Vége az ábrándozásnak, avagy jövőre én is miniszoknyát fogok hordani...csizmával

Milyen jó emlékezni azokra az időkre, mikor csak 60 kiló körül mozgott a mérleg, nyáron nem volt gond, mit vegyek fel és még a krumpliszsák is jól állt rajtam...

Mára ez megváltozott. Férjhez mentem, lett egy gyönyörű lányom és teltek a napok, hetek, hónapok, úgy, hogy nem mertem a mérlegnek még a közelébe se menni. Persze időről időre én is megpróbálkoztam mindenféle csodadiétával, de vagy nem használtak, vagy lehetetlen volt betartani, vagy a leadott kilók gyorsan visszamásztak és még többet nyomtam, mint előtte. Már majdnem beletörődtem, hogy ez a sorsom, soha nem fogyok le. Júniusban a szülinapomon a húgom mesélte, hogy diétázik. Gondoltam egészségére, csak csinálja, nekem egyelőre elegem van. De pár hét múlva mit vettem észre? Vékonyabb? Naná. Hétről-hétre fogyott és csak fogyott és még mindig fogyott. Lassan eltűnt róla 15 kiló, én meg álltam, mint a szamár a hegyen, hogy „basszus, neki sikerül”.

Pár hete már a teljes ruhatárát le kellett cserélni és minden rokon és ismerős kérdezgeti, hogy fogyott le. Eleinte irigykedve néztem, és még most is csak irigykednék, ha pár hete nem hoztam jöttem volna rá valamire.

Nézelődtem a neten és elolvastam pár történetet olyan sorstársaimról, akik hasonló gondokkal küzdenek. Aztán olyan dolgokra jöttem rá, hogy mindenért, ami velem történt, minden plusz kilóért, minden egyes kellemetlen pillanatért valamelyik ruhaüzletben, csak én vagyok a felelős. Végül is én ettem meg azokat a kalóriabombákat, én ücsörögtem esténként a tévé előtt és senki nem tartott kést a hátamhoz, hogy márpedig ezt kell tennem. Erről csakis én tehetek. Akárhányszor elment mellettem egy csinos lány, arra gondoltam, vagy még ki is mondtam, hogy elfogadnék ilyen alakot. Persze az át se futott az agyamon, hogy „te agyament, ez nem fog csak úgy az öledbe pottyanni”.

Amióta az eszemet tudom, mindig azt hallottam édesanyám „szeretetreméltó” családjától, hogy ki mennyire van elhízva, hogy néz ki.. meg hasonlók. Én is dundi kislány voltam és már akkor annyit kritizáltak, hogy egy életre belém rögzült, hogy márpedig én kövér vagyok. Azóta is ez van, ok már nem fognak megváltozni... csakhogy én nem vagyok köteles hallgatni őket, én változtathatok az életemen és a külsőmön. Hisz nem rajtuk múlik.

És döntöttem! Nem fogyókúrázni fogok, hanem életmódot váltok. Mióta pajzsmirigy problémáim vannak, az orvosom állandóan azt hangoztatta, hogy egyek naponta ötször. Én meg persze gondoltam, hogy „Ekkora marha! Napi ötszöri étkezéstől fogok lefogyni mi? Akkor fogy az ember, ha nem eszik”.

Végre rájöttem, hogy tudatlan voltam. Rájöttem miért nem fogytam, mikor hirtelen megvontam magamtól az ételt. Találtam rá egy nagyon jó hasonlatot, miszerint ha valakinek elvesznek a fizetéséből, rögtön visszafogja a kiadásait. Ezt teszi a szervezet is. Aztán mikor az ember lánya már nem bírja tovább a koplalást és enni kezd, a szervezet minél többet elraktároz, gondolván: „legyen minél több tartalék, hátha ez a lökött egyszer csak megint úgy dönt, hogy nem eszik”.

Elmondom most, hogy csinálom: reggel beveszem a gyógyszerem, utána egy órát nem szabad enni. Mikor a lányom felébred, együtt megreggelizünk. Teljes kiőrlésű kenyér vagy kifli, valamilyen sovány felvágott és egy pohár tej. Tízórai egy joghurt, vagy gyümölcs. Ebédre valami finomat, de csak annyit, hogy épp jól lakjak… semmi nagy zabálás. Uzsonna szintén valami joghurt, vagy gyümölcs, de van, hogy ez kimarad, mert akkor van a délutáni séta. Vacsora 5 körül valamilyen zöldség, vagy saláta. Később már csak iszom. Napközben zöld teát és szénsavmentes ásványvizet iszom. Kedden és csütörtökön aerobikra járok, de a többi napokon is próbálok legalább egy 20 perces tornát beiktatni. Most már jobb lesz, mert lett szobabiciklim.

Két hét alatt 4,4 kilótól szabadultam meg. Nekem a heti 1 kiló is elég lesz, jövőre akkor is elérem az álomalakomat. Már nagyon régóta tetszik, ha valakin csinos miniszoknya van, csizmával. Talán, mert még soha nem viseltem ilyet. De nem állok meg és jövőre, ha belezöldülök is, a 25. szülinapomon az lesz rajtam. Azaz jövő júniusig van időm megszabadulni a fölös kilóimtól.

Menni fog, érzem... hisz minden fejben dől el. Ha az ember felismeri, hol hibázott eddig, már az is egy előrelépés. Sok mínusz kilót kívánok mindenkinek. Sikerülni fog! Megcsináljuk!