Nem bírom a vitatkozást (beszélgetés)

Ideje tovább lépned. Ami volt gyerekkorodban elmúlt (nálad sajnos nem nyomtalanul), s minden nap visszajelzést kapsz, hogy minden okod meglegyen az önbizalomra.

Fogadd meg, amit a 31. 32. alatt írtak!

Szegény Depike! Az egész a gyermekkorodból ered, látjátok, ezért nem szabad kiabálni, ordítozni, a gyermek még 40 évesen is szenved miatta. A szereposztás már akkor beállt nálatok, az ikertestvéred lett az erősebb, ő nem riadt vissza, hanem azóta is uralkodik rajtad. Nem, nem és nem! Ne hagyd senkinek, akárki legyen is az!

Tudom, nem akarsz visszaszólni, mert félsz, hogy akkor vége a békességnek... pedig néha vissza kell, akkor is, ha felborul miden. Ha amiatt borul meg egy testvéri vagy akár párkapcsolat , hogy te is megszólalsz, akkor az már eleve agresszióra épült. Próbáld szép csendben megértetni a szeretteiddel, hogy neked is van véleményed, hallgassanak meg.

Szerintem ha felismered és tisztában vagy a problémád okaival, az az első lépés! :)

Abból már el lehet kezdeni fejlődni. Rengetegen küzdenek ám ezzel a dologgal, nem vagy sajnos egyedül.

Igen, pontosan ettől félsz.

valamint attól,hogy nem számítasz annyira, hogy mérvadó legyen a véleményed vagy a nemtetszésed, így inkább megalkuszol még akkor is, ha a másiknak nincs igaza. Nagyon komoly önbecsülés-javításra van szükséged,különben mindenki kihasználhat, és hagyni is fogod. A saját tudat alatti értéktelenségbe vetett hit nagyon veszélyes csapda.

Ha egyébként jól tudsz kommunikálni,akkor legalább csak a benned lakó oroszlánt kell kiengedni,a gondolataid kifejezésével nem lesz gond:)

Biztos,h nem véletlenül voltál pánikbeteg.

Én gyerekkoromban gyűlöltem a vitát veszekedést,amit apám-anyám csinált,mintha ott sem lennék,nagyon sokat sírtam.Nekem már kamaszként elszakadt a cérna,megvédtem magam ettől,és elkezdtem én is ordítani velük,hogy nem vagyok kíváncsi erre,és menjenek ki veszekedni(mondjuk akkor már megvolt a kistesóm,attól bátorodtam úgy fel,h őt is meg akartam védeni a hangos közegtől)