Benjamin Button különös élete

Általában nem írok a látott filmekről jellemzést, de ezt nem hagyom ki. Megfogott maga a történet, a tartalma, bár a végével nem vagyok kibékülve, pedig nem a happy endre számítottam.

A film arról szól, hogy születik egy kisfiú és hiába újszülött, konkrétan az idős emberek általános jellemzőivel kezd élni, bár azt állapítja meg az orvos is, hogy nem sokáig fog életben maradni. Porckopás, süketség, ráncos bőr.

Bár csak 5 éves, de 85-nek néz ki. A kora előrehaladtával fiatalodik vissza. Amit senki nem hisz el neki.

Következménye hasonló, mint mikor egy 13 éves lányt néznek 16-nak vagy mikor egy 23 éves 18-nak, ritkán adják meg a kellő hozzáállást elsőre. Lehet, hogy a 13 évesnek eleinte jónak tűnik, de mikor komolyra fordul a dolog és a nézett korához képest kezdenek vele viselkedni, értetlenül fogadja.

A fordított esetben ugyanez lejátszódhat, ha valaki a helyzetet nem tudja kezelni. Előbb tapasztalja meg, bár még csak kb. 5 éves, mit jelent a halállal együtt élni és elfogadni.

Majd miután kezdenek enyhülni az időskori tünetek, és járni tanul, 10 évesen megismer egy kislányt, aki 5 éves, majd kb. 15-17 között elszökik otthonról, mivel idős bácsinak nézi mindenki, leissza magát, rá három-négy évre már csak korosodó nagyapának tűnve kb. 17 éves kora után, túljut az első nemi aktusán, majd 19 évesen elhagyja az idősek otthonát.

Érdekes, mikor fiatalnak tűnik, huszonévesnek, valójában 60 és 70 év közt van. Azt a tapasztalatot amit előtte szerzett meg, látszólag 20-as, 30-as éveiben kamatoztatja. Bár valójában még egyszer annyi idős.

Most és a film közben sokan felsóhajtanak, bárcsak nekünk is így alakultak volna a dolgok. Nézzük reálisan. Ez a film valójában azt mutatja meg, sohasem késő elkezdeni úgy élni az életed, ahogyan vágysz rá és elképzelted.

Valamint azt, hogy minden alakul a maga idejében és nem maradunk le semmiről azzal, ha a gyerekek sokáig gyerekek, a tinédzserek pedig tinédzserek maradnak. Mindenki rendbe hozhat dolgokat, igaz csak addig, míg él. Viszont ha belegondolunk ez is (még most is) 70-80 év.

A tapasztalatai miatt otthagyta a lányát és az anyját arra kérte, találjon neki egy rendes embert. Pedig még volt kb. 20 éve, hogy bevállalja de tudta, nem tudná lánya megemészteni a történteket. És felesége sem tudná őket egyszerre gondozni, tetszik vagy sem, de időben lelépett. Viszont gondoskodott arról, hogy mindenről értesüljön és a megélhetését is biztosította. Tisztában volt vele, esélytelen, hogy ő nevelje fel.

DE nem feledkezett meg róla. 2. szülinapjától kezdve mindig írt neki képeslapot, elképzelte mi történhet vele, és megírta egy-két szóban, mire számíthat. Megírta neki gondolatait, naplóját.

Még felnőtt lányára is gondolt, mikor írja neki, sohasem késő váltani és úgy élni az életed, ahogy szeretnéd, az elmúlt időből pedig nincs mit sajnálni, tudni kell elfogadni és váltani.

Nem személyesen, de gondoskodott arról, hogy megismertesse magát a lányával.

Ha egy másik szálon nézem a történetet, az a nővel való kapcsolata. Bár ő látszólag 70, valójában csak 10 éves kb., mikor megismerkedik az 5 éves Daisy-vel. Megmutatták azt, hogy sajnos vagy sem, de a gyerekek igenis megérzik, ki milyen ember és nem a külsőre adnak. Azt is nagyon jól elénk tárja, ahogy a gyerek megértheti az időseket, csupán neveltetés kérdése. A külső ellenére a lány kiskora óta megbízik benne.

Hiába mondta bárkinek is, ő csak 7 éves, mindenki nagypapának nézte és csak a kérdéseiből derült ki tényleges kora. És van bátorsága ahhoz, hogy kihasználja, hogy idősnek tűnik, és az ezzel járó lehetőségeket megragadja. Egyet ne felejtsünk, ő már a születése óta tapasztalatokkal kezd élni, ami megadja neki a kellő felelősségérzetet a továbbiakban is. Ezt lehetőségként kell megélnie, hisz ezzel született, még ha visszafelé él is látszólag.

A film rámutat arra is, hogy bár szabva van, mennyit élhetünk, rádöbbent minket a szabad akaratunk ajándékára, amivel baj, ha visszaélünk, de baj, ha nem élünk vele. Bár ez a film a fordított élet leéléséről szól, valami szembe kell, hogy tűnjön. A főszereplő nem akart előbb felnőni, korán meghalni, vagy nem sajnálkozott a veleszületett sorsán.

A külsőségek ellenére ő igenis újszülött volt, kíváncsi gyermek lett, majd érdeklődő kamasz, aki megjárva a háborút, hazatért. Érdekes, hogy ő mire a háborúba kerül, teljesen tisztában van, mit jelent elfogadni azt, hogy meghalunk.

Mikor a háborúból hazatér, még mindig 50 év körülinek néz ki. A már felnőtt nő azonban mégis kikezd vele, le szeretne feküdni vele, de (habár közel egyidősek, 5 év különbség van köztük) visszautasítja. Miért teszi, ha már egyszer a szeretett nőjével lehet?

Belegondolhatunk a háború okozta „sebekbe” másrészt valószínű, hogy annál sokkal többre becsüli a nőt, mintsem engedné, hogy egy látszólag ennyi idős emberrel lefeküdjön.

Ez viszont azt mutatja meg, mennyit jelent a külsőség a világ számára.

Az „Élj a mának” mondat, ami szerint a nő is élte a maga életét, míg nem ment haza, talán tényleg azt jelentheti, hogy éld ki magad. Vagy sokkal inkább azt, hogy tanulj meg élni a mában előre nézve, élve a lehetőségekkel, de nem kihasználva a lehetőségeket, a szabad akarattal visszaélve.

Ha végiggondoljuk a filmet, lehet látni benne a szabad akarat jó és rossz felhasználására példát. Pl. mikor először berúgott, lehetne a rossz példa, amit a saját bőrén kellett megtapasztalnia.

A jó példa: mikor a háborúból hazatérve nem fekteti le a szeretett nőjét, mert tisztában van vele, többet jelent neki egy éjszakánál.

Majd miután a nőt baleset éri, nem tudja folytatni pályáját a balettben, hazatér kb. 33 évesen (a férfi 39, de ötvennek néz ki) és itt éri be egymást a két élet, pont középen találkozik és a fiatalabb segíthet az idősebbnek.

Mivel egymáshoz képest ellentétesen élik életüket, lesz egy közös fordulópont az életükben, ami a továbbiakban közös élethez vezet.

Itt valójában ki a fiatalabb, és az idősebb? Ezt a két-három évtizedet leélve egymás mellett, senkinek nem furcsa. Nem tűnik fel, hogy egy fiatalabb nő nála több mint 10 évvel idősebbnek látszó férfival él együtt. Majd miután kb. 20 év eltelik, senki nem szólja meg a nőt, hogy kb. 44 évesen látszólag egy 35 éves férfivel él együtt, akitől gyereket vár.

Bár nem szabad kihagyni azt a tényezőt, hogy szeretik, elfogadták egymást és az életüket.

Tudták hol a határ, meddig élhetnek még együtt, és ezt kihasználták, de nem éltek vele vissza. Mi emberek szerencsések lehetünk, hogy nem visszafelé élünk.

Mert ennek a párnak több mint 30 év kiesett az életükből, az elején az első 15-20 év és az utolsó 15-20 év, ezek azok a pontok, ahol a koruk miatt az idejüket nem lehetett együtt tölteni.

Amíg lehetett, mellette maradt. Akik esetleg nem így gondolnak erre, gondoljanak bele abba, hogy mi lenne, ha a visszafelé folyó élet miatt nem tölthetnék gyerekeikkel a megmaradt időt.

Vagy a gyerekek gondoljanak bele, milyen lenne idősekként elhanyagolva üldögélni egy tolókocsiban, és várni türelmesen, míg végre valaki meghallgat vagy észrevesz.

Mi végigélhetjük az életünket azzal, akit szeretünk, akivel szeretünk lenni. Legyen az akárki, akárhányadik, mert nem ez számít. Az igazat megvallva eszembe sem jutott, hogy ez is áldás valójában.