Nagycsalád, mindenáron? (beszélgetés)

"esetleg a bölcsibe is fizetni kell (legalább vannak)"

Hát éppen itt jönnek a gondok külföldön. Minden bölcsibe/óviba/később főiskolára stb. kell fizetni elképesztő összegeket. Speciel nálunk Angliában:

1) Egy fizetésből nem lehet megélni két embernek ha albérletet (ami itt havi 150000 forinttól indul, vidéken, nem túl jó környéken, nagyobb városban/Londonban/jobb környéken ennek 2-3-szorosa) is kell fizetni, márpedig itt a lakások-házak átszámítva 30 milliótól indulnak (és azok még minőségben sehol nincsenek akár csak a magyar panelhoz képest sem), elérhetetlenek a többségnek (nekünk is).

2) Tehát férjnek, feleségnek is dolgoznia kell a megélhetéshez, ami megy is amíg nincs gyerek. Itt kb. fél évig támogatják a gyerekkel otthonmaradást, nincs 3 év, mint Magyarországon. Oké, van valamennyi adókedvezmény, de abból max. a pelenka jön ki havonta (vagy az se...)

3) Letelik a fél év... és ekkor jön az igazi probléma: akár childminder, akár nanny, akár babysitter, ha napi 8 órára kell minden munkanap (mert anyuka dolgozik), akkor az kb. 2-300.000 forintra jön ki havonta átszámítva. Két gyerek bölcsije-óvija szintén kb. 2-300.000 forintra jön ki átszámítva, havonta. És ezek még csak átlagos (vagy alatti) bölcsik-óvik, nem olyan jók, mint Magyarországon, ahogy hallottuk. A tényleg jók még másfélszer drágábbak. Namármost, amikor feleségem teljes munkaidőben dolgozott, kb. 275000 forintnyit hozott haza nettóban. Magyarán ha lenne két gyerekünk, akkor a fizetését egy az egyben oda is adhatná a bölcsinek/óvinak, babysitternek/childmindernek/nanny-nak... Tehát értelmetlen lenne dolgoznia. De egy fizetésből meg nem élünk meg, gyerek nélkül se, nemhogy gyerekkel... Au-pair se jön ki olcsóbbra, mert annak meg szállás (különd szoba, +1 szobás albérlet jóval drágább stb.), kaja, zsebpénz (és nem 1000 forint hetene...) kell... Szóval a legtöbb bevándorló itt van meglőve a gyerek kérdéssel. Brit pároknál meg három utat látok: 1) gyereket vállalnak és élnek segélyből (ez az amire mi bevándorlók nem vagyunk jogosultak) 2) szülők segítenek mind anyagilag mind "gyerekvigyázásilag" (viszont a mi szüleink nem tehetősek és Magyarországon vannak, tehát ez is kilőve) 3) nem vállalnak gyereket. Több 35-40 körüli férfi és női kollégám van, aki még mindig csak a "jó lenne egyszer egy (első) gyerek" stádiumban tart, vagy már le is mondott a gyerekről. Szóval a meglátásom az, hogy Magyarország még mindig jobb a gyerekvállalásra, mint külföld. Hacsak nincs nagyon zsíros melója a férjnek...

Szóval nem kell elhinni hogy külföld az az ígéret földje. Igen, vannak akik kijönnek egy évre, aztán annyi pénzt visznek haza, hogy kp-re megvesznek egy új autót. Csak amit nem mondanak, hogy abban az egy évben harmadmagával lakott egy szobában, sokszor 6-7 emberrel együtt egy lakásban, nem volt autója egyáltalán, legolcsóbb kajákat ette, nem ment sehová, nem vett semmit, mindenről lemondott. Mi már kicsit idősek vagyunk ehhez, mi egy saját lakást bérlünk, van egy saját 10+ éves autónk, és éppen hogy kijövünk, pedig én az angol vidéki áltagfizetést hozom haza. Feleségem viszont nem kap mostanában teljes munkaidős állást, csak részmunkaidőset. Ez elég ahhoz, hogy új álljunk anyagilag, hogy nemhogy üdülni nem voltunk, de speciel én 2,5 éve nem jutottam el Magyarországra - nem volt rá pénzünk. Majd most nyáron megyek végre. Ilyen körülmények között mi nem merünk gyereket vállalni (ráadásul kisebb csoda volt, hogy most a válság közepén külföldikén sikerült új állást találnom a régi kétéves szerződésem lejárta után). Se lakáshitelbe belevágni. Azt se tudjuk, jövőre mi lesz, nem hogy húsz év múlva... De azért sokan belevágnak itt is a gyerekvállalásba (bár arányaiban jóval kevesebben mint Magyarországon), hogy majd lesz valahogy - és tényleg, valahogy csak boldogulnak. Szóval lehet, hogy nekik van igazuk, és a mi állandó tervezgetésünk és hosszútávú létbiztonságra vágyásunk a helytelen. Mindenesetre egy vagy két gyereket mi is szeretnénk, most már hamarosan, pár éven belül. De hármat, vagy még többet valahogy nem tudunk elképzelni. Se energiailag, se időben, pénzt nézve meg végképp nem.

3 évig otthon lehet maradni, de a gyes kb. 30 ezer Ft, a gyed is jól be van korlátozva....nem hinném h vki a 30 ezer Ft-os gyes miatt maradna otthon a gyerekével (a gyereknek nem tehet rosszat ha az anyuka otthon tud vele maradni 3 évet...ha meg tudja tenni), vagy azért szülne további gyerekeket, hogy úgymond otthon maradhasson "lustálkodni". Dolgozni sem mindenkinek egyszerű visszamenni...

Több bölcsöde kellene, mert nincsenek férőhelyek! A legtöbb 'nagyszülő' még vígan dolgozik, nem nagyon tud besegíteni, hiszen egyre emelkedik a ny

ugdíjkorhatár is.

Más országban drágábbak a lakások, esetleg a bölcsibe is fizetni kell (legalább vannak), de kb. 10szerese a fizetés!! Elég nagy különbség!

Szia,

igen, pont erről szól a dolog. Gyereket vállalni, de felelősen. Az más kérdés, hogy kinél hol húzódik a felelősség határa, de bármilyen felelősség jobb, mint a semmilyen.

Az én szüleim is a szívvel lélekkel csoportba tartoznak, de láttam nagyon sok ellenpéldát is, sajnos :( És ahogy WhiteEagle írta, itt kint teljesen más "érdekből" vállalnak gyereket, mint Magyarországon. Itt tényleg nagyon magas azoknak az anyáknak az aránya, akik anyagi és kényelmi szempontból szülnek, többnyire még tiniként... Ennek viszont nem sok köze van a felelősséghez.

Mint mondtam, tudom ott milyenek az albérletek...

Én szerencsére valóban nem ilyenben laktam, de láttam magyarokat ilyenben élni.

És azt is tudom, hogyha valaki kimegy, attól még nincs kolbászból a kerítés és nem leszel egyik napról a másikra milliomos.

Nekem csak az esett rosszul, hogy azt mondta valaki a fórumon (már nem emlékszem hogy ki), hogy "szűkös" volt az első 20 évem. Hát, most akkor mondom, hogy NEM olyan értelemben volt szűkös, hogy nem volt pénz ételre, meg alapvető dolgokra. És nem 500 000 Ft-ból gazdálkodtak a szüleink, hanem kb 200 000ből, minden családi pótlékkal együtt. DE emellett is be tudta osztani az Édesanyám a pénzt és arra, ami fontos volt a lelki, szellemi és épülésünkhöz!

Az én szüleim a "szívvel-lélekkel" csoportba tartoznak. Természetesen az is benne van, hogy katolikus, hitgyakorló család vagyunk és semmiképpen nem vetett volna el egyetlen gyereket sem az anyukám! (Így is meghalt egy öcsém, ami épp elég fájdalom volt...)

A felelőtlen gyerekvállalást én is elutasítom, de a normálisat nem! Mint írtam, nem MINDENÁRON kell a nagy család, de ha van rá lehetőség, akkor szerintem belefér.

Lakás: akkor Te nyilván mázlisabb voltál itt az albérlettel. Mi amiket láttunk, és amiben élünk, az ... hmm... nagyon más mint a magyar színvonal. Itt nincs hőszigetelés, árammal történik a fűtés, rengetegbe kerül de mégis állandóan fázunk, a falak penészesednek (meg ugyebár papírból - na jó gipszkartonból - vannak a falak, volt hogy könyökömmel véletlenül benyomtam a falat, röhej), az ablakok kicsik, sötétek az épületek, a belmagasság törpékre tervezett (földszinti lakások annyira alacsonyan vannak, hogy különösebb erőeszítés nélkül be lehet lépni az ablakon át a szobába), konyhában fürdőben külön meleg-hidegvízes csap, hogy vagy lefagy vagy leég a kezed, a padló olyan vékony, hogy a fagerendáktól göcsörtös a padló, billegnek a kisebb bútorok, olyan vékonyak a falak, hogy a köhint egyet a szomszéd olyan, mintha a saját szobánkba csinálná stb. stb. És a szomszédok... Na hát arról inkább ne is beszéljünk...

Igen, ránk is sokan irigykednek, hogy külföldön vagyunk. Nem is tudom igazából mit, mert mindenkinek megmondom őszintén, hogy nem fenékig tejfel itt az élet, nincs bálna Mercink, nem járunk a Bahamákra üdülni, stb. És hogy hiányzik a Balaton, a meleg nyár, a magyar kaják stb. Inkább talán azt irigylik, hogy mi elszántuk magunkat, "volt merszük" kijönni. Persze ez is hülyeség, ez egyszerűen csak egy választás volt. (Ja, Balaton... Másik nagyon megbecsülendő dolog. Most, hogy már van személyes tapasztalatom angol, amerikai, holland, olasz és horvát tengerparttal, azt mondom, hogy a Balaton jobb mindegyiknél. Sokkal. Véleményem szerint. Egyedül az egyiptomi (nászúton voltunk ott) tengerpart veszi fel vele a versenyt, de ha választani kell, még azzal szemben is: Balaton. Nem véletlen, hogy sok tehetős német, aki bárhová mehetne üdülni, van pénze dögivel, mégis a Balatonra jön. A Balaton, és a magyar strandok, az ottani feeling egyedülálló. Szerintem.)

Hát igen, ez nekem nagy szívfájdalmam, hogy nem tudok segíteni azoknak, akiknek szeretnék, mert nem állunk úgy. (Bár azért úgy istenigazából az ember a szülőtől kapott szeretet, figyelmet, "energiaráfodítást" (vagy legalább is döntő részét) a saját gyerekének adja tovább, az az ő gyerekének, és így tovább). Alapból pedig imádok adni, meg segíteni az embereknek (sajnos sokszor túlságosan is).

Hát nagyon érdekes amiket írtok,de nem igazán értek sok dologban egyet.Mint pl.igen mindenkinek a saját gyereke a legfontosabb de nem lehet elfogultnak lenni.Én ha az iskolába probláma van a nagyokkal akkor bemegyek és meghallgatom a másik oldalt is.(a tanárét)És azért mert valakinek gyereke(i) van(nak) azért még nem kell leírni.Én amíg a legkisebb nem született meg hetente kétszer eljártam kóruspróbára ahol más is téma volt nem csak a gyerek.A zene ami minden bajra és bánatra jó.Ha a picurkám egy kicsit nagyobb lesz megint fogok a próbákra járni.Sőt színházba is elmentem szinte havi rendszerességgel.Ahol is megint csak ki tudtam kapcsolni.

És a gyerekeimmel ezeken kívűl sokat foglalkozom ez a tanulásukon is látszik.A fiam edzésre jár a lányom pedig zenét tanul.

Mégegyszer leírom hogy nem a családi pótlékra hajtok.Mert az az igazi művész aki abból el tudja tartani a gyerekeit.

Sok idős emberrel volt dolgom mert olyan helyen dolgoztam és láttam olyat is akinek öreg korára nem volt senkije.Állandóan mondta hogy nagyon megbánta.Sokkal boldogabban telt volna az élete ha lett volna (ha nem is három)gyereke.:)

Láttam az említett filmet. De azért ne menjünk már vissza közel 500 évet, ráadásul Amerikába, ahol a civiláció igencsak elmaradt Európa mögöt...

A többivel egyetértek valamennyire.

Amúgy mint említettem, én is éltem Angliábane gy évet, nagyon jól tudom milyen ott magyarként élni, bérelni mindent stb.

Ezért nem megyek vissza önállóan, mert tudom mit jelent. És becsülöm a panellakást, mert tudom hogy kint nem lenne sajátom soha!

Benneteket meg nem akartaéak bántani, sem megszólni, csak azért mégis furán jön ki a dolog.

Az én szüleimet nagyon kevés dícséret érte, sok rokon támadta őket miattunk, most viszont irigykednek, mert a szüleim "munkájának" megvan a gyümölcse.

Hogy a 6ból négyen a saját lábunkon állunk és nem azért segítünk nekik, vagy figyelünk rájuk, mert elvárják, hanem mert nekünk így természetes!

Igen, én is azért nem akartam belemenni nagyon az én "életcélomba", mert tényleg egészen más téma. Akit érdekelnek az ilyen témák, érdemes lehet elolvasnia Müller Péter könyveit (elsősorban a Titkos Tanítások, a Kígyó és Kereszt és a Lomb és Gyökér címűt). Én ezeket olvasva szinte végig azt éreztem, hogy amit ír az "én mindig is tudtam, csak sohasem fogalmazódott meg bennem, és most végre valaki kimondja a gondolataimat". Azóta naponta szánok rá egy kis időt, és leülök, csak úgy, gondolkozni, meditálni. Hihetetlenül alakul-változik az egész világnézetem, én-képem stb. Szerintem ez a mai világ egyik legnagyobb rákfenéje, hogy annyi mindent "fontossá" tesz, hogy a végén nem marad időnk a legfontosabbra - véggigondolni hogy kik is vagyunk, honnan jövünk, hová tartunk, és hogy akarunk odaérni, továbbá, hogy mindenhol csak az "érd el"-re fókuszál, és maga az "elérés" folyamata az semmi. Pedig már Buddha is megmondta, hogy "jobb jól utazni, mint megérkezni". (A másik rákfene meg az agymosás, ami folyik. Mindent elhiszünk, amit nekünk mondanak, pedig hírek nincsenek, csak közlések, amik mindig valakinek az érdekét tükrözik. Amúgy meg, bármit elhitetnek velünk, és bármit nevetségessé tudnak tenni. A média a legnagyobb fegyver az emberiség történelmében. Már Gutenberg korában rájöttek erre. Ha azt mondom, van elektron, elhiszed, hiszen ez van a tankönyvekben, "ezt látod a Deltában". Pedig sosem láttál egyet sem - sőt senki sem látott egyet se, soha, még a tudósok se. Ha azt mondom, hogy leszállt egy ufó a kertben és teáztam az ufo-lényekkel kinevetsz. De ha holnap az összes tévéadó adni kezdi, hogy Ausztráliában a sivatagban leszállt egy ufo és megtörtént a kapcsoaltfelvétel a földönkívüliekkel, elhiszed. Pedig nem látod. Más se. Mert lehet, hogy egy hollywood-i stúdióban történik. Mint ahogy a 69-es holdraszállás megtörténtéről is máig vitatkoznak. Egyszerűen lehet, hogy szorított az "évtized végéig" határidő, és kicsit "előbbrébb kellett hozni" az eseményt, mint ahogy a valóságban kivitelezhető volt. Csak egy példa.)

Áh, bocsi, megint elkanyarodtam a témától, inkább befogom most már a számat.

Szia,

én is kijöttem, pusztán anyagi és nyelvtanulási indittatásból. Az én párom mondjuk britt, de azt tapasztaltam, hogy itt anyagilag könyebb, ha mindkét fél dolgozik, mint magyarországon.

Mi mondjuk költözünk vissza márciusban, mert nem akarom itt felnevelni a lányomat.

Egyébként jó így olvasni a fórumot és különböző nézőpontokat kapni.

És mivel a fórum címe "Nagycsalád, mindenáron?" gondoltam erre is válaszolok. Nem, nem kell nagy család MINDEN áron. Néha túl magas az az ár szerintem.

Nem mondanám hogy sz@r a helyzet. Bizonyos szempontból jobb a helyzet, mint Magyarországon, más szempontokból meg rosszabb - legalább is saját megítélésem szerint. (Pl. nekem nagyon nem jön be az itteni hideg esős idő, van aki viszont direkt élvezi, hogy nyáron nem sül meg a 35-40 fokban - én inkább sülnék.) Amit mondasz, az a tipikus "mindenki a saját lovát dícséri" esete; rengeteg anglai (és más külföldi) magyarnál látom, hogy ha kell, ha nem, dícsérik Angliát, USA-t vagy akármelyik országot ahol élnek, bárki aki rosszat mer mondani a "lakóhely szerinti" országára egyből letaglózza ellenérvekkel. Ez egyszerűbb, mint azt mondani, hogy "igen, ezt elcs*sztük, rossz döntés volt" (nem szeretjük beismerni, ha tévedtünk).

Esetünkben mondjuk úgy, "rezeg a léc". Ha mérlegre teszem, amit feladtunk, és amit kaptunk helyette, bizony ide-oda billeg a mérleg, és nem állapodik meg. Egyik nap jó ötletnek tűnik, hogy itt vagyunk, másik nap nem. És hogy miért jöttem ki ide a családommal: információhány miatt, hogy "itt majd jobb lesz", hogy itt "jobban boldogulunk". Ugyanis rengeteg olyan véleményt hallottunk (ma már látom, hogy sok esetben az előbbi bekezdésben kifejtett külföldi magyaroktól) hogy itt mennyivel jobb. Nem hibáztatok senkit, nekünk kellett volna még jobban utánajárnunk a dolognak. Ha a mostani tudásunk-tapasztalatunk alapján kellene dönteni nem biztos, hogy kijönnénk. Sőt, inkább nem. Olyan ez, mint a hússzoros túljelentkezés a tanítóképzőbe, miközben nincs szükség több tanítóra Magyarországon, mint hogy mindeki diplomát akar, miközben nem találnak diplomás állást ugyanakkor nincs elég autószerelő, órás, cipész, stb. Elsietett döntés volt (pedig sokat fontolgattunk mérlegeltünk), kellő információk nélkül hozott döntés. Nem bánom, mert tágul a világszemléletünk, sok dolgot másképp látunk, és akkoriban az akkor rendelkezésre álló információk alapján ésszerű, racionális döntést hoztunk. Erről nem is írnék többet, nem ennek a fórumnak a témája, (esetleg még csak annyit, hogy aki most ezeket a sorokat egy magyarországi házgyári/panel lakásban olvassa, becsülje meg nagyon azt a panel lakást! (Ha nem, jöjjön ide lakni pár hónapra-évre, és becsülni fogja, de nagyon!))

A második bekezdésben amit írál: igen, a korai gyerekvállalás is belejátszik, soktényezős ez az egész. Nekem volt olyan kolléganőm aki 37 évesen már nagymama volt.

Nem, az jó ha az ember körül vannak hozzátartozók. De akkor azért legyenek, hogy én szerethesem őket, hogy én tehessek értük. Ez a fajta vágy mintha mostanában kezdene ritkább lenni. Inkább a "legyen aki öregkoromban eltart", "legyen aki szól hozzám egy szót", "legyen aki megvígasztal ha szomorú vagyok", "ne legyen éretelmetlen az életem/fennmaradjon a családfa", "legyen aki engem istenít/dicsőit (gyerek)" stb. Ezek pedig mind önző gondolatok. Mint közeli hozzátartozónk halálakor is: nem azért sírunk mert őt sajnáljuk (kivéve persze ha mondjuk tragikus hirtelenséggel, fiatalon, tetterős emberként vitte el a halál) - hiszen neki már nem fáj semmi, ő már máshol van, ő már "megbékélt". Hanem (tisztelet a kivételnek) mert magunkat sajnáljuk. Hogy nekünk mennyire hiányozni fog. Hogy minket nem lesz aki babusgat/becéz/megvigasztal. Hogy miránk nem néznek fel. Hogy minket egyedül hagytak. Mindegyik gondolat az én-én-én körül forog. Érdekes, hogy sok régi kultúrában az még másképp volt. Valaki halálakor azt kívánták neki: "utazz jól". Ők többet tudtak, előbbre jártak, mint mi. De ez csak az én véleményem.

Jó dolog a család, alapvetően nagyon jó. Csak mi, mint annyi minden mást, ezt is kiforgattuk, elrontottuk. Úgy járt mint a vallási "felebaráti szeretet" és a Jézus-i (de mondhatnám szinte bármelyik más vallást is) tanítások - a jóból valami olyan lett, amiért háborúkat indítottak, amiért ember százezrek-milliók haltak meg. Úgy járt, mint a mozgás, ami az emberek többségének élvezet helyett inkább kínná vált. Mint a munka, ami egy jókedvvel, látható célért végzett, büszkeséggel eltöltő, szeretettel végzett foglalatosságból napi lélekölő robottá változott. Mint a pénz, amit a főníciaiak a csere megkönnyítésére - azaz alapvetően jó dolgonak - találtak ki, és mára nem a pénz van értünk, hanem mi a pénzért. A tanulás, amit az iskolában az emberek nagy többsége egy életre megutál. Sajnos ilyenek vagyunk, az ember bármi pozitív dolgot képes negatívvál változtatni. És sajnos a család is pontosan ezen az úton van. (Nézzetek körbe őszintén: hány boldog, vidám, harmonikus életet élő család van, és mennyi az alkoholizmusba-cigibe-kábszerbe-válásba fulladó, vagy csak "gazdadági társuláskén", közös érdekekből, "egyedül nem megy"-ből fennmaradó kapcsolat, hány csonka család van, hány olyan, ami csak "a gyerek miatt" nem megy szét (pedig lehet, hogy a gyerek jobban járna egy szülővel vagy egy új mostohaszülővel mint a napi civakodással, veszekedéssel), stb. stb. Javaslom, hogy nézzétek meg a Mel Gibson Apocalypto című filmét. Nem az akciójelenetek miatt -bár azok is kétségtelenül szenzációsak- hanem az ott hitelesen ábrázolt ősi családmodell miatt. Ott hogy viselkedtek a gyerekek? Ott hogy viselkedtek az anyák és az apák? Ott hogyan álltak a dolgohoz? Ott hány válás/sikertelen házasság volt. Aztán hasonlítsátok össze napjainkkal. Ég és föld a különbség, szerintem).

Te mondtad, hogy szőnyeg alá seperjük e kérdéseket.

Eredetileg én is gondolkodtam a világ környezeti problémájának megoldásán, főleg gyerekkoromban, így aztán vmi környezetvédelmi spec osztályba jártam gimibe, de nem Mo. vagy Eu a baj sztem. Az ember valóban nagy túlélő, leginkább azzal, hogy kitalálta ezeket a ketreceket, amiben élünk, nevezzük házaknak, vagy lakásoknak :) De ez tényleg más fórum témája. Szerintem, ha a világon minden nő annyi gyereket vállalna, amennyt szeretne szülni, nem lenne ilyen szaporulat, és ez a tanultsági foktól függ, hogy tudja e hogy lehet védekezni, stb. amihez némi iskolázottság kell, tehát a világ fejlődő országaiban elsődleges az iskolák megteremtése, hogy a nőknek legyen lehetőségük dönteni mennyi gyereket szeretnének, ahol ez szabályozott ott nincs baj a nagycsaládokkal, mert egy társadalomban mindig lesznek egyedülállók, meddők, akik kis családot szeretnének, tehát lesz egyensúly.

A válság amúgy a jegesmedvék szempontjából lehet nem is baj, ugye... ami nem lehet fontosabb is, mint mi ...

Az önellátó közösségekben van ráció, amit mondasz. Sokak szerint a jövő egyik lehetséges útja. Végül is elég abszurd, hogy bármi termék, amit veszel, sőt, az étel ami az asztalodra kerül 3x körbeutazza előbb a világot. Hogy x. összeget fizetsz minden egyes szolgáltatásért, miközben egyetlen bevételi forrásod a fizetésed. Kis közösségekben működhetne a "megtermeljük a saját ételünket", "te megjavítod a mosógépemet, én az autódat" stb. Minél inkább "egyetlen nagy közösség" vagyunk, annál inkább ki vagyunk szolgáltatva olyan tényezőkre, amire nincs ráhatásunk.

A népesség fogyása szerintem nem annyira nagy gond. Néhány szakember szerint az emberiség jelenlegi technikai színvonala mellett, a jelenleg kívánatosnak tartott életszínvonal fenntartásával, tartósan(!) (azaz nem pár évtized alatt taccsra vágva a környezetünket, az évszázmilliók alatt kialakult olajkészleteket felélve) kb. 600 millió ember élhetne a Földön. Azaz a mostaninak kevesebb mint a tizede... A gond az, hogy mindig előbbre járt a népesség, mint amit a technikai fejlettség (az adott életszínvonal-elvárások mellett) lehetővé tett. Az ősember is háborúzott, az ókorban is, a középkorban is, az újkorban is, és most is. Mindig azért mert kevés a föld, az élettér, a nyersanyag, a ... Hacsak egyszer "behúzták volna a populációs kéziféket", nagyon sok szenvedéstől menekült volna meg az emberiség. Csak egyszer kéne utolérnie a technikai (és erkölcsi) fejlettségnek a népességet - vagy a népességnek visszacsúsznia a fenntartható(!) szintre. (A fenntarthatón a hangsúly). De erre az esély annyi, mint lottón a telitalálatosra, sajnos. Egyesek szerint a Föld mint "Gaia" önszabályozó makro-organizmus, és előbb-utóbb védekezni fog az emberiséggel szemben, aki egyfajta "rákos burjánzás" mintáját követi (mindenhová eljut, a környezet elpusztításának/kihasználásának árán fenntarthatatlan mértékben elszaporodik, végül halmazati következményként a gazdatest halálát (és ezzel saját pusztulását) okozva). Ez a "védekezés" lehet pl. egy "kellemes kis" antibiotikum-rezisztens szuperbaktérium vagy hosszú lappangási idejű, kezdetben tünetmentes fertőzést okozó, végső stádiumban nagy halálozási rátájú vírus, vagy éppen a természet lázadása (pl. Einstein megmondta, hogy az emberiség csupán négy évvel éli túl a méhek eltűnését - USA-ban már úgy kell a vándorméhészeknek vinniük a méheket, nincs elég...), vagy éppen "belenyúl" néhány megfelelő ember agyába és azok szépen elvégzik a "piszkos munkát". Titkon érezzük is ezt, valahol ezért is szeretünk beülni a fenti helyzeteket teremtő mozifilmekre, amikben persze azért végül mégis megmenekülünk. Teljesen objektíven nézve az ember eltünése a Földről egy hatalmas jó lenne az élővilág szinte egészének. Egyedül néhány kultúrnövény lenne kevésbé sikeres, pl. a búza, amit az emberiség juttatott "világhatalmi pozícióba". Mi persze sajnálnánk magunkat, de más nem nagyon szerintem. Ezt persze nehéz elgondolni/megemészteni, mert az ember énje tiltakozik az "én nem vagyok, nem létezem" gondolata ellen, és az életünkben tapasztalt dolgokat fixnek, állandónak vesszük (pl. hogy mindig van elég friss levegő, ívóvíz - és hát nem... jellegzetes példa a vulkánok közelébe települők példája - mivel az ő életében nem tört ki, ezt az állapotot alapnak veszi, noha tudja, hogy x száz éve kő kövön nem maradt, akkora kitörés történt). Pedig semmi sem állandó.

Ha olyan sz@r a helyzet Angliában és Magyarországon olyan "jó", akkor miért mentél ki oda a családoddal?

Ezen a fórumon még egy olyan hozzászólás sem volt, ahol egy nagycsaládban felnőtt gyerek panaszkodott volna. Ellenben szinte mindenki jajveszékel, aki 1-2 gyerekes szülő...

A Föld kipusztítása vlóban gáz és én is elgondolkodtam, hogy legyen-e gyerekem és ha igen, mennyi. De azt gondolom, hogy a Föld túlnépesedéséért nem a 100-ból 1-2 anya a felelős, aki többet vállal. Hanem akik korán kezdik a családalapítást, ebből kifolyólag az ő gyereke is korán kezdi és így tovább. Nekem is lehetne már vagy 3 gyerekem, de nincs. Sőt, az elsőt még nem is tervezem legalább 2-3 évig.

A tudatosan felépített és tervezett család ( akár3-4 gyerekkel is) igenis normális és jó dolog lehet. Mert mint korábban említettem, senki sem örökéletű és nem tudhatjuk hogy mikor és ki hal meg...

Aki visszaolvas, vagy esetleg olvasta, írtam egy bnőmről, akik hárman VOLTAK de már csak egyedül van.

Vagy akkor ez öröm, mert kettővel kevesebb éhes száj van és kettővel kevesebb ember fogyaszt vizet, villanyt stb???

Igen, a Föld és az Élet bizonyította, hogy nagyszerűen ellenáll mindennek, felmelegedésnek, lehűlésnek, kisbolygóval ütközésnek, árvíznek stb. Egy dolgonak nem: az ember könyörtelen, szisztematikus rombolásának. Ma már jó része a tudósoknak egyáltalán nem tartja elkézelhetetlennek, hogy már most egy olyan láncreakciót sikerült elindítanunk, aminek a végén a Föld átlaghőmérséklete 4-500 fok a felszínen, és még a baktériumok se élik túl... Nem kell messzire menni példáért, ott a Földünk ikertestvére a Vénusz. Kicsit sok volt az üvegházhatású gáz az atmoszférjájában - ennyi...

Visszatérve a problémáinkra. Az ember mindent halogat, vagy másra hagy, hogy majd megoldom, majd a következő generáció megoldja, majd a gazdasági szakemberek megoldják, majd a főnököm megoldja, majda férjem megoldja stb... Mindenben ez meg. Példa: nyugdíjrendszer: itt is a tipikus "előre menekülés megy". Azaz, hogy a mostani nyugdíjasoknak legyen nyugdíjuk több fiatal munkakorú, munkaképes egyén kell, akik kitermelik a nyugdíjukat. Igen ám, csakhogy aztán a több fiatal is idős lesz egyszer, és nekik is nyugdíj kell. Megoldás: hát még több fiatal kell. És így tovább. Magyarországon azért járja a végét a nyugdíjrendszer, mert nincs népességnövekedés. És ez meg mindennel. A cégek abból termeltek, ruháztak be, hogy "majd úgyis még többet termelünk, értkéesítünk". A bankok arra adtak kölcsönt, hogy "úgyis felfelé megy az ingatlanok értéke", sőt aztán még a lelki szemeik előtt lebegő kamatbevételekre is hitel adtak-vettek stb. Előre ittak a még meg sem született vadász által lelőtt medve bőrére. Elég kinyitni az újságot vagy bekapcsolni a tévét, az eredményhez... Nem lehet mindig előre menkülni, sem a népesség, sem a gazdaság nem nő minden mértéken túl. Előbb-utóbb bukta van. Minél inkább utóbb, annál nagyobb bukta. Úgy kéne lennie, hogy addig nyújtózkodunk, amíg a takarónk ér: azaz nincs hitel. Úgy kéne lennie, hogy egy adott területen annyi ember él, aki ott külső segítség nélkül meg tud élni. Pl. Anglia napok alatt éhezni és fázni kezdene. Magyarországnak kéne néhány hét. Ororszországban néhány hónap. Afganisztánban egész jól ellenének az ottaniak évekig. Látszik, hogy a (kívánt életszínvonalhoz képest) hol vannak túl sokan és hol pont jó az arány.

Mennyire egyetértek veled ...

Tényleg csak azt tudom mondani, hogy nézzétek meg az Al Gore filmet, azt hiszem magyarul Kellemetlen igazság a címe. Talán ad egy új nézőponot, talán segít kicsit távolabb látni a holnapnál.

És ismét csak magamat ismételhetem: 3 vagy több gyerek jó is lehet a jelen és a rövid távú időben gondolkodva. De vajon tényleg felelős döntés-e sok gyereket szülni, ha ez ahhoz vezet, hogy az unokáidnak már nem lesz tiszta víz, tiszta levegő vagy netán élelmiszer?