Nagyon duciknak mondom!

Mindent kipróbáltam, de tényleg majdnem mindent, mire rátaláltam arra a megoldásra, ami nekem a legjobb. Ezerféle fogyókúra meg ezerféle módszer, de csak nem találtam meg a nekem valót.

Rájöttem időközben, mi is a nagy gondom. Kínoztam, bántottam magam és nem értettem, miért van az, hogy egy hétig csak salátán élek és mégsem fogyok le. Ekkor már sírva álltam a mérlegre és azt mondtam, már csak a műtét segíthet. DE azért nagyon féltem tőle és azt mondtam, jó akkor egy évet adok magamnak ahhoz, hogy fogyjak. Ha ez sem segít, akkor tényleg a műtőben végzem, gyomorgyűrű és társaira gondoltam.

Egy évig próbáltam mindent, a drasztikus diétától kezdve a kevés kalória számlálás és társai. Hadd ne írjam le, ti pontosan tudjátok, miről beszélek. Egy év telt el és semmi eredmény, mert úgy kiéheztem néha, hogy majd megvesztem egy szelet kenyérért.

Nem tagadom le, hogy némi táplálék kiegészítővel kezdtem, ami bevált és lassan mentem le a kilók. Sikerélmény már volt csak a folytatást nem tudtam. Nem voltak vele nagy megkötések és mégis eredményes volt, de tudtam, hogy én itt belül mindig kövér leszek, és ezzel kell kezdenem valamit. Folytattam a harcot. Megfogadtam, hogy embert csinálok magamból, mert muszáj önmagamért. Nekem is mindig fontosabbak voltak a gyerekek a család és sok minden más. Naná, hogy én voltam mindig az utolsó.

Annyira le is írtam magam, hogy csak szégyen maradt a kinézetem miatt. Tényleg. Tudjátok milyen az, mikor a gyerek strandra akar menni neked meg az a legfélelmetesebb dolog, hogy Úristen le kell vetkőzni. De megteszed a gyerekedért, de majdnem elsüllyedsz szégyenedben. Elkezdtem nagyokat sétálni, ami télen nem volt olyan felemelő, de megtettem. Elkezdtem kirándulni, ami szintén nem volt felemelő, mikor a hegyet meg kellett mászni és cipelni hozzá a tonnáimat. De megtettem. Elkezdtem úszni, pedig a szégyen nagy volt. De megtettem, lesütött szemmel, de csináltam. Mindig az motoszkált a fejemben, hogy magamért teszem és azért, hogy jó legyen, legyőzöm a szégyent és társait.

Kezdtem leadni a kilókat, most sem sokat még, mert csak 18 kg-ot fogytam és tudom, hogy még kell, de sikerülni fog tudom. Átdolgoztam az egész agyamat. Rájöttem, nem vagyok én kevesebb, mint más, mert kövér vagyok. Én is érek annyit. És ez az én életem. Mindig kövér leszek, de csak annyira, amennyire nekem jó.

Nem érdekel már más kritikája. Sokan mondják, ne fogyjak tovább, mert már így is jó vagyok. De majd akkor leszek jó, ha tényleg én magam leszek elégedett. Gondoltam megosztom veletek a gondolataim, mert tudom, milyen nehéz ez. Kitartás, sok erő és a fő magatokba vetett hit az, ami segít. Sose hallgassatok másra, csak saját magatokra. Sok erőt.