Nagyon szenvedek (beszélgetés)

Hajlamos az ember csak a jóra emlékezni, holott az esze tudja, hogy jobb így, hogy vége van már. Mégis hiányzik, olyankor nem a rossz hiányzik, amit miatta éltél át, hanem a szépre emlékezel. Elcsépelt, de beválik:

Papir , lista: mi a jó és a rossz, amit megtett, amit érzek vele kapcsolatban. Szánj rá egy tiz percet, aztán írj és írj. Majd meglátod, hogyha újra visszagondolsz a rossz oldalon felsoroltakra, akkor akarod-e újra.

Mi a kérdésed?

Kívánom, soha ne szenvedj jobban!

Nagy igazságokat írtak már le előttem a hozzászólók.

Nézz magadba, ha könnyebbség, írd le egy papírra az előnyöket és a hátrányokat, miért kezdenéd újra, miért nem. A szívre vagy az eszre kell-e hallgatni, nem tudom, szerintem a szitutól függ.

Az élet túl rövid, a jó dolgokra vigyázni kell, és meg is kell érte dolgozni; azaz jelen esetben esetleg "nem elengedni, elzavarni"? De valóban, ami nem megy, azt nem szabad erőltetni. Illetve újra melegítve csak a töltött káposzta jó. Velem 22 évesen történt: egy 3 éves kapcsolatban megemlítettem a páromnak, hogy valami nem jó, nem működik, nem boldogságot, hanem szomorúságot, kietlenséget éreztem. Felajánlottam egy közeli időpontot, határt, hogy addig "X" dolog fog történni (mindegy mi az, a történet szempontjából) és akkor újra beszéljünk erről, ha ok, szerelem, szeretet van menjünk együtt tovább, ha nem, váljanak el útjaink. Talán azért választottam ezt az utat, mert voltak még bennem pozitív érzések, emlékek, féltem változtatni, nem mertem szakítani; de mellette éreztem, hogy valami nagyon nem jó. Közben ő 1-2 héten belül jött azzal, hogy szakítsunk. Egy hétre rá visszakönyörögtem magam, nem bírtam elviselni a szakítást, meghalt bennem valami. De, mégis csak a nagy igazság győzött! 3 hét múlva előjöttek a régebbi viták, sőt erősebben; és akkor én mondtam azt, hogy vége, de végleg. Nem bántam meg, sőt! 3/4 évig "gyászoltam" a kapcsolatot, amibe én is anno többet hittem a kelleténél; közben visszanyertem önmagamat, feléledt bennem a szingli nő, majd újra élveztem az életet, a szabadságot, a reményt, a keresést, a bulikat, a bókokat. :)

Aztán megismerkedtem a férjemmel, aki a Társam! Remélem, életünk végéig; most mind a ketten így gondoljuk. Ámen. :)

Az is nagy igazság, minden vég, valaminek a kezdete.

Szóval, kicsi lány, gondold végig, és tedd, amit tenned kell. Minden jót!!! :)

Konkrétan nincs ott sehol sem leírva hogy mióta voltak együtt, hogy hányszor dobta ki az illetőt, és hogy miért.

Így maximum vígasztalást keresett itt, de lehet csak én vagyok ilyen maradi, hogy azt gondolom hogy ne dobjuk el akit szeretünk csak úgy :)

Szerintem mindenki megérdemel egy esélyt.

Ez nem beszólás...

Ez amolyan erősítő komment akart lenni, nyilvánvaló hogy írásban másnak nézed mintha ugyanezt mondtam volna.

Nem nézem le, privben is beszélgettem a lánnyal, tehát ezt a kommented nem érzem se jogosnak, se igaznak.

De hogy őszinte legyek nem is nagyon érdekel mit gondolsz.

Akkor olvasd vissza az első bekezdést, és szűrd le a konzekvenciát úgy.

Zárj ki mindent, csak a tényekre hagyatkozz!

Mi az, hogy itt rinyálni?

KOmolyan nem hiszem el hogy minden topicban vannak ilyen "okosak" akik beszólnak. Miért ne írhatná le bárki a baját? Ha nem érdekel és lenézed miatta akkor olvasás után keress egy főzős topicot vagy bármit.

Fúú, ez milyen pocsék érzés. :((

Én is így voltam sokáig.

Ez is így van jól! :)

Ha úgy hozná az élet, akkor próbáljátok meg újra, de ne alázd meg magad, saját magad előtt, hogy visszakönyörgöd magad.

Azt is hidd el, hogy egy újrakezdés után, hamarabb dobja a hibát a gépezet, mint gondolnád, és akkor sem lesz könnyebb nélküle újra, elölről kezdene mindent.

Az élet újrakezdések sorozata, és minden elmúlást meg kell gyászolnunk magunkban, hogy le tudjuk zárni.

Értelek én. Hiszen mikor kiléptem a kapcsolatomból, borzasztóan nehéz volt.

És nem bántam meg. Okom volt rá bőven hogy kilépjek, és láttuk mindketten hogy ez nem fog működni tovább, és nem érdemes megkeseríteni egymás életét. De azt nem tudjuk, legalábbis én nem hogy a topik indítója hányadszorra dobta ki a fiút, mert lehet hogy elhamarkodottan döntött ezügyben, és nem jól végiggondolva.

Nem tudom megtenni. Ott is rá gondolok! Akkor tudtam jól érezni magam másokkal amikor ott volt a tudat, hogy van. Akkor el tudtam felejteni most nem. :( Sajna mindig ilyen voltam!

Más férfira rá se tudok nézni.

Én nem az álomvilágról beszélek. :)

A tökéletlenségek hozzá tartoznak az élethez. Hogy lenne egy kapcsolat tökéletes, ha én magam sem vagyok az, és a párom sem. Ennek ellenére a boldogság fenn van tartva nekünk, embereknek.

Viszont, ha nem megy, akkor nem kell erőltetni.

Én is romjaimban hevertem, őt is a romokba taszítottam, csak azért, mert gyenge voltam hozzá, hogy kilépjek.

Mikor kiléptem, annyira sajnáltam magam, hogy visszamentem. Mindent összevetve örülök, mert így mindketten tudjuk, hogy (bocsánat), de egy kalap sz@r volt, de megkapta a dolog a második esélyt.

A mai napig szeretettel gondolok rá.

Viszont azóta van egy boldog életem, neki is valószínűleg, hiszen azóta megházasodott, és várják az első babájukat.

Ha nem szenvedne az ember egy szakítás után, akkor hazugság volna az együtt töltött idő.

Fuuu de jó is utána tombolni. :))))))

Engem csak hátráltatott a kapcsolatom, nem vitt előre, mert vele voltam lefoglalva. Aztán rákaptam az egyedüllét ízére, hajaj...:))

Én sem vagyok ezalól kivétel, én is átestem már ezen, írtam, 4 év után.

De hinni kell.

Lehet hogy most csak valamilyen kisebb dologról van szó, egy barátomat a nője kb a semmi miatt rakta ki, kíváncsi vagyok mikor fog rájönni hogy mekkora buta..

Ha valami nem tetszik, az még nem jelenti egy kapcsolat végét.

Minden embernek vannak rigolyái, rossz szokásai, de ezeken egy kompromisszumképes jó kapcsolatban az ember felül tud kerekedni.

Teszem azt a vőlegényem rendetlen, de ettől még imádnivaló, a gondot megbeszélem vele és továbblépünk, de az nem megoldás hogy rögtön kidobom mert nem az elképzeléseim szerint alakult a dolog, mert akkor kérem álomvilágban élnék.. :)

Erre csak azt tudom mondani, hogy próba cseresznye. Minden élethelyzet más, valamint mindenkinek magának kell elmennie a saját ábrándjai temetésére.

Ha más mondja, úgysem hiszed el, mert Te vagy a kivétel. :) Ó persze! :) De így talán nem érezzük, hogy nem tettünk meg mindent. :)

:) Igen. ez a "Mi lesz velem utána?" kérdőmondat a fejünkben...

Pedig mindig van valami ezután.

Csak a rohadék megszokás, az gyötrő emlékek, a visszamaradó hiány..., így valahogy a rosszhoz is ragaszkodunk.

Viszont, ha erősek vagyunk, és felülkerekedünk magunkon, akkor rátalálhatunk a boldogságra.

A magam részéről borzasztóan megszenvedtem azt a bő 1 évet, de ennek a szenvedésnek a fordítottját kaptam az élettől tripla dózisban, boldogság formájában.

Ha nem lépek ki, mára már feleség lennék, talán anya, és boldogtalan lennék.

"Ha az ész és a szív egész mást mond, akkor kell az észre hallgatni!"

Én az észre hallgattam -- na akkor nem volt eszem..

azért szerintem lehet adni esélyt.

Egyet. Többet nem érdemes.

Ha valakit igazán szeretünk, akkor csak úgy nem dobjuk, engedjük el.

Szerintem a 7 év alatt te is rájöttél erre.

És vannak azok a helyzetek, amikor tényleg nincs javíthatóság egy kapcsolatban.

Én is megtapasztaltam ezt 4 év után.

De ha ( és én így látom ) tényleg nagyon szeretek valakit, és nagyon hiányzik, és nem ötvenszer dobtam már ki, akkor valóban lehet adni egy esélyt.

"Vége egy kapcsolatomnak amibe többet képzeltem mint ami volt."

"Mindent kimagyaráztam a "rossz" dolgok felett átsiklottam."

Ez a két mondat, arra utal, hogy mikor benne éltél a kapcsolatban, akkor nem volt jó.

Most újrakezdenéd? Ne tedd! Ez nem fog változni!

Szenvedsz? Érthető. Megértem.

Anno én kimondtam a kapcsolatom végét 6 év elteltével, mert addig csak elhessegettem a rossz dolgokat. Majd szenvedtem, mint egy kivert kutya. Visszamentem. A 7. évhez közel újra elhagytam, mert csak becsaptam magam, mivel hiányzott. Ezután még több, mint 1 évig emésztettem magam. Nagyon nehéz, de az élet nem egy napsütéses sétagalopp sokszor...