Miért szeretem magam? (beszélgetés)

Miért nehéz szeretni magunkat?

Mert az első éveinktől kezdve az a környezet vesz körül minket, hogy annak, hogy szeressenek, FELTÉTELEI vannak.

- Hogyan teljesítesz az iskolában

- Mennyire vagy "szófogadó"

- Mennyire van "szerethető" kinézeted

- Később, hogy mennyire vagy tehetős

AKKOR VÁLSZ FELNŐTTÉ, HA ÖNMAGADÉRT, ÖNMAGAD ELFOGADÁSA ÁLTAL SZERETED MAGAD, NEM AZÉRT, AMIT MÁSOK SZERETNEK BENNED.

Gondolj bele milyen rossz ezzel a tudattal megszületni, hogy az ember önmagát keresi és amíg magát nem tudja szeretni, addig valami zavar van a rendszerben a "fene nagy szeretet" terén.

És azt látni mindenhol, hogy mindenki a szeretet fontosságáról beszél, de magunkkal egy kicsit is törődni: ÖNZŐSÉG!!!

A világ még a legerősebb, legnemesebb lelkületű embereket is megroppantja, mert bűntudat és szégyenkeltésből nincs hiány, másokra mutogatásból nincs hiány és addig porig lehet alázni a másik embert.

A másik ember önbecsülését.

Néha ezért látsz járkálni az utcán dagadt angyalokat...

Bárcsak mindenki így gondolná.

Gratulálok!

Ja, bocs, figyelmetlen voltam.

Nem szóltam.

Megült ez a fórum.

Pedig a világ legfontosabb kérdését tartalmazza.

Most leltem rá - nincs ihletem írni, így nézelődök.

Még nekem is emésztenem kell.

Mekkora kérdés! Mindenki a hibát keresi minden tekintetben önmagában - az ember már csak ilyen.

Miért vagyok kevés, miért nem vagyok jó, milyen hülyeséget mondtam, de bután döntöttem... stb.

Pedig - ezerszer annyi érték, szépség, okosság, jó érzés van egy emberben, mint gondolná - és ő azt a néhány rosszat találja meg önmagában, és azon rugózik... Baromság!

Most aztán rendesen gondolkodóba ejtettél! Egy ponton fájt, amit írtál, mégis világosan látom, hogy igazad van.

Nagyon szépen köszönöm, MaryJane!

Köszönöm a linkeket Zolcsika.

Ma mind el is olvasom. :)

Mindent hittel tegyél. Kezdj el hinni magadban, és a legnagyobb empátiával fordulj saját magad felé.

Könnyen válunk önmagunk kritikusává, és mondjuk azt, hogy hibáztunk. A hiba az emberi élet része, de felfoghatjuk másnak is, tanulásnak. A hiba kritika, nem szükséges, hogy elítéld magad, sőt! Mert ez gátat szab a továbblépésnek. Tudom miről beszélsz, és ez egy óriási lehetőség számodra, hogy önmagadban tegyél felfedezéseket.

Szánj magadra időt, megbocsátást, és empátiát, és rájössz ezeken keresztül kellett, hogy menj a fejlődésed szempontjából. Nagyon nehéz az érzelmi részben nem belesüllyedni, de az is egy részed, hogy elfogadd, és szeresd, mert ha az érzelmeket nem vagyunk képesek kontrollálni, akkor büntetjük magunkat. Mindent irányítani akarunk legmélyen, ezért van az önhibáztatás utólag. Fogadd el, hogy valamit nem tudtál irányítani úgy, ahogy a mostani éned szerette volna.

Minden "csak" tapasztalás, erre emlékezz, ez tudatosítsd. Nincs olyan, hogy áldozat, kihasználtak, a hitrendszereink 'ítélnek minket kárhozatra'. Látod, a másik felé ott van a szereteted, mert annak ellenére, hogy ő valószínűleg vajnyi keveset tett érted, nem tudod utálni. A legnagyobb 'baj', hogy elfelejtettük magunkat értékelni és szeretni, mert a külvilágban keressük folyamatosan a boldogság forrását. Gyerekkor, apa-anya kapcsolat, bármi elromolhat, ami miatt képtelenek vagyunk egyedül megállni a helyünket.

Fordítsd meg a nézőpontodat, és megfordul a világ is.

A következményekről.

Ha utána szar, valószínű, hiba volt, ergo lecke.

Ha jó, akkor élmény.

Nem hiszem el, hogy ennyire nem érted.

Megbocsátani magamnak, nem tudom képes leszek-e rá.

Sok hibát elkövettem, legalább is a helyzet jelenlegi állása szerint így kellett, hogy történjen.

De azért felmerül bennem a kérdés, hogy miröl tudom egyértelmüen megállapítani a hibát?

Hiba az, hogy az elözö párkapcsolatomba belementem, pedig mondhatni tudtam elöre, hogy számomra hogyan ér majd véget? Hiba az, hogy még mindig visszavárom? Hiba az, hogy ha tehetném, akkor is ugyanúgy elkezdeném azt a kapcsolatot? Hiba az, hogy nem tudok rá haragudni annak ellenére, ahogy elbánt velem? Hiba az, hogy hagytam magam kihasználni? Hiba az, hogy nem akarok túllépni? Hm...