Mik a "biztos" jelei annak, hogy valaki szerelmes? (tudásbázis)

Szerintem ez a kérdés több konkrétumot kellene hogy tartalmazzon: fellángolásról van szó vagy szerelemről? Magunkban mit észlelünk akkor vagy másnál ez hogy látszik?

Szerintem magában mindenki megtudja állapítani, hogy mikor szerelmes, inkább az a dolog nehezebb része, hogy a másikon meglátni, vagy érzékelni, észre venni (netán a másikban előidézni?)...

Ha máson azt látod, hogy szívesen lóg veled, nem csak amikor "kell" hanem szabad idejében is. Vagy ha valami gondja, baja van, akkor kiönti neked a szívét. Apró ajándékokkal, gesztusokkal kedveskedik neked. Viszont nagyon nehéz megkülönböztetni, hogy ki az, aki tényleg szeret vagy csak meg akar "húzni"...

Pontosabban mire gondolsz a kezdeti kémiai szerelemre, vagy az igazi szerelemre? :)

A kémiai az inkább átmeneti elmezavar,

a másik sokkal őszintébb, és összetettebb.

Hogy mik a szerelem jelei?

Nem eszik az ember és csak rá gondol minden percben és sokszor mondjuk magunkba ki a nevét , de az a legrosszabb valahol ha az ember reménytelenül szerelmes az kínzó fájdalommal mar belénk és a hiányérzet nagyon erős de az az igazi szerelem amikor azt érzed hogy mindent feladnál érte a saját énedet is csak hogy ő érte élhess életed végéig-életet utolsó percében is csak az ő szép szemének ragyogását nézheted és érezheted őt teljes valójában ha vele vagy....és hallod hangját csengeni füledben..))

Stendhal a szerelmet betegségnek írja le, amely ha jön, akkor mindent felforgat – ám a betegség lefolyása korántsem össze-vissza, hanem többnyire bizonyos szabályok betartásával történik.

A szerelem megszületésének négy lépcsőfoka Stendhal szerint: 1. csodálni valakit, 2. álmodozni róla, 3. némi reménység (az induláshoz valamennyire okvetlenül szükség van), és 4. a szerelem már meg is született. S amint megszületett, nyomban megindul a kristályosodás folyamata. Az író példázatában elmegyünk a salzburgi sóbányákba, egy, a fától letarolt csenevész gallyat bedobunk egy sóval teli tóba, s magára hagyjuk.

Egy idő után visszatérünk, s a csenevész gallyra rá sem lehet ismerni! Csillog és ragyog, gyönyörű sókristályokkal ékes, pedig azelőtt észrevenni is alig lehetett! Ezt teszi Stendhal szerint a szerelem azzal, aki szeret; megindítja nála a kristályosodás folyamatát: mindenféle értékkel, csillogó erénnyel ruházza föl azt a személyt, aki egyébként, képletesen, talán valóban csak egy csenevész gally volna.

Hülyeségeket kérdez ;-)

(bocsi)

Másra sem tudok gondolni és alig várom már ,hogy találkozunk)))))

Áh,aludni sem tudok.....

hm....

Állítólag az egyetlen biztos jele a szerelemnek az, amikor eszünkbe sem jut megkérdőjelezni, hogy szerelmesek vagyunk- e.

:)