Mit tennél, hogy újra lángoljon a kapcsolatod? (beszélgetés)
Benzint és gyufát használnék.
Nem megváltoztatni kell a másikat,hozzáformálodni,megérteni na persze nem mindenben de ha nem fogadod el ugy ahogy van sose lesz jó!Változtatni egy csüpp gyereken tudsz de egy felnőtt emberen...hm...
Semmit.Ami nem megy nem kell erőltetni.
Vannak olyan "hibák" is, amiket nem feltétlen érzünk hibának. Pl. túlzott ragaszkodás.
Nem mondom, hogy a te esetedben ez van, hiszen nem ismerem a történetet, csak épp beleolvastam a beszélgetésbe, és hirtelen ez jutott eszembe. Voltak évek, amikor mondhatom, hogy én is mindig "ugyanúgy jártam", és fogalmam nem volt, hogy mit csinálok rosszul, sőt meg voltam győződve, hogy nem hibáztam.
Szerintem arra hiába vársz, hogy a pasik majd megmondják, hogy mi volt Veled a baj, erre Neked kell rájönnöd. Én ott kezdeném, hogy végiggondolnám minden egyes kapcsolatomat, volt e hasonlóság a pasik között, a viselkedésükben, a kapcsolat menetében, aztán megnézném azt is, hogy Te hogy viselkedtél velük, volt-e a viselkedésedben, ami ismétlődött, mi az, ami hiányzott , mi az, ami klassz volt stb. stb. Mi az, amit szerinted meg kellett volna tenned, de mégsem tetted, vagy mi volt az, amit megtettél, de mégsem kellett volna .... stb.stb. Szóval kicsit kielemezném. Ha túl sok az ismétlődés, a hasonlóság, akkor valamit változtatnod kell, máshogy reagálnod a dolgokra, mert ezek addig fognak ismétlődni, amíg Te nem változtatsz magadon.
Igen,az bizony probléma!Tudni kell nemet is mondani,sokaknak nem is megy:))
Szerintem ,ha nem jön össze ez a kapcsolat sem,akkor próbálj egyedül élni egy kicsit,hátha úgy tisztábban látod majd a dolgokat.
Hidd el: már nagyon régóta keresem a hibát, de be kellett látnom, hogy nincs.
Meg is van kérdezve: és senki sem hozott fel semmit. Természetesen én is mint sokan mások nagyon sokat változtam, változtak az esetleges hibáim is: ki mit mindek gondol.. De semmit nem mond egyik megkérdezett fél sem. Én vagyok az, aki ezt szeretné megoldani: és én keresem: a sajátomat is: nyugodj meg!
Talán egy van: a túl kompromisszumkészségem!
Azt írod,nem Ő volt az első és mindig ez lett a vége,de hárítod a felelősséget,hogy soha ,mint ahogy most sem követtél el hibát.
Szerintem ideje belátnod,hogy valamit mégiscsak te csinálsz rosszul és ha ezt nem vallod be önmagadnak és nem próbálsz rájönni,hogy mi a hibád,akkor soha nem fogod tudni megválaszolni a saját kérdésed,és még sokszor ismételgetheted majd:"Nem értem, nem értem....."
Pedig meg volt.
Nem értem, nem értem.
Én úgy gondolom,hogy azért,mert egyrészt együtt élni valakivel,amikor a mézeshetek elmúlnak ,nagyon nehéz.Ha nem kölcsönös szerelmen alapult a kapcsolat,akkor a hétköznapok unalmával ,a gondok-bajokkal való megküzdéshez nincs meg,az az alap,vagy összetartó erő,a kapocs,ami továbbra is összekötné a másik emberrel.
Nem Ő volt az első. És valahogy még "40 ezer embert" nincs kedvem megismerni.. És ha náluk is ugyanúgy eljönnek ezek a dolgok?
Szóval pont ezt nem értem, hogy miért romlik el minden?
Most megyek, de fel a fejjel mindenkinek! És ne feledjétek, mindenkinek magának kell mérlegelni a párkapcsolatában, hogy mi éri meg és mi nem.
Úgy látom, hogy akkor már magadban döntöttél, csak nem mersz lépni. Most szerintem arra van a legnagyobb szükséged, hogy valaki támogasson a közvetlen környezetedben, hisz nem könnyű egyedül egy gyerekkel.
Mi az a sok minden amiben hibázott?
De végül is mindegy ,a mellette maradás a te döntésed volt .Megbocsátani ,az nagyon szép dolog és kell is,de ennek nem azt kellene jelentenie.hogy együtt maradsz egy olyan emberrel akivel nem vagytok egy hullámhosszon.
SOkmindent. Folyton megbocsájtok neki, de ez nem mehet így az idők végezetéig..
Mindenki hibázik, te is, én is...
Egy kapcsolat sosem úgy indul, hogy minden szép és jó, két embernek össze kell csiszolódni. Két ember sosem egyforma. Ki kell alakítani egy közös életet.
De miben hibázott? Mi lehetett az a nagy hiba?
Hülyeség! Nem ezt mondtam: hanem azt, hogy hibázott, mint minden férfi eddig. Nem az én elvárásaimról van szó.
...és Ő nem tudott megfelelni az elvárásaidnak ,már 3 hónap után sem......
Szó sincs eröltetésről. Csak a maximumot szeretném!
Honnan tudnám???
Amikor ikerlelkemnek tekintettem.
Igazad van, egyetértek. Nem értem miért kell az embernek erőltetni azt ami nem megy.
Ilyen nincs,hogy te nem hibáztál.
Az is hiba ,ha nem lépsz ki a kapcsolatból,pedig tudod,hogy nincs jövője.
Ez hasonlít édesanyám életére. Vagyis a szüleimére. Tudni kell, hogy anyukám 11 évig tűrt, aztán fogott engem és a húgom, és egyik napról a másikra elköltöztünk. Azóta anyu újra férjhez ment és teljesen kiegyensúlyozott életet éltünk. Ennek már 15 éve.
A mi kapcsolatunk ennél sokkal bonyolultabb. Valószínűleg vége lesz hamarosan. Az a baj, hogy vannak iránta érzéseim és bár nem jó a kapcsolat és volt már, hogy úgy döntöttem, legyen vége, olyankor mindig össze-vissza ígérget, de aztán semmi. S ha újra így döntök, akkor pár napig teper megint. Nem enged el, hívogat stb. Általában már messzire küldtem volna, de ő valahogy különleges volt a szívemnek... van egy egy éves kisbabánk is és nem vagyok elég stabil egy ilyen döntéshez. :( De tényleg úgy vagyunk, hogy ő azt mondja, szeret, de alig vagyunk együtt, mert neki mindig minden fontosabb... de nem akar elveszíteni, csak semmit nem tesz a kapcsolatunkért. :(
Akkor talán nem ő az igazi. Nekem is volt több párkapcsolatom is a férjem előtt. Sőt vőlegényem is volt, de nem éreztem azt, hogy hozzá szeretnék menni, ezért inkább szakítottam. Ezt neked kell eldönteni, hogy mit szeretnék csinálni, hogy egyáltalán vele szeretnéd-e leélni az életed.
Na igen, de ha felhívom rá a figyelmét, mikor már problémát jelent, akkor ha fontos lennék, kicsit azért oda kéne tegye magát, nem? De semmi. Mikor közlöm, hogy na, vége, mert ez már nem kapcsolat és elmúltak az érzések, akkor jön a nagy kérdés, hogy, "de miért nem mondtad, hogy ekkora a baj?" vagy hogy "Sajnálom, mert én szeretlek." Csak kár, hogy ezt ha már mellette vagyok és mosok vasalok rá, takarítok utána, akkor nem szükséges kimutatni, mert már az "övé vagyok"...
Nekem is van egy másfél éves kisfiam, és amikor ő született, az ő édesapja, vagyis a férjem sem volt annyira segítőkész. De idővel minden másképp lett. Nem azért nem segített, mert nem akart, hanem azért mert idegen volt neki a helyzet. Most imádja a fiát, és amikor hazajön mással sem tud foglakozni, állandóan a fiúnkkal játszik, még azért is könyörgök neki, hogy vacsorázzon meg.
Nekünk már nem fog lángolni, így nem szándékozom tenni semmit.
További ajánlott fórumok: