Miért ilyen aljasak az emberek? Mindenki így gondolkodik? (beszélgetés)

Igen, ez egy jó meglátás. :)

Azért egy ilyen betegség teljesen más, mint pl. egy alkoholizmus. De még az sem lehet indok, meg a depresszió sem, hogy otthagyjunk valakit. Főleg, ha az utóbbi esetekben a másik fél meg akar gyógyulni.

Egyébként lényegesen rontja párod betegsége az életét? Nem hiszem, mert akkor nem kellett volna elmondanod, hisz látható lett volna...

Én elhiszem, hogy aggódnak a szüleid a jövőd, és a leendő unokák miatt, de bizonyos szempontból nézve a szemüvegesség is fogyaték. Akkor a szemüvegesek ne állhassanak szóba az épszeműekkel???

Engem imádtak anyósomék. Látták, mennyire szeretjük egymást a fiúkkal, minden szuper volt. Akkor romlott meg a kapcsolatunk, mármint anyósomékkal, amikor megtudták, nem lehet gyermekem. Párom persze kezdettől fogva tudta, így fogadott el. De hát világgá nem kürtöltük rögtön, sokáig nem lehet azt sem mondani a babás kérdésekre, hogy á, még fiatalok vagyunk, majd később. Mióta tudják, azóta én minden vagyok, csak ember nem a szemükben. Nem lesz, aki tovább vigye a nevüket. Mert hogy fiúkon kívül "csak" két lányuk van. Annyira aljasok voltak, hogy párom háta mögött próbáltak elküldeni, a ha szeretem a fiúkat, akkor lelépek, igaz, csalódott lesz, de utána esélye lesz "normális" életre, gyerekkel, családdal felszólítással. Én mindent elmondtam páromnak. Azóta nem tartjuk anyósomékkal a kapcsolatot. Felesleges színjátékot játszani szentestén, vagy csak egy vacsora alkalmával gyomorgörccsel a perceket lesni. Szó szerint nem találkoztunk évek óta. Nem fogom magam hibáztatni, sem kevesebbnek érezni más embernél, csak mert olyan hatalmas bűnöm van, hogy nem szülhetek. Az életemet pedig nem fogom nyomorultul leélni miattuk. Egyszerűen jobb, ha külön vagyunk.

Hosszú évek óta boldogok vagyunk párommal. Nem mondom, hogy ideális ez a helyzet, de szerintem a lehető legjobban hoztuk ki belőle. Így nem stresszelünk emiatt minden ünnepnap, meg hétköznap, nem leszek én a család fekete báránya.

Csak azt nem tudom, hogy a lányukat kitagadnák, ha megtudnák, nem lehet gyermeke? Vagy őt is magányra ítélnék, mondván, ne tegye tönkre más pasi életét? Szerintem ilyenekbe bele sem gondoltak. A véleményem az, hogy nagyon buta emberek. Változtatni ezen nem tudunk, ezért választottuk inkább az elhatárolódást. Most így fiuk sincs, nemhogy unokájuk. Nem nekem kell bocsánatot kérni, sem magyarázkodni, de szemmel láthatóan ők sem érzik, hogy közeledni kellene hozzánk.

Erre mondják, hogy az ember nem választhatja meg a családját.

Párom engem választott, és nem őket. Elgondolkozhatnak rajta, hogy vajon miért?

Sziasztok.

Én azt gondoltam, csak az én szüleim ilyenek. :( De megdöbbentő, amiket olvasok. Akkor ezek szerint nem vagyok egyedül.

Az én párom nem beteg, szerencsére. A probléma a szüleim szerint, hogy "sokkal szebb férfiembert" gondoltak mellém; hogy párom "csak" egy benzinkutas; stb. Mi immár több, mint 4 éve vagyunk együtt, másfél hónap után hozzá költöztem, mert idegileg nem bírtam elviselni Anyukám vádaskodásait.

Én mindenkinek azt tudom tanácsolni, a legfontosabb az, amit saját magunk érzünk! Ha szeretünk valakit, álljunk is ki érte.

A 4 év alatt volt részem "megjátszott" elfogadásban; gyűlöletben; közönyben. De kitartok.

A szüleid hálistennek akkor még nem voltak betegek! De ha (ne adj Isten!!) a szüleid egyik fele megbetegszik akkor a másik otthagyja mert már nem fogja tudni szeretni, csak azért mert beteg? Ezt azért megkérdezném tőlük.

Erről a párod nem tehet, nem pénzért vette és nem is kérte.

Ja! A párodnak ne beszélj szerintem arról, hogy a szüleid nem szeretik, nem biztos hogy jól viselné, vagy hogy jó hatással lenne rá. Bár nem ismerem, nem tudom mennyire érzékeny.

mi a betegsege, hogy ennyire nem tudjak elfogadni?

Nalunk akkor valtozott meg minden mikor szoltam, hogy megkerte a kezem...pedig tudtak, hogy kozos joot tervezunk, de remeltek, hogy majd 20ev mulva.

Az en szuleim sem akartak elfogadni paromat, szornyu helyzet. Az eljegyzsig minden nap sirtam otthon.

En megcsinaltam azt a hulyesseget, hogy elmondtam paromnak...nem kellett volna. Azotta kerulik egymast. Szornyu kozottuk lenni, mindent kozvetiteni, atirni, hogy a masiknak le legyen serto amit es ahogy mondanak.

Miutan osszehazasodtunk mar nem "bantottak", de erzem a feszultseget, sokszor kicsuszik a szajukon valami, vagy meg is mondjak, kacagnak rajta es eszre sem veszik mennyire megbantanak.

Kitartast, nem lesz konnyu, de legalabb azzal vagy akit szeretsz!

Először azt akartam írni, hogy ülj le a szüleiddel és beszélgess el velük. Kérdezd meg hogy miért nem szeretik és meséld el hogy te miért szereted. DE! Írtad, hogy a szüleid kijelentették, hogy soha nem fogják elfogadni a párodat. Nem értem miért, talán még ők sem tudják, de én a szüleid helyében inkább büszke lennék rád, hogy ilyen kitartó vagy akármi is történt. És ezt tényleg nem mindenki tudja így végigcsinálni! Így, ebben a helyzetben szerintem már fölösleges leülni velük beszélni. Akkor használd az egyik füleden be a másikon ki- elvet. biztosan nehéz, de hátha beválik.

(Bár olyan rossz érzés valakit a szülei ellen irányítani, még ha nem is teljesen így van.)

Nem történt valami olyan dolog ami miatt nem szerethetik a párodat? (Nem hallhattak róla valamit esetleg, vagy nem vesztek össze valamin?)

És még egy kérdés: ha van saját lakása és egyedül él, akkor miért nem költözöl hozzá?

Nem tudom, hogy mi az örökölhető betegsége, de ha olyan, ami miatt nem lehet közös gyerek, akkor lehet, hogy ez a bajuk a szülőknek, akik viszont biztos szeretnének unokákat.

Amúgy szerintem is csak féltenek, hogy később esetleg megbánod a döntésedet. Ennek ellenére szerintem is (mint anya) el kéne fogadni a párodat, főleg, hogy már ennyi ideje kitartotok egymás mellett.

Az is lehet, hogy egyszerűen csak nem szimpatikus nekik, ezellen meg nemigen lehet mit tenni, ez szinte sosem fordul át a szimpatikus kategóriára...

Próbálj meg az ilyen embereken átnézni, az jobban fog fájni nekik.

Szeressétek egymást, csak magatokkal foglalkozzatok, ha lehet -költözzetek el- vagy kerüljétek az ilyen embereket!

Sajnos hasonló cipőben járok, mint te, a mi életünket is próbálják megkeseríteni, de mi se tudok mást tenni.

Bízom benne, hogy az élettől majd visszakapják a mocskok!!!

Nem lehet velük beszélni. Ha elkezdem védeni a párom, egyből rávágják, hogy akkor költözz hozzá! A nyomorba! MEg ilyenek.

Hozzáteszem, egyedül él, van saját lakása, tisztább, mint bárki, jó állása van (betegsége ellenére is), és rendkívül értelmes. Nagyon szeretik az emberek, szeretnek vele beszélgetni, stb. Csak ugye, az embereknek a 60-70%-a az aki lenézi, mikor még nem ismeri, csak a külseje alapján ítélkezik. Remélem érthetően fogalmaztam . :)