Mondd te kit választánál? (beszélgetés)

én is szeretem, és én is meg tudnám sajnálni, mert nagyon fáj most. De ha megsajnálom, azzal vagy lesz 1-2 boldog hónap még, és megint el kell engedni, vagy szenvedünk...

indianna hajrá

Tudod, sokszor a megszokás nagyon nagy úr!!!

Régen, amikor párokat a szülők hoztak össze a vagyon, vagy a föld miatt, leéltek egymással 20-30-40 évet és amikor egyikük meghalt, a másik élete is tönkre ment, esetleg utánahalt, mert úgy megszokták egymást, hogy erősebb volt a kapocs minden szerelemnél, szeretetnél.

Te ne ess ebbe a hibába, várd meg az IGAZI társad, akivel nem csak a napi berögződött rutin fog összetartani.

"Amelyik férfi mellett forró az éjszaka,Sötét a nappal.... "-jó mondás,bár én még nem is hallottam:)

Mivel nem vagytok összeházasodva,gyerek nincs,miért kellene,hogy lehorgonyozz mellette....?Pláne ha másba szerettél bele...(az más dolog,hogy nős volt az illető,azt nem kommentálom)

megtettem. Tegnap -anélkül, hogy még több fájdalmat okozva szóba hoztam volta a 3.at- szakítottunk.

őrületes volt :( egy darabig kegyetlenül fájt, és a végén már úgy gondoltam, hogy ez a helyes döntés. De ő csak keservesen sírt és borzasztóan sajnáltam. Végül úgy váltunk el, hogy ha nem tud nélkülem élni megkeres. De miért?

mit tudok tenni ha nem tud nélkülem élni??? ha már ő is eljutott a szakítás gondolatáig?

és persze, hogy nem tud élni...nekem is első dolgom volt a telo után nyúlni, mert hívni szoktam...aztán le is tettem a kezemből.

meddig fáj ez ennyire? nagyon szörnyű? ha esetleg megjelenik van értelme újra próbálkozni? köszönöm

:) értem. köszi. Természetesen azt, hogy hagyd el, ha már mindent megpróbáltatok.

nem szeretnék így élni, hogy néha békesség, és boldogság sehol...csak vagyunk, mint a befőtt. meg azt is tudom, hogy attól, hogy én most sajnálom, hogy fájdalmat okozok neki, lehet, hogy pár hónap múlva boldog lesz, és ennek örülnék is. Csak nehéz nagyon, vagy inkább nehézzé teszem magamnak

...és így szeretnél élni, az emberikor legvégső határáig? El tudod képzelni?

Ha én tenném fel a kérdésedet, nekem mit tanácsolnál?

"ami neki fontos az legyen meg és cserébe semmit nem kapok."

Ez a következő 50 évben így is lesz.

köszönöm nektek.elég egyhangú a fő kérdés szakitani a párommal...nagyon nehéz lesz... Döntöttem?lehet. Néhány napja fogalmazódott meg bennem,hogy jó,szép,de egy életen át?

Ettöl függetlenül nem érzem úgy,hogy néhány napon belül képes leszek odaállni elé és véget vetni a kapcsolatnak. Ha meglátom a lakásban a cuccait vagy hiv a sirás kerülget. Tiszta szánalom

Hiába a sok közös emlék, de a pasiddal minden csak szarabb lesz, és idővel egyre több dolog fog idegesíteni vele kapcsolatban. Zárd le, bármennyire is fáj.

Merülj el az új kapcsolatban, ki tudja milyen lesz, amíg meg nem tapasztalod. Sok sikert!

Nekem ebből a pár sorból az jön le,hogy Te már döntöttél!:-)

És még időben vagy,nincsen gyerek.

Nem biztos,hogy az új kapcsolatot kell választanod,van egy harmadik út is...egyenlőre nélküle.

Mintha csak az én életem lenne kicsit más körítéssel. A választással nekem is problémáim vannak.

Egyetértek az előttem szólóval. Akit szeretsz, azt válaszd még ha később rájössz, nem működik a dolog. Ne pazarolj éveket olyan emberre, akit nem szeretsz, csak jó vele. Tapasztalatból mondom :/

Remélem jól döntesz :)

Van egy mondás, de nem tudom pontosan idézni, de az a lényege, hogy

"Ha két embert szeretsz, válaszd a másodikat, mert ha az elsőt igazán szeretnéd, nem jöhetett volna a második!" ...és én ezzel egyetértek.

Az elsőt elengedném, mert csak az emlékek és a megszokás tart össze benneteket.

Gondolj bele, végig tudnád vele élni az egész életet? Mert a házasság - elvben - erről szól!

A másodikra nem tudok neked tanácsot adni, kissé zűrösnek tűnik.

Annyit javasolnék, hogy ha tényleg szabad ember lesz, töltsetek minél több időt egymással, elvégre lakva lehet igazán megismerni a másikat, ...aztán majd meglátjátok!

Sok szerencsét!:)

Soha nem kötném össze az életem olyan társsal, akinek számomra annyira idegesítő tulajdonsága van, hogy nem tudom magam túltenni rajta, mert ez a továbbiakban is csak konfliktusforrás lesz.

Egyébként ez tipikusan női tulajdonság, hogy folyton ajándékozni kéne, mégha nincs is rá semmi különösebb ok :) A szeretet kifejezésére más formák is vannak.

Hát Nekem ott lebegne az agyamba hogy ha egyszer megtette akkor talán velem is megteszi.Én is voltam hasonló helyzetben és én a szeretetet és családot választottam a szerelem helyett..és utóbb derült ki hogy nagyon jól döntöttem.Persze nálad más a helyzet mert még nincs családod.Nagyon jól gondold meg hogyan döntessz.

Amelyik férfi mellett forró az éjszaka,Sötét a nappal....

Persze ez sem igaz mindenkire!

"Hogy engedjem el, azt, aki szeret, és akivel annyi szép emlékem van, na meg a rosszak is, tudhatom-e, hogy ez már sosem javulna meg?"

Nem fog megjavulni, felszínesen lehet el tudjátok símítani a dolgokat, mert inteligens emberek vagytok, de ott mélyen legbelül háborgás lesz....

És nem elég, hogy csak Ő szeret, az kevés.

:) ez akár az én életem is lehetne.....

Válaszd a másodikat....csak a kivitelezés nem ilyen egyszerű. Nekem sem megy. A szívem szakad meg, hogy bántom, és közben beleőrülök a szituációba

sziasztok

a történetem, akár két korábbi fórumozó mixe is lehetne. hozzászóltam mindkettőhöz, olvastam véleményeket, most mégis úgy döntöttem, megkérdezlek benneteket a saját életemről is.

7 éve kapcsolatban élek. Igazi diákkapcsolatnak indult, komolyan, életreszólónak gondoltam. (talán az 1.vel mindenki így van). Túl nagy lángolást ne képzeljetek, az ismerősök mindig mondták, hogy nincsenek a felhők...de szerettük egymást, jól megvoltunk. Kisebb viták adódtak, a párom az ajtócsapkodós stílus volt, egy-két év alatt leszoktattam róla és megbeszélni kezdtük a dolgokat. Aztán éltünk együtt is suli alatt, de utólag inkább azt mondom, hogy boldog egymás mellett élés volt. segítettünk a másiknak mindenben, együtt főztünk, vagy az otthoni kaján osztoztunk. A szüleim mindent megtettek neki, ahol tudták támogatták, mert az ő szülei nem igazán segítették. Vittük nyaralni, mindenhova. Rengeteg időt töltött nálunk, evett, ivott, már-már mint valami családtag. Sosem volt szakítósdi, talán ha kétszer vágtuk a másik fejéhez, hogy akkor legyen vége, és tartott egy óráig. Aztán megszerezte a diplomát és valami óriási változáson ment keresztül. Az első munkahely, a papír... addig se kaptam többezer ajándékot, de a meglévő fizetésével annyira spórolt, hogy 3/4 év alatt egy 5000Ft értékű ajándékra tellett (nem az érték a lényeg, csak a gesztus, hogy soha semmi). Próbáltam vele beszélni erről, nem ment. Újra és újra próbálkoztam, mikor már egyre inkább úgy éreztem, hogy kihasznál. Hogy ami neki fontos az legyen meg és cserébe semmit nem kapok. Ő szeret, mert én vagyok az élete, eljegyzést tervezett, tervez.

Az elmúlt hetekben többször ültünk le beszélni, hogy mi nem jó és miért, és inkább hagyjuk abba, de az sem megy. Még a kimondás után iszonyatosan a másikkal akarunk lenni, csak hogy mégis kell.

(Közben, mint a fórumokon én említettem beleszerettem valakibe, aki családos. Küzdöttünk ellene, de megtörtént, ami megtörténhetett. Szép volt, és mindig vele akartam lenni. Most eljön az az idő, hogy lehetőség lesz rá, mert elhagyja a családja -nem miattam)

És nekem fogalmam nincs, hogy mit tegyek....

Hogy engedjem el, azt, aki szeret, és akivel annyi szép emlékem van, na meg a rosszak is, tudhatom-e, hogy ez már sosem javulna meg?

Illetve, ha a másikat rázom le, akkor ő hiszi azt, hogy csak egy kaland volt, pedig ott sokkal másmilyenebbek az érzéseim (szerelem, azokkal a felhőkkel)

Kérlek mondjátok el a véleményeteket (nem a megcsalásról, az tudom, hogy aljas dolog volt)