Mit szóltok az olyan anyákhoz, akik eldobják kisbabájukat? (beszélgetés)

Szerintem is tudnia kéne... Az iskolába azt mondta a tanárnő aki ezt az órát tartaná, hogy nem lehet, megtartani az órát mert a gyerekek végig idétlenkedik az órát (sajnos egy olyan tanár akit a gyerekek nem szeretnek, és 60 éves, és a személyiségével még az én bizalmam se nyerte meg).Volt egy védőnőnk aki nem rég végezte a főiskolát, ha ő tartott ilyesmit, ott voltak a gyerekek, talán mert ő könnyebben megtalálta velük a hangot.

Sajnos a netről, és a korabeliektől, sok téves infóhóz jutnak, ha nem tudják, hol keresgéljenek.

nem dolgunk, hogy itelkezzunk.

mindenkinek megvan a maga baja. biztos nyomos oka volt ra, igaz, tehette volna maskepp is, de gondolom nem jutott el a tudataig, hogy vannak inkubatorok. egyszeruen csak meg akart tole szabadulni, igy sem olyan borzaszto, mert nem egy kukaba rakta.

Azóta eltelt 12 év. Nem mondom, hogy elfelejtettem, de van más ami foglalkoztat.

Eljutottam arra a pontra, hogy ha a lányom apja szembe jön az utcán felemelt fejjel megyek el mellette...és ő az aki elfordítja a fejét.

Talán azért is voltam határozott, hogy nem hagyom magam, mert, azt láttam, hogy apu bántotta anyut aki tíz évig túrt. Én megfogadtam nem leszek ilyen egy percig se túrok.

Igazad van soha nem tudhatjuk mit hoz az élet, nem szabad azt mondani én soha, mert lehet ezért fogjuk kapni a legnagyobb pofont.

És mint írtam semmi nem fehér vagy fekete, nem szabad végletekbe gondolkodni! Egy dolog sok kis apró mozzanatból áll össze.

Tudod, hogy segíteni csak azon lehet aki hagyja.

Ez a másik szomorú dolog.

Ez viszont nem ez a kategória, mert itt, ha jól értem megvan szerencsére a kicsi...

Ez a végtelen primitivitás, vagy éppen valamifajta prűdség kérdése...

Annyiban mégis ide tartozik, hogy ilyen esetekből lehet az elhagyott csecsemő, mert a szerencsétlen buta lány annyira egyszerű lélek, hogy azt se tudná, mit tegyen. Szólni már félne, így aztán otthagyja, biztos megtalálja valaki...

Ez nagyon szomorú, és elfogadhatatlan. Remélem, innen már csak jobb lesz, és fel tudod dolgozni a dolgaidat. Csak apró vigasztalásul mondom, hogy nekem is bajom van a nagylányommal, és újra kell vele építeni a kapcsolatomat, pedig vele kapcsolatban nem történtek durva dolgok...

De neked még mindig ott volt, hogy ki tudtad hívni a rendőrséget, el tudtál menni lélekbúvárhoz, stb...

A legtöbbeknek ez nem adatik meg, mert intellektuálisan képtelenek rá, vagy mert még ennél is sokkal rosszabb a helyzetük...

Persze, lehet mondani, sokmindent, "hogy én soha" de én ezt akkor is "csak" erős elhatározásnak tudnám mondani, és a tuti akkor van, amikor ott a helyzet. És egyikünknek jobban sikerül, mint a másikunknak. Viszont szerintem ebben az esetben a "jobb" részéről visszataszító dolog döngetni a mellét, hogy "én bezzeg"...

Itt egyedüli hozzáállásként csak a "hogyan tudnék segíteni" jöhet szóba.

Igen a topikinditó, azt a példát hozta fel ami a napokban történt, hogy kitettek lépcsőházba egy kicsit.

De közben szóba került, hogy senki nem tudhatja mi történt.

Erre írtam hogy nem minden fehér vagy fekete.

Van akinek az is eldobás, ha oda adja másnak, vagy beadja egy otthonba nevelni.

Azért nem minden fekete vagy fehér..

Kilenc hónap boldog várakozással, rendben de ugyan ennyi idő kétségbe esve...???

Mondjuk ez csak arra, vonatkozik akit bántottak és úgy lett terhes.

Ha valaki felelőtlen, volt és nem védekezett, akkor legyen benne felelősség.

Bár megjegyzem a két kicsi úgy fogant, hogy közbe gyógyszert szedtem....de akkor is van mindenkinek alternatíva, a lépcsőházon, és kukán kívül.

Akkor én most elmesélek valamit:

A nagy lányom apjával szakítottam mert megütött, és azt mondtam ha egyszer megtette máskor is.

Utána még sokszor, megvert, és egyszer mikor jött a kislányhoz, nem volt otthon más csak én a gyerekkel.

Előszór finoman próbálkozott, aztán egyre durvább lett. . . . én pedig próbáltam védekezni, de jóval erősebb volt nálam.

Mikor elment és hívtam a rendőröket, irány a kórház látlelet, és rendőrség.

Mindenki férfi volt, és gúnyosak voltak mintha én akartam volna, pedig a látlelet engem igazolt.

De, a lényeg az, hogy terhes lettem...de már akkor azt éreztem, hogy gyűlölöm a babát...ezért nem tartottam meg.

De utána valahogy a kislánnyal is távolságtartó lettem...de ez csak később tudatosult bennem...

mikor már lélekbúvarhoz jártam. Azóta eltelt 12 év és most érzem, hogy a kapcsolatunk olyan mint azelőtt.

Igaz szerencsém volt mellettem állt a családom is..

Akkor én most elmesélek valamit:

A nagy lányom apjával szakítottam mert megütött, és azt mondtam ha egyszer megtette máskor is.

Utána még sokszor, megvert, és egyszer mikor jött a kislányhoz, nem volt otthon más csak én a gyerekkel.

Előszór finoman próbálkozott, aztán egyre durvább lett....én pedig próbáltam védekezni, de jóval erősebb volt nálam.

Akkor én most elmesélek valamit:

A nagy lányom apjával szakítottam mert megütött, és azt mondtam ha egyszer megtette máskor is.

Utána még sokszor, megvert, és egyszer mikor jött a kislányhoz, nem volt otthon más csak én a gyerekkel.

Előszór finoman próbálkozott, aztán egyre durvább lett

"Ha megerőszakolták, akkor is ő az anyja. Nincs mentség."

Mégis ezt írtad...:(

Szerintem ha valaki van olyan erős, hogy ilyesmi után, neveli a kicsit (mert ő persze semmiről nem tehet), még ha meg is ad neki mindent, akkor se hiszem, hogy úgyan azzal az oda adással tudja szeretni...mint ha egy rendes kapcsolatból született volna:((((

Ebben egyet értek veled...de, sajnos van aki tudatosan csinálja.

A lányomnak van egy 17 éves barátnője, feltűnt, hogy nő a pocija,aztán mikor megkérdeztem, hogy nem lehet e hogy babát vár, azt mondta mitől, mondom, hogy van barátod, és ott szoktál aludni...Á nem mert nem rakja be csak oda teszi.

Három hónapos lesz a kicsi. Otthon az anyukája nem beszélt vele ilyenről