Mikor érezted először, hogy anya vagy/leszel? (beszélgetés)

Szió!

Rettenetes lehetett ott és akkor neked!szerencsére minden rendbe jött!Kívánom,hogy a jővőben is rendben legyen minden!!!!

Nagyon szépeket írtatok ide csajok!Teljesen meghatott!!!!!

Üdv:Tiop!

Csak az első hét után.

Amig a pocakomban volt sokkal bensőségesebb volt a kapcsolatunk, meséltem ,énekeltem neki, simogattuk, becéztük, viccelődtünk vele.

16 órás vajúdás után szembenéztünk a pocakomon egymással, én félve nézegettem, hozzá sem mertem nyúlni, féltem összetöröm véletlenül, ő pedig torkaszakadtából ordított. Barátaink kérdezték milyen anyának lenni, csak azt tudtam válaszolni még nem tudom, csak azt éreztem, hogy elégedett vagyok önmagammal, megszültem a babát, mintha női kötelességemet teljesítettem volna és ezért, - mármint hogy nincs anyai érzésem, csak öntelt büszkeségem - iszonyú lelkiismeretfurdalásom volt.

Aztán egy hét múlva a kislányom arcán kiütések jelentek meg, és elkezdett hörögni, nem kékült, csak minden lélegzetvételnél félelmetesen hortyogott benne valami és kalamolt a kezével, lábával.

Rettenetesen megijedtem, sírtam, zokogtam, hogy segítsenek, úgy elöntött a fájdalom, az aggódás, a tehetetlenség érzése, az hogy el fogom veszíteni, az orvos is csak sokára tudott jönni, legalábbis nekem úgy tűnt.

Azt hiszem ezzel az aggodalommal kezdődőtt nálam az anyai érzés. /Szerencsére minden rendbejött./

Én is pontosan ekkor éreztem,nem tudom más is így volt e,de kicsit megijedtem az elején. Talán a még nem ismert felelősségtől,meg hogy "én valóban ezt akartam"? kérdés járt a buksimban.

De hála hamar túljutottam ezen,és olyan jó volt megismerkedni a babáimmal!

Én akkor éreztem mikor kibújt belőlem és rámrakták.

Azt az érzést nem lehet elfelejteni.

De, én minden szülésemnél átéltem ezt az érzést.

Mikor az én kisfiam megszületett, már a kórházban is úgy hívtak a nővérkék, hogy: "anyuka". :)Borzasztó furi volt, mert nem éreztem semmi különbséget, nem éreztem azt, hogy anya lennék.

Világrahoztam egy babát, akinek a sorsa csak és kizárólag tőlem függ! Ennyi, de konkrétan nem tudtam mit kéne éreznem!

Az első két hónap egyenesen keserves volt, mivel egyedül voltam otthon a babával és nem volt segítségem. Igazság szerint, csak úgy voltam képes ellátni a kicsit, hogy tudtam, másra nem számíthat, rajtam múlik mi lesz vele.

3 hónaptól - mikor picinyem már jobban átaludta az éjszakákat, és én is többet tudtam pihenni -, kezdtem el azt érezni, hogy már másképp is tudok ránézni, mint egy kis síró-visító csupasz kis békára! :)

DE igazából akkor éreztem először azt, hogy anya vagyok, amikor 7-8 hónaposan, mászás közben beütötte a szájacskáját a padlóba. Keservesen zokogott, és mikor felvettem úgy kapaszkodott belém a pici karjaival, mint egy kis majom.

Akkor éreztem és értettem meg, hogy mennyire szüksége van rám! Akkor számára csak én voltam, aki segíthettem rajta, csak rám számíthatott!

Azt hiszem ez az az érzés, amit nem lehet leírni, csak elsírja magát egy anya tőle! :)

Amikor felhívtam a gyermekorvosi rendelőt 2hetes korában:

-Jó napot kívánok, a Bence anyukája vagyok...

és akkor esett le, hogy tényleg!! :))))

Zolko96!

Nem mindenkiben!!!!:)))))))))Az első babómnál a harmadig napon sírógörcs jött rám,és nem tudtam mit kezdeni avval az érzéssell!Utánna mikor hazamentünk,jöttem rá csak,hogy mit is éreztem!!!!:))))

Még csak barátkozom a gondolattal:)))))

Kicsit furcsa, hogy egy Pöttöm-Panka majd azt mondja: Anya:))))

...amikor megtudtam hogy terhes vagyok...

:))))

Szia Emily!

Nyugi,lassan de biztosan kifog alakúlni benned is ez az érzés!!!:)

Mikor megszűltem az első babámat,akkor még nem nagyon tudtam mit keztdeni az érzéssel,csak akkor tudetosúlt bennem ,amikor hazamentünk és beindúlt normálisan a tejem!Na akkor éreztem,hogy most már csak rajtam múlik ennek a picurkának az élete!!!

Kíváncsi vagyok,hogy ti mikor éreztétek ezt az érzést!!

Üdv Kriszti