"Mennyből az angyal"

De a varázslat most is megtörtént, az aggodalom szertefoszlott, amikor reggel ott virított az ajándék és persze mellette a nélkülözhetetlen virgács. A Mikulás után nagyon figyelmesek lettünk. A szüleink gyakran susmogtak egymás között. Nagyon titokzatos volt ez az időszak, mert mindannyian tudtuk, nemsokára karácsony.

Napközben nagyon elfoglaltak voltunk, mert a barátokkal jártuk a lakótelep játékboltjait és izgatottan meséltük egymásnak rejtett kívánságainkat, remélve, hogy az Angyalok meghallják szavunk és végre a kívánt ajándék kerül a karácsonyfa alá, de az otthonlét, a titkolózások miatt nehezen telt. Ilyenkor még az idő is ellenünk dolgozik, ólomlábon járnak a napok és még az első hó is késik, de a tél megmutatta érdes fogazatát, hideg szelek fújtak. Esténként nehezen jött álom a szememre, gyakran figyeltem a didergő embereket, amint a ködös estéken ki-ki hazafelé baktatott teli csomagokkal.

Egy reggel, pontosabban Advent harmadik vasárnapján, csodálatos látványra ébredtem, az éjszakai köd zúzmarává változott és a fehér jégkristályok, mint valami selyemcsipkék borították be az egész tájat. Olyan gyönyörű és egyben mesebelivé vált a táj, mintha az angyalok földjén ébredtem volna fel.

Kirohantam és boldogan újságoltam a hírt. Édesanyám és édesapám ijedten ugródtak ki az ágyból, de a látvány kárpótolta őket. Hamar elkészültünk, mert a nagymamáméhoz voltunk hivatalosak ebédre és ők nem tűrték a pontatlanságot. Az ebéd pontban fél egykor.

Általában unalmas a felnőttek társasága, de most mindenki a felől érdeklődött, hogy mi jót csináltam az elmúlt napokban. Elmeséltem a „kirándulásaimat” a játékboltoknál, persze a következő kérdés az volt „és mit láttál, ami tetszett?” Csak ezt vártam, áradozni kezdtem az újdonságokról és fejtegettem, melyik milyen és mennyire hasznos és oktató jellegű, mert ez nagyon fontos szempont. Na persze szentül meg voltam győződve, hogy minél többször mondom ki az áhított játék nevét, meghallgatást nyerek az Angyaloknál.

Elég későre sikeredett a hazaút, kicsit fáztam, mert már nem jártak a trolibuszok, és gyalog indultunk el. Sajnos nem volt lehetőség taxit hívni, mert (aki még emlékszik az Erdélyi kommunista rendszerre) csak a páros vagy páratlan rendszámú járművek járhattak vasárnaponként a benzin megtakarítás végett. Aki üzemanyaghoz jutott, örült, ha a családját elviheti valahova. Tehát gyalog mentünk.

Pár száz méter megtétele után havazni kezdett, de olyan élénken és sűrűn, hogy alig láttunk. A földre leszállt hópelyheket felkapta a szél és megpörgette őket, majd újra lerendezte, mintha nem jó sorrendben érkeztek volna a földre. Néhány utca sarkán megpillantottam pár embert, akik egy-egy fenyőfa társaságában álldogáltak és vártak. A szüleim hamar félrevonszoltak és magyarázkodni kezdtek, hogy azokba a lakásokba, ahol már nincs gyermek, a karácsonyfát sajnos meg kell vásárolniuk az embereknek. Ők csak az ajándékokat kapják az Angyaloktól. Sajnáltam kicsit őket, de hatéves révén, nem rázott meg túlságosan a hír. Lekötötte figyelmem a hóesés és az utcán megmaradt hó. Mert olyan hevesen esett, hogy már hógolyózni is lehetett. Amint hazaértem ágyba zuhantam és azonnal elaludtam.

A következő napokban lefoglalt a játszás, a csúszkálás és a szánkózás. Néha maradtam fenn, édesanyám kérésére, amikor segítettem a lakás díszítésében, ugyanis az ajtók fölé felkötöztük a fenyőágakat, amiket mézeskalács süteményekkel, szárított citrom és narancsszeletekkel és piros selyemszalagokkal díszítettünk fel.

A lakásban minden nap csodálatos illatok szálltak, mert édesanyám sütögetett és készítette a finomabbnál finomabb ételeket a karácsonyi ünnepekre. Mi gyerekek csak játszottunk, örülve is ennek a szülők, mert nem voltunk láb alatt.

És végre eljött a várva várt nap. Reggel megállapodtunk a szomszéd nénivel, aki plébánián dolgozott, hogy elvisz a templomi karácsonyfa ünnepélyre, és persze csomagot is kapunk az egyházi angyaloktól. Szerettem az ünnepélyt, mert a templomban óriási karácsonyfa állt, alatta kosarakban a sok csomag a gyerekek részére. A fa telis tele csodálatos gömbökkel, és ami a legjobban tetszett valódi gyertyák égtek az ágak végein. A kórus éneke, az orgona hangja és az énekelő gyerekek elvarázsolták a templom komor falait, amelyekből ezen a napon fényesség és szeretet áradt.

Hazamentünk, a nagyszüleim már nálunk voltak, de a nappali ajtaja még csukva volt. Édesanyám mondta, hogy sajnos édesapámnak segítenie kell az angyalnak, mert még nagyon sok helyre kell elmennie és már fáj a keze, egyedül nem tudja beállítani a karácsonyfát a tartóba. Nem keseredtem el, a templomi élményeimet meséltem, a közben megérkezett nagynénémnek és nagyszüleimnek.

Éppen segítettem megteríteni az asztalt, már amennyit rám bíztak a felnőttek, amikor csengőszó hallatszott ki a nappaliból. Az erkélyajtó még nyitva volt, amikor beléptem, és egy pillanatra látni véltem az Angyal hosszú szőke haját. A szobát csak a fenyőfa fénye világította meg.A csengőszóra mindenki lassan besétált utánam a szobába és halkan együtt énekelni kezdtek… Menyből az angyal eljött hozzátok…..

Csodálatos volt a karácsonyfa, a sok szép üveggömb ragyogott, a csúcsán pedig egy háromgömbös csúcsdísz ékeskedett, amit a gyertyaizzók első darabja világított be. Az ágait arany girland fonta kőrbe lefelé haladva, szerényen eltakarva az esetleges hibáit. De ez a karácsonyfa maga volt a csoda, mert az angyal hozta. A csúcs alatt megpillantottam az Angyalunk képmását egy dísz formájában. Ezt a díszt minden évben elhozza az angyal, enélkül talán el sem hinném, hogy valóban létezik. De itt van, eljött és a család is együtt van. Az ének után visszavonultunk az étkezőbe, megvacsoráztunk és következett a várva- várt ajándékosztás.

Ez mindig a bátyám feladata volt és nagyon szerette csinálni. Neki az is örömet okozott, ha kiosztja az ajándékokat és látja mindenki örömét. Mindenki kapott az Angyaltól ajándékot és mindenkinek nagyon tetszett az ajándéka. Nagy élménnyel bontottam ki a magam ajándékait. Az Angyal egy szép számos kifestőkönyvet egy nagy színes ceruzakészletet, egy szép meleg pulóvert és egy pár korcsolyát hozott nekem ezen a télen.

Mind olyan ajándékot, amire nem is számítottam, de mégis mérhetetlen boldogsággal töltöttek el.

Boldog vagyok ezen az estén, mert együtt van a család, imádom a finom ételeket, amiket ilyenkor főz édesanyám, szeretem a vörösbor és a bejgli ünnepies illatát, ami az édes aromájával betölti az egész lakást, amit már csak a fenyőfa magasztos szépsége koronázza meg. Az egész olyan fenséges és mégis egyszerűen meghitt. És ez nekem a biztonság és az örökkévalóság egyben.