Miért változott meg a párom viselkedése?

Négy éve lesz, ha lesz, hogy a kedvesemmel vagyok együtt. Kemény 4 év. De eddig a pontig mindig, (persze nem csak én) tudtam küzdeni kettőnkért, kiállni a kedvesem mellett. De most minden megváltozott az elmúlt időszakban.

Sajnos onnantól (anyu betegségétől kezdve) nem éreztem, hogy mellettem van. Eleinte az Alföldön dolgozott egy cégnél egy csapattal. És megértettem, hogy anyagilag nem engedhetjük meg a heti ingázást. De az bántott, hogy ha én mentem - a helyzetem ellenére is - hétvégére, mert hiányzott, azt éreztem, hogy még ha én hiányzom is neki, nem igazán akar ide a faluba hazajönni. Ezzel kezdődött.

Majd egy régi barát feltűnt újra, hallva mi történt, azonnal fel ajánlotta a segítséget. Akkorra ezzel a baráttal én - a kedvesem kérésére - már több mint fél éve nem beszéltem. Mivel az történt, hogy az illető megmondta, hogy ő sem érti miért, de szeret. Mint embert, mint barátot, mint nőt. Ezért fogtam, letiltottam a közösségi oldalról is. A testvéreimet is szereti emberileg és jó barátjuk. Mondtam, akkor jön a tesókhoz, amikor akar, de én nem akarom őt kínozni. Megszakítottam vele a kapcsolatot. De mivel tudtam azt, hogy a legelsők közt lesz aki, segíteni tud egy ilyen bajban, megírtam anyu betegségét, helyzetét neki.

Miután anyu állapotát hivatalosan is közölték velünk, elmondtam neki és sírva hívott, hogy mondjam azt, hogy nem így van. Ezek után visszajelöltem, megírtam mindent neki.

Majd egész éjjel bőgtem, másnap reggel mentem dolgozni. Egy órát aludtam. Persze a páromnak ugyanígy elmondtam, mit mondott az orvos. De hajnali 5:50-kor kialvatlanul a munkahelyen felhívott bőszen és számon kért, miért jelöltem be azt az embert. Elmondtam, nem aludtam, egész éjjel bőgtem, kellett a segítsége, volt hová fordulnom, ő itt tudott lenni, de a párom messze volt. Hiába magyaráztam el, délután újabb ilyen bősz telefonhívást kaptam. Ezzel a baráttal mindent át tudtunk beszélni. MINDENT. Azt mondta, nem fog (és a mai napig sem tette az érzelmei ellenére se) beleszólni az én kapcsolatomba.

Azt azóta történt egy két dolog a párommal. Sajnos azóta, hogy anyu ilyen állapotban volt, a párom énhozzám sem akart hazajönni. Én mindig nem mehettem, most meg már (hogy anyu meghalt), nem fogok menni.

Volt mikor lett volna szabad hétvégéje, nem jött. Kerestük, beszéltünk telefonon egymással, de hozzám kevesebbszer ért haza (ebben a helyzetben). Majd helyet váltott. De míg ez sikerült, ott volt egy hétig. Kértem, hogy jöjjön haza, nem feltétlen kell anyut ilyen állapotban látnia, de jöjjön haza.

Szükségem lenne rá, addigra fizikailag, érzelmileg, idegileg kikerültem. Nem jött, hiába kértem. Innentől kezdve valami apróságon mindig összerúgtuk a port. Eleinte próbáltam higgadt maradni, de mindig veszekedés lett a vége. És kezdtem belefáradni, beletörni. De furcsa mód, ez mind csak anyu halála után buggyant ki belőlem. Át akart ölelni, nem hagytam. Közeledni akart, nem hagytam. Csak ölelve akart elaludni, nem hagytam. Anyu halálával úgy éreztem, hirtelen kettőnk közt olyan rés keletkezett, amit nem tudok kihézagolni. Eleinte nem tudta miért. Mérges lett, de elmondtam és bocsánatot kért, többször is és most azt mondogatja, velem akar lenni, velem élni. Sajnálja, hogy így viselkedett, nem tudta és nem gondolta, nekem ez ennyire fáj. Eközben azzal a baráttal tényleg mindent meg és át lehetett beszélni.

A párom most retteg, hogy elveszít, nem ok nélkül

Sőt nem tudom, nem veszített-e már el engem. Most kezdi érdekelni az, hogy lelkileg hogy vagyok, milyen állapotban. Hogy tudnék vele közös jövőt tervezni, úgy ahogy év elején szerettem volna, ha egyszer ebben az időszakban nem éreztem, hogy támogat és velem van. Mire számíthatok? Szerintem nem sok jóra.