"Nem értem miért nem tudok lefogyni…” (1. rész)

Egészséges ételt nem is látok bent. Hozzászoktam már a látványhoz, de azért csak csóválom a fejem, mert tudom, hogy mi következik hamarosan. Napok kérdése és Julcsi megint önsajnálatba, önutálatba esik, én meg majd hallgathatom. Szeretem, mert a barátnőm és a lakótársam, de valahogy 8 év alatt meguntam a siránkozásait. „Persze, könnyű neked, mert te vékony vagy!” - vágja a fejemhez két-háromheti rendszerességgel elfelejtve azt, hogy én sem a sarokba tettem le a kilóimat pihenni, hanem megdolgoztam a mostani testalkatomért. Vagy kérjek elnézést, amiért már lassan két éve tartom a súlyomat?

Kifogások kifogások hátán. Ebben éltem én is. Tudom milyen. Nem tudom megállni, hogy ne egyem meg azt az utolsó szelet sütit. Nem tudok ellenállni a tiramisunak. Jönnek az ünnepek, úgyis felszedek egy-két kilót, akkor meg minek fogyózzak, ráérek utána... Néha fogytam két-három kilót, aztán két hétig zabáltam és ráfogtam a karácsonyra. Igen, jól fejeztem ki magam. Zabáltam és nem ettem. Mértéktelenül telezabáltam magam nap mint nap, és jól esett. Csak éppen a nadrágom cipzárját nem tudtam felhúzni, de pont nem érdekelt. Ja, hogy kifulladtam, amíg felértem a második emeletre?? Oh, hát gyenge a tüdőm, ráfogtam. Napi két-három szelet csoki és két péksütemény alap volt nálam, simán betoltam reggel nyolcig őket. Utána persze jöhetett két vastag szelet kenyérből készített szendvics, jó magyaros sózott szalonnával tízórai gyanánt. Ebédre túrós tészta, paprikás krumpli, csirkepörkölt galuskával, úgy is fogalmazhatnék, hogy tésztát tésztával, krumplit krumplival ettem. Uzsonnára szintén szendvics, vacsorára meg főtt kaja, amiből másnap az ebédemet vittem a melóhelyre. Szép lassan kikerekedtem. Az arcom, a karom, a nyakam... Esküszöm akkoriban még a hangom is mélyebb volt, mint most. Nem voltam borzalmasan túlsúlyos, de 168 centihez a 72-74 kiló azért kicsit sok.

Volt, hogy kitaláltam, hogy na most lefogyok. Kipróbáltam mindent, de hamar feladtam. Nem a diétákkal volt a gond, a kitartásommal. Van akinek beválik a 90 napos diéta. Én a felééig bírtam és fogytam vele 7 kilót, de aztán újra zabálni kezdtem és újra visszaszedtem mindent... Volt, hogy koplaltam, persze hogy nem bírtam és a leadott két kiló mellé visszaszedtem hármat. Ez így ment nagyon sokáig, mire észbe kaptam, és életmódot váltottam, aminek köszönhetően 15 kilótól sikerült megszabadulnom. Azóta is óvatosan étkezem, plusz eljárok futni, így nem szaladnak vissza azok a fránya kilók. Régen két hónapig sem ettem almát, ki nem állhattam, most meg majd megveszek érte, viszont a csokit nem szeretem. Ha választanom kéne egy asztalon egymás mellé helyezett alma és csokoládé között, biztos az almát választanám. De a cikk most nem rólam szól, csak érzékeltetni akartam, hogy én igenis megdolgoztam önmagamért. Tettem azért, hogy vékony legyek és nem utolsósorban egészségesebb.

Közben Julcsi betipeg az ajtón, kezében egy képviselőfánk. Nagyokat csámcsog és vigyorog még a szeme is. „Képzeld, fogytam négy kilót, úgyhogy most megjutalmazom magam! Jajj, annyira éhes voltam már, napok óta nem ettem, most ennyi kijár nekem is.” Az agyvizem lassan kezd felforrni, de próbálom nem mutatni, inkább megkérdezem, hogy most akkor hány kiló is? Nagy büszkén válaszolja, hogy most már csak 88. Remek. Az a baj, hogy ismerem már. Most elkezdett enni, így nem fog tudni megállni. Most heteken keresztül enni fog reggel, este, egész nap, sőt szerintem még álmában is. Mindent összeeszik mindennel, aztán meg fáj a gyomra, megy a hasa, görcsöl az epéje. Aztán megint rájön a kisebbségi érzés és elkezd koplalni, olyankor napokig csak almát és szénsavmentes ásványvizet iszik. Nem hallgat a jó szóra. Próbálom rávenni, hogy tegye már le azt a nyamvadt képviselőfánkot és jöjjön el velem fél óra múlva futni. De ő most túlságosan fáradt ehhez. Gyorsan bedob egy sajtos pattogatott kukoricát a mikróba és bekapcsolja a tévét. Aznap már nem beszélünk többet.

2011. szeptember 20.

Sikítást hallok. Nem akarom kinyitni a szemem, nem akarok az ajtó felé fordulni és megkérdezni, hogy mi a baj. Amúgy sincs rá szükség, Julcsi rohan be a szobába, ráveti magát az ágyamra és zokog. „93! 93! 93!” - egyre csak hajtogatja. Öt kilót hízott két hét alatt, köszönhetően annak, hogy megint nem tudta abbahagyni a falást. „Mától nem eszem míg le nem fogyok 85 kilóra!!!” Hogy döntésének hangot is adjon minden ételt kidob a szemetesbe, majd elvágtat almát és ásványvizet venni. Alig várom, hogy hazaérjen, hogy tudjak egy kicsit beszélni a fejével. Nagy nehezen elmagyarázom neki, hogy nem a koplalás fogja elvezetni ahhoz a célhoz, amit kitűzött maga elé, hanem az életmódváltás, amit együtt is csinálhatunk, így legalább segítsége is lesz - és a mozgás. Végre talán egy kicsit kezd hinni nekem.

2011. november 5.

Elég szépen haladunk. Julcsi a 163 centijéhez képest most már csak 86 kiló, ezt másfél hónap alatt érte el mozgással, kímélő étrenddel, de nem koplalással!!! Egyre jobban érzi magát a bőrében, most már legalább mosolyog is olykor-olykor. Este bulizni megyünk, végre már! Már csak a hajunkat, sminkünket kell megcsinálni, no meg kitalálni, hogy mit vegyünk fel!

2011. november 6.

Tragédia, esküszöm tragédia. A buli amilyen jól indult, olyan rosszul végződött. Elmentünk, jól éreztük magunkat, nevettünk, táncoltunk, flörtöltünk, majd pisilni mentünk, ahol is az egyik hegyes körmű plázamacska odaszólt Julcsinak a tükörnél, hogy menj már odébb te trampli, mert nem látom magam tőled! Hiába szóltam oda, már késő volt. Utána már az egész este el volt cseszve. Reggel óta nincs itthon, szerintem megint a Mekiben tömi magát.

2011. november 15.

Amit eddig felépített Julcsi, az már össze is dőlt. Naponta Meki látogatások, pizzázások, stb. Valahogy én meg már tényleg unom. Mi a francnak tépjem a számat, ha nem érti meg, hogy mit mond az ember? Este össze is vesztünk emiatt, persze megint megkaptam, hogy könnyű nekem, mert én vékony vagyok, ő meg kövér és amúgy is kisebbségi érzése van mellettem, és utál velem élni. Felajánlottam, hogy nyugodtan elköltözhet, elvégre ez az én lakásom, erre tüntetőlegesen kikapott egy zacskó fagyasztott szilvás gombócot a fagyóból és elkezdte főzni.

2011. november 18.

Arra ébredtem hajnali negyed hatkor, hogy valaki fekszik mellettem és az arcomba bámul. Ha még élne a macskám, akkor azt hinném, hogy Mr. Kandúrbandi az, de így tudtam, hogy csak Julcsi lehet. Nagy őzikeszemekkel pislantott rám.

Szeretsz?

Szeretlek.

Megbocsátasz?

Megbocsátok.

Segítesz lefogyni?

Segítek.

De ugye nem engeded, hogy bűnözzek?

Nem, nem engedem.

Odahajolt és nyomott egy puszit az orromra, majd erősen átölelt és együtt aludtunk tovább reggel kilencig.

(folyt.köv.)