Akkor futunk, ha lőnek
Múlt nyáron, a postából kijövet, a keresztlányom felszólított, hogy szaladjunk!
Hát szaladtunk kézen fogva, nagyon gyorsan, le a rövid lejtőn és a végén ugortunk egyet, sikítottunk is hozzá. A húgom és a barátnőm jöttek utánunk és megjegyezték, hogy ilyet sem látnak gyakran, mármint hogy én fussak. És tényleg. Se busz, se villamos, se más után nem szoktam szaladni. Évente egyszer a kis Annával igen.
Mindig is csodálkoztam azokon az embereken, akik a tornázás kedvéért tornáztak. Gyerekkoromban, néhány sportágban (magasugrás, kosárlabda) átlagosan jó voltam, de egyiket sem szerettem. A mozgás egyébként nem áll távol tőlem, ha valami célt szolgál, de ha arról van szó, hogy ki fut gyorsabban, vagy ki dob el egy kővel messzebbre, az valahogy sosem érdekelt. Nincs meg bennem a versengés génje.
Biciklizni viszont mindig szerettem és örülök, hogy gyerekkoromban Nagymegyeren ez volt a közlekedés eszköz, majdnem mindenki számára. Manapság azonban minden családban két vagy három autó is van, és már csak azok bringáznak, akinek nem telik autóra vagy akik ez sportnak tartják. Ez utóbbinak néhány esetben kicsit olyan sznobság szaga van, amikor az ezer eurós bicikliken parádéznak, profi bringás cuccba öltözve, sisakkal, miegymással kiegészítve. Vajon hová mennek…?
Gyakran szoktam rendszeresen sétálni a városban, néha órákon át. Jól esik, főleg szép tavaszi vagy őszi időben, olyan mentálhigiénés okokból gyors tempóban elgyalogolni a Sohóba, kedvenc boltjaimba, körülnézni. Vagy kimenni a Hudson folyó partjára és őszintén csodálkozni az arra kocogókon. Bevallom, sajnálni szoktam őket, mert szegények lihegnek, arcuk vörös, csurog az izzadság a trikójukon.
Azon is csodálkozom, hogy az emberek képesek sok pénzt kiadni a különböző sportklub tagságokért, hogy aztán egy zárt helységben, mások izzadságszagával körülvéve égessék a kalóriákat. Talán a mostanában elterjedt marketingnek köszönhető, miszerint a rendszeres edzés nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az ember egészséges maradjon. Szerintem nem nélkülözhetetlen, csak mértékletesen kell táplálkozni, naponta kell lépcsőzni és gyalogolni, kevés édességet és húsfélét enni. Nemrég olvastam, hogy a sportklub-divat már Moszkvába is elért. Egy orosz férfi, aki néhány évig Amerikában élt, nyitott egy fitnesz klubbot, ahová dőlnek az orosz újgazdagok, meg a celebek, mert most ez a trendi. Igaz, néha részegen jönnek, néha meg nem is jönnek, de azért elmondhatják magukról, hogy ők ennek és ennek a drága sportklubnak a tagjai. Azt hiszem, sokan azért vásárolnak tagságot, aztán nem járnak el, hogy legalább így tartozzanak azokhoz, akikre hasonlítani szeretnének.
Úgy gondolom, ha valakinek jót tesz, ha valaki érzi, hogy egy bizonyos mozgásfajta kell a testének, azt otthon is megteheti. Vagy legalább kint, a természetben végezze el a gyakorlatait, mint az az idős ázsiai hölgy, aki korán reggel a Columbia egyetem pázsitján gyakorol valami ázsiai tornát majdnem minden nap.
Másrészt meg a háztartás vezetése, a gyerekek ellátása fizikailag elég megterhelő, ráadásul állandó feladat. A főzés, takarítás, mosás, vasalás, teregetés, udvaron sepregetés, kertgondozás bőséges kalóriát emészt fel. De ha az ember emellett tömi magába a zsíros ételeket, édességet, alkoholt és koffeint dönt magába, akkor hiába minden mozgás és torna...
Szerző: Molnár Miriam
Megjelent partneroldalunk, a Netbarátnő hozzájárulásával.
Írta: netbarátnő, 2010. december 15. 10:08
Fórumozz a témáról: Akkor futunk, ha lőnek fórum (eddig 47 hozzászólás)