Melyik a helyes út? (beszélgetés)

És mi lenne, ha megpróbálnád a kislányod miatt még utoljára a pároddal? De most úgy, hogy kívülről szemléled magatokat! Hogy képes vagy-e egy életet leélni vele? MOndjuk adhatnál egy határidőt magadnak, hogy addig igenis beleadsz mindent, igyekszel a legtöbbet megtenni ezért a kis családért, mindent. Azért, hogy ha úgy döntesz a határidő lejártával hogy mégis kilépnél ebből a kapcsolatból akkor tiszta lelkiismerettel tedd, és akkor hiába menne vissza később, tudnád, hogy te már tényleg megpróbáltad. És a kislányod felé is tiszta lelkiismerettel lennél, hogy miért nem éltek együtt a papájával....

Ehhez képest lelépett (az sem mentség, hogy "csak" átmenetileg), amikor a kicsi megszületett... Nekem ez nagyon ellentmondásos.

Ez igaz, hogy akarni kell, meg kell próbálni megbeszélni, csak sajnos vannak olyan emberek, akikkel szinte beszélgetni sem lehet...mármint ha van valamilyen probléma hiába ülnek le, mert az egyik, vagy mindkettő hajtja a magáét, nem tudnak kompromisszumot kötni...szóval biztos van olyan helyzet, mikor elég egy-két beszélgetés, és jó lesz minden....de sajnos van olyan is, amikor ezer sem elég...

Igen, és az ilyen hozzáállás miatt vált olyanná a társadalom, amiben ma élünk. Ha a férfi és a nő szeretik egymást és a gyereket tartják a legfontosabbnak, nekem ne mondja már senki, hogy nem tudnak boldogan élni. Ha az akarat meg van, a kommunikáció hiánya húzódhat a háttérben. Nincs lehetetlen, csak tehetetlen ember!

Lehet, ezert kellene most kulonmenni. Ha a szulokm kulon folytatjak, attol meg lehet a gyerek apja, lehet jo apa. Nem kell, hogy megszakadjon a kapcsolata a lanyaval, de minden sokkal konnyebb, ha szulok meg normalisan ertenek szot egymasnak. Amikor az apa is hajlando az eloszobanal beljebb menni a lakasba, ha a gyerekert jon, es az anya sem hivja a rendort, ha a lathatas vege utan 2 perccel hozza vissza az apa a lanyat. Mert ha kesobb esetleg csunya valas utan mennek kulon, akkor megy az egymas ellen hangolas, a kakaskodas, aminek a gyerek issza meg a levet.

Én is egyetértek veled... A gyerekek jó megfigyelők, megérzik a dolgokat... És sokan mondják, hogy a gyerek érdekében maradjunk együtt, csak az a szomorú, hogy lehet pont a gyerek érdekében kellene egyes esetekben külön folytatni...Ha két ember valami oknál fogva nem tudja megbeszélni a dolgokat, nem tudnak változtatni, nem érzik jól magukat, akkor csak nyugtalanok lesznek, feszültek, először lehet, hogy zárt ajtók mögött, de aztán meg lehet, hogy úgy vitatkoznak, hogy hallja az egész szomszédság... Persze meg kell próbálni, hogy jó legyen...de nem a végtelenségig...

teljesen egyetertek veled. A gyereknek az az erdeke, hogy boldog embereket lasson maga korul.

Teljesen igazad van ,foglald el magad egy jó önsegítő könyv például csodákra képes!:D

Azt hiszem, tudod a szíved mélyén, hogy a család mellett a helyed és nem éppen helyes kikacsingatni. Próbáljatok a feladatokhoz felnőni. A szomszéd fűje mindig zöldebb... de csak első látásra.

Igazán nehéz helyzetbe kerültél. A kérdés: Neked mi az első? Ha a család áll az első helyen, nem akarhatsz szakítani a gyermeked apjával. Lehet régimódi és egy naiv fiatal vagyok, de a saját boldogságomat is feláldoznám, csak hogy egy teljes értékű családban nőhessen fel a gyerekem. Mélyponthoz érkezett a kapcsolatotok, de tudod ez mindenhol előfordul. Most szembesültök először az együttélés viszontagságaival és tudom, hogy számára is nehéz feladat eltartani a családját úgy, hogy mind a munkahelyén, mind pedig otthon is megfeleljen. Nézd egy kicsit az ő szemszögéből is a dolgot! Egy másik dolog: Vajon ha boldog lennél a gyermeked apukája mellett, akkor is felfigyeltél volna erre az új fiúra? Biztos, hogy nem csak elkeseredésedben ruházod fel olyan tulajdonságokkal, ami talán mindenki másban is meg van? Tudod fontos lenne a pároddal valahogy közös nevezőre jutni. Mondd el mit érzel! Beszéljetek meg mindent! Az, amit most érzel a másik fiú iránt, akár egy egyszerű fellángolás is lehet, egyszerűen szeretetre vágysz. Arra nem gondoltál még, hogy mi történne, ha elhagynád a párod és erről a fiúról néhány hónap után kiderülne, hogy mégsem az, mint akinek mutatja magát? Nem beszélve arról, hogy a lehető legnehezebb feladat egyedülálló anyaként nevelni a kis porontyot, mellette gürizni a munkában. Kérlek bárhogy is döntesz, ne hamarkodd el! Én minden hegyet megmozgatnék, hogy újra egyenesbe hozhassam a dolgokat a párommal.

Jézusom! 22 évesen ilyen helyzetbe kerülni...

Sajnos elég nehéz élethelyzetbe kerültem talán vhol a lelkem mélyén meg hoztam a döntést de vmi még visszatart. A történet a következő: 22 éves vok van a párommal egy kislányunk aki 1.5 éves. Nagyon fiatalon 15 évesen ismerkedtünk meg. bár elég hihetetlen de fülig szerelmes voltam és ő is belém. Majd eltelt másfél év és egyzser csak azt mondta a párom h vége. Mindezt indokolatlanul, ráadásul úgy hogy más lány nem volt a képben. akkor azzal magyarázta hogy összezavarodott. Majd ismét összejöttünk és ez így ment még párszor. sajnos nem telt el a szakítások között elég idő és én nem tudtam elfelejteni, mindig visszajött hozzám h még mindig szeret nem tudott feledni. Bár nem volt sok barátom rajta kívül,de mindig úgy éreztem h ő kell nekem. Legutóbb mikor együtt voltunk váratlanul teherbe estem. mivel akkor volt egy betegségem is ami a babafogantatást veszélyezette, meg a családunk is melettünk állt bárhogy is döntünk így megtartottuk. Már akkor azt éreztem h a páromból jó apa lesz és ez most sincs másképp.Egyenlőre még szülőknél lakunk de terveztük hog ykülön költözünk mert úgy éreztük nincs meg a kellő terünk a saját családi életre. A baba születése után elméletileg ezért mentünk szét illetve ezzel magyarázta a párom. De utána megbeszéltük h megpróbáljuk újra úgy tűnt mindent tisztázni tudtunk és új lappal tudtunk kezdeni. De rá kellett jönnöm nem így történt. Az elmúlt 5-6 hónapban ő munkát keresett ami őt is megviselte hiszen nem egyszerű. amikor újra összejöttünk megegyeztünk h nekem szükségem van a beszélgetésekre és ezek nem voltak meg előtte. Sajnos most se változott ez ami a legjobban bánt h mikor vitatkozunk nagyon elfajulnak a dolgok sokszor szóval úgy megbánt h sírásig fajul a dolog nálam. Sajnos elég lobbanékony természet bár énis mégis úgy érzem a viták alkalmával tisztelni kell a másikat még akkor is ha vmiben nem értünk egyet. egy ideje járok táncolni és megismertem ott vkit. sokáig nem is beszéltünk egymással ám egyik alkalommal elkezdtünk beszélgetni kiderült hogy sokminden közös van bennünk. elmondtam neki h van egy kislányom és fura mód pozitívan vette...legtöbben sajnos elítélik az embert ha fiatalon vállal gyereket és azt feltételezik róla h esetleg a diszkóban csi..ák fel. elnézést a kifejezésért de ez a tapasztalat. Párszor még találkoztunk de úgy éreztem tudni akell h van párom bár a kapcsolat eléggé hanyatlik. Megmondtam neki h nem kizárt h szakítok vele. Ja annyit tudni kell h bevalotta h nagyon tetszek neki és szeretne jobban megismerni de mikro megmondtam neki hogy van párom azt mondta nem akar egy család széthullásához aszisztálni és h nem akar többé találkozni ebből ő kiakar maradni. Megkérdeztem tőle h és ha ő nem lenne akkor is így látnád? Erre annyit mondott h nem mondhatja azt h akkor már találkozna velem nem akar befolyásolni. Neki olyan az értékrendje h a család az első. bármennyire is rossz neki így a helyes. éreztem rajta h ő is szenved. Azóta már több hét is eltelt, sokat gondolok rá. A táncra azóta nem jár. nemrégiben felhívtam h mért nem jön mi van vele? Mondott mindenféle kifogást...de úgy éreztem nem nagyon akar velem beszélni h zavarban van. Nem tom mire véljem ezt olyan mintha kerülne. egy elég visszahúzódó emberről van szó aki nehezen enged közel magához embereket. azt is elejtette egy beszélgetés alkalmával h én vagyok az első olyan lány aki iránt komolyan érdeklődik. ez h ő tetszik nekem ez már akkor eldőlt amikro megláttam de nem vettem róla tudomást mondván h van párom. De a sors mégis úgy alakította a dolgokat h végülis közelebbről is megismerkedtünk. A kapcsolatomban boldogtalan vagyok régóta bizonytalan vagyok , úgy érzem h ő hogy megejelent az életemben felgyorsított bennem vmit. Úgy érzem h szakítanom kéne bármennyire is fáj, sok bennem a sérelem a fájdalom. Nem másvalaki miatt akarom meghozni ezt a döntést, mégis úgy érzem fontos nekem ez a bizonyosos illető akiről meséltem fennt. Nem tudom h ezek alapján mit gondoljak , ha megtudná h nem vok már együtt a kislányom apukájával akkor találkozna velem? Vagy megijedt utólag átgondolta a dolgokat és egyáltalán nem akar látni? amúgy a döntésével h nem akar velem találkozni egyetértek, sztem gerinces húzás volt de azért mégis rossz....tehát nem tudom h esetleg rám vár vagy elfelejtett..a találkozás kizárva hiszem kikötötte amit megis értek. a párom megcsalni pedig képtelen lennék. Nem tudom mit tegyek félek lépni...:(