Meghalt a nagymama... (beszélgetés)

nagyon= nagyok!

viszonylag nagyok mármint a gyerekek

Mielőbbi gyász feldolgozástkívánok Nektek!

láttam mikor megnyitottam a fórumot, hogy többen írtak már, most szándékosan nem olvastam bele, hogy semmi ne befolyásoljon.

Hat éves volt az öcsém amikor édesanyánk "elment"

én elmondtam neki, ő már nem lesz többé velünk, de a család vigyázni fog rá. Temetésre nem vittem el, hogy ne az az emlék maradjon benne, hogy a földbe helyezik a testet. Öcsém mindig mondja hálás érte, hogy megkíméltük ettől.

Nagyon nehéz úgy tanácsolni bármit, hogy nem ismerjük, előtte hogyan áltatok a témához. Vallásosak vagytok-e, él-e bennetek a túlvilági további lét?

A legidősebb az biztos ilyen szempontból már érett, a kisebbek határesetek.

Én egyébként nem járok temetésre, nem gyászolok feketében, az elvem, addig adjam meg a szeretet, tiszteletet amíg él a személy, ha ilyen szempontból tiszta a lelkiismeretem, a sírra már tehetek milliókat akkor sem tudom visszahozni.

Nehéz lesz biztos, sok-sok erőt kívánok a gyász feldolgozásához!!!!

szia! őszinte részvétem... :(

igazából a 2. kérdésre szeretnék válaszolni, én is ilyen korú gyerek voltam, mikor elvesztettem a nagyszüleimet, akiket én is imádtam... szerintem kérdezed meg tőlük, szeretnének-e elmenni... meg tudják mondani szerintem, nálunk is ez volt... én elmentem, de azt is el tudom képzelni, hogy úgy érzi a gyerek, könnyebb lesz neki, ha nem megy... de ráerőltetni az akaratával ellentétes dolgot semmiképp sem kellene szerintem...

2 évre rá viszont elment az apukám :-(

Egyértelműen jelen voltam a temetésen.

Viszont ezt már teljesen másképpen éltem meg.

Mama temetését úgy mond jesztőnek találtam.

Apuét viszont... ott már éresztem azt a fájdalmat.

teljesen másképpen éltem meg.

egyáltalán nem éreztem félelmet.

mondom itt 12 éves voltam.

A fene tudja talán ennyit számít az a 2 év.

Részvétem.

Én is hasonló élményeket éltem át, én 9éves voltam. Szinte sokkoló volt látni, ahogy apukám sírt az édesanyja (nagymamám) temetésén. Mai napig előttem van.

Viszont legalább ezzel a dologgal is megismerkedtem. Utólag nem tudom megmondani, hogy jó-e, hogy ott voltam, vagy sem, de ezek után legalább már számítottam arra, hogy milyen is úgymond egy temetés.. :-(

Sajnos az élethez hozzá tartozik.

sya.

Részvétem.

Én a saját tapasztalatomat mondom el.

Kislány koromban volt a mamám temetése.(10 éves voltam)

engem elvittek.megmondom öszintén hát... bennem maradandó "élményeket" hagyot.

én nagyon sokáig féltem utána.nem tudom olyan jesztő volt számomra az egész!...

egyépként a mai napig ha eszembe jut olyan fura érzés kap el.

Őszinte részvétem!

Az egyik nagymamám 99-ben hunyt el, akkor 12 éves voltam. Szoros kötelék volt közte és köztem. A temetésen összeroppantam. 12 évesen fogtam magam, és haza szaladtam, sírtam és sírtam, fulladás kerülgetett. Nem mertem kimenni a sírjához évekig. 20éves voltam és akkor éreztem úgy, hogy ki tudok menni a temetőbe, temetésre is. A két idő között - abba a 8évbe nem voltam egy temetésen sem. Bennem ilyen nyomot hagyott az apai nagymamám elvesztése.

Az anyai mamát, 2011 nyarán temettük el, de már így 24évesen könnyebb volt feldolgozni.

Kívánom, hogy ne járjatok így. Engem nem erőltettek a temetéssel akkor, magam döntöttem így, hogy menjek. Mégis vissza fordultam.

Mindenesetre először leülnék beszélgetni velük, és az igazat mondanám.

Szia! Őszinte részvétem!

Szerintem a gyerekeknek mondjatok el mindent, ne titkolózzatok. Gyerekek, de nem olyan kicsik már, és feltételezem, meg fogják érteni, hogy mi történt.

A halál az élet velejárója...

Nemrég voltam egy temetésen (szintén egy nagymama), és az unokák nem voltak jelen... pedig már nagyobbak voltak, mint a tiétek. A legtermészetesebb, hogy hagyjátok: búcsúzzanak ők is el a nagymamájuktól! Eszembe nem jutna, hogy ne vigyem el őket!

Részvétem!

Szerintem mindenképp vidd a gyerekeket. Nem olyan kicsik már. Elmondani pedig biztos, hogy nehéz lesz, de ha őszinték vagytok az a legegyszerűbb, egyikük sem oylan kicsi már, hogy mese kelljen a lényeg köré.

Szia!

Őszinte részvétem.

A gyerekeitek már nem kicsik, nyugodtan, már amennyire nyugodt lehet az ember ilyen helyzetben, de őszintén mondjátok el a gyerekeknek a szomorú hírt. Tudják miről van szó, hisz valamilyen formában már találkoztak vele. A temetésre feltétlenül vigyétek el őket.

Ez a szomorú esemény alkalmat adhat arra is, hogy erről a témáról bővebben kapjanak információt, a gyászról, annak megéléséről. Legyetek partnerei a gyerekeknek ebben. Ne tabuként kezeljétek.

Őszinte részvétem :(

Szerintem vigyétek el őket a temetésre, mert akkor tudatosul bennük, h tényleg az a búcsú.

A szomorú hír elmondásához-hiába nagyok-jó a menyország variáció, mert egy kis vígaszt nyújt: Ha az angyalok trombitálnak, a halottak feltámadnak.

Ezzel nem tűnik olyan visszavonhatatlanul véglegesnek a fájdalom.

A gyerekeimnél bevált. Elég sokszor kérdezték, mikor trombitálnak már? Én meg mondtam, h lassan készül, mert olyan hangosnak kell lennie, hogy minden temetőben hallani lehessen.

Az elengedés egyik fontos velejárója a temetés.Ha nem mennének el a gyerekek,később hiányérzet alakulhat ki.

Részvétem.

Szia!

Részvétem.

Nekem októberben halt meg a nagymamán, 4 kis dédunoka van. Nekem felnőtt fejjel is nehéz feldolgozni, nem kisgyerekként. Úgy gondolom, nálad már elég nagyok a gyerekek ahhoz, hogy eldöntsék, szeretnének-e elmenni a temetésre. Elmondani nagyon nehéz. A nagy fiam 15 éves, ő állt a 4 dédunoka közül a legközelebb mamához, egy héten keresztül tombolt. Nem kellett elmondanom, mert reggel, mikor felébredtek látták rajtam. Első pár nap nem beszéltünk róla, de azóta minden nap emlegetik.

Szia!

Szerintem ők már nem számítanak kicsinek. Kíméletesen, de az igazat kell nekik elmondani. Én azt gondolom, hogy ebben a korban már van fogalmuk a halálról, tudják, hogy aki elment, már nem jön vissza. A temetésre mindenképpen vigyétek el őket, így tudják majd "lezárni" a dolgot.

Hidd el, nem a levegőbe beszélek. Édesapámnak sajnos már csak nagyon rövidke élete lesz itt a földön /rákos, és az orvos megmondta hogy menthetetlen/. A fiam 8 éves, és tudja hogy mi fog következni. Soha nem vittem el egyetlen temetésre se, de majd a papánál mindenképpen ott lesz.

Nagyon sok erőt kívánok Nektek!