ha nincs érte szemernyi köszönet sem.

Tudom, mert a férjemnek is volt kamasz gyereke, amikor hozzámentem, és vele is lakott.

Egyébként azóta sem jó a viszonyunk, már nem lakik itthon több éve, de mi egymás számára mondhatni nem létezünk.

Visszaolvastalak és valahogy arra jutottam, hogy nehezen tudod elfogadni ezt a kis fickót, de semmi konkrét dolgot nem írtál.

Meg tudnád fogalmazni, hogy mi a baj vele? Miért "rossz"? Miért gyűlölöd, miért érzed úgy, hogy a "nyakadba szakadt" és nem tudsz vele mit kezdeni?

Mintha túl komolyan vennéd saját magadat és elfelejtenél élni és vidámnak lenni. Bármennyire is hangsúlyozod, hogy milyen szemét és nemtörődöm az anyja, az a kisfiú akkor is imádni fogja az anyukáját, ebbe bele kell törődnöd és támogatnod kell őt ebben. Rossz, hogy nem látod, mennyire nagy fájdalom az neki, hogy az anyukája elhagyta őt és az is rossz, hogy azt sem látod hogy az apuka milyen jót tesz azzal, hogy imádja a fiát és próbálja pótolni a hiányzó szeretetet.

Ez a fajta gyűlölet nagyon mérgező szerintem, előbb-utóbb megöl mindhármótokat.

A sajat kamasszal is egy ideig pokol (lehet) az elet.

Csak azt nem ertem hogy a lathatas idejen miert nem kettesben vannak?

Szerintem ezen a gyermekes/gyermektelen vagyok állapot nem változtat sokat.

Nekem nem volt jó a kapcsolatom a férjem gyerekeivel, és amikor meglett a közös lányunk, az sem változtatott (értsd.: a bunkó, szarkeverő, lusta, sunyi kölyköket a sajátom megszületése után sem tudtam tolerálni).

Annyira érdekes, hogy többnyire így vélekedtek itt erről. Nekem élőben egész más tapasztalataim vannak, pedig énbis elgondolkodtam anno, hogy leendő barátnő(i)m mit fognak szólni a lányomhoz. És láss csodát, nemhogy elfogadták mind, hanem imádták :-)

Persze nyilván egy kis szörnyeteget is ki lehet fogni, aki tönkreteszi a kapcsolatot, ez nem vitás.