Hogy mondjam el a nagymamának, hogy a harmadikat várom, mikor az első kettőnek se örült? Hogy lehet úgy elmondani, hogy végre örüljön? (tudásbázis)

Lehet menni a gyerekkel tappenzre, valtasban kivehetitek a szabadsagotokat a ferjeddel, fizethetsz bebiszittert.

A nagymamaknak NEM KOTELESSEGE vigyazni a te gyerekeidre. A TE kotelesseged, hogy megoldd.

Az én anyukám is ilyen volt.

A Te anuykád jó idős már mire jön a 3. unoka. Lehet csak ez az oka. Az idősebbek azt gondolják kínlódás a mai világban gyereket nevelni, nem is értik valójában milyen a mai világ, csak azt érzik, hogy nem biztonságos. Szerintem, én ezt veszem ki az aggódásukból és a rosszallásukból.

Ha tényleg megérted akkor kezeld is úgy. Mondd el neki és kész, hagyd főni a levébe, esetleg viselkedhetnél úgy, hogy ne lássa azt rajtad, hogy a megjegyzéseivel megbánt. A Te álmaid. A Te életed, nem az övé. Örüljetek, hogy részesei vagytok egymás életének. Néha nem árt, ha helyre teszi az ember leánya a szülőjét.

Az én anyukám az első fiam születése után konkrétan azt mondta, hogy utál engem. Aztán sokáig nem beszéltünk. Aztán jött a második fiam. Aztán voltak szóváltások, mindenki kiadta a magáét , én kikértem magamnak a folyamatos lenézést ezért vagy azért. Utána megenyhült. Sajnos nekem a 2 picivel újra kellett kezdenem, mert az exem egy állat volt. Aztán évek múlva az új kapcsolatomban elhatároztuk, hogy lesz közös gyermekünk és már ezt az elhatározást is közöltük. De ezt már nagyon jól fogadta. Az elhatározástól 2,5 év kellett, hogy baba is legyen. Sokat segített, munka mellett, bár akkor ő még csak a negyvenes évei végén járt. Az első közös gyermekünk születésénél is sokat segített. Bár mi egy városban laktunk.

Aztán, amikor 4 hónapos volt a picike babám, karácsonykor, édesanyám meghalt.

Persze, annak például, aki targoncát vezetett 20 évig és kitalálja, hogy ő agysebész akar lenni, nyilván nehéz dolga van, de az sem lehetetlen. :) A való életben általában az van, hogy valaki nem szereti a munkáját, keveset keres és váltana, de nem megy, mert nemigazán tesz érte, vagy a képzettsége nem engedi, és ha nem rögtön azonnal teremne ott csodák módjára a lehetőség, bele se vág, mert sok idő például megtanulni egy nyelvet vagy visszaülni az iskolapadba.

Az emberek nagy része eleve fél bármi új dologtól, sokszor azért sem tesz semmit, mert bár jobb életre vágyna, nem merne kilépni abból, amit megszokott. És nem a biztosat értem ez alatt, mert manapság már egy állás sem az, csak egyszerűen megszokta, amit csinál, és félne az új kihívásoktól.

Nyilván annak baromi nagy szerencséje van aki azt csinálja amit szeret. 50 évesen 30 évvel a háta mögött ha valaki nem abban dolgozik amihez kedve van vagy szeretne, frusztrálódik és belefásul. És a lélek ki hat a testre.

De sajnos nem mindenki olyan asszertív, nem mindenkinek vannak meg a lehetőségei és körülményei, hogy váltson.

De ebben a témában mindegy, hogy valaki fizikai munkás vagy irodai. Az is keveseknek adatik meg, hogy álommelót végezzenek. :) Itt az a lényeg, hogy ha valaki nem szereti, mást akar, akkor tegyen érte. Nem kell nagy és elérhetetlen dolgokra gondolni. De ha én például utálom az irodai munkát, és egészen mást akarok csinálni, például fodrászként dolgoznék, ha nem is azonnal váltok, de tudok tenni érte. Bevállalom, hogy plusz idővel jár a képzés és pénzzel, lemondok dolgokról, hogy félre tudjak tenni rá, kivárom azt az időt, míg összespórolom a pénzt, és nekivágok.

Rengeteg embert ismerek, aki 40 évesen is ott tart, hogy elképzelése sincs a dolgokról, azt csinálja, ami jön, semmi tapasztalat és végzettség nincs mögötte, amire építhetne, pedig ebben a korban már lehetne. Az emberek nagy része lusta és csak várná, hogy a sült galamb a szájába repüljön, millió okot felhozva, hogy neki miért nem sikerülhetne.

Én nem a nagyi problémára reagáltam, az evidens számomra is, már az elején írtam, magunknak és nem a nagyiknak szülünk.

Annak, ha nem örül oka van. Vagy nem látja a lányát elég érettnek hozzá, vagy nagy teherként éli meg valamiért az unokákat.

Teljesen mindegy is, a szülőknek kell felnevelni, ha a nagyszülők besegítenek, az egy bónusz. A nők genetikailag úgy vannak kódolva, hogy örülnek a babáknak, de mindig vannak kivételek, attól még lehet a nagyi nagyon jó ember, mert nem tudja fizikailag, vagy szellemileg elviselni örömmel az unokákat.

Én arra reagáltam, hogy a fizikai munkás is ember és arra, hogy vidéken nem biztos, hogy valaki az álmai munkáját tudja végezni, ha egyáltalán talál valamit.

Hát mire gondoltál a témába illőnek? :) Nyilván erről van szó, mert ha nem azon görcsölne a fórumindító, az anyja megint rossz képeket fog vágni ahhoz, hogy ő terhes, akkor nem lenne probléma. Gondolom, boldog, hogy gyereket vár, és a leírásából nem az aggasztja, hogy az anyukája miért nem örül, hanem inkább az, hogy ha nem örül, akkor hogy fogja beadagolni a segítséget.

Ha én nem lennék jóban az anyukámmal, akkor nem is akarnám ráerőszakolni, hogy segítsen, mert mégiscsak ő a nagymama. De mint korábban írtam, nálunk teljesen jó a viszony, mégse jutott eszembe segítséget kérni, mert valahogy evidens volt, hogy ezeket a dolgokat meg kell oldani, és nem várhatom senkitől, hogy például nyáron két és fél hónapot vigyázzon a gyerekemre (hiányozna is), vagy hogy ha beteg, ő üljön egy hétig mellette reggeltől estig. Sajnos ezek együtt járnak a gyerekneveléssel, be kell kalkulálni és meg kell oldani. Az jó, ha egy nagyi segít, és meg van oldva a probléma, de ha a nagyi ezt nem örömmel teszi, akkor nem szabad rátukmálni.

Elbeszéltünk egymás mellett. Nem erre gondoltam. Nekem a közeli családban, külföldön élő anyuka 5 gyereket nevel segítség nélkül, és még mindemellett egyetemre is jár.

Nem másnak, magának szülte őket, elvárások nélkül.

"Aki fizikai munkát végez, már ennek a felében jobb."

Fizikai munkát végez az is, aki a varrógép fölé hajol napi minimum 8 órát, vagy ónnal forraszt valamit, meg az is aki kapál, nem lehet ezt így eldönteni melyik az egészségesebb.

Szellemi munka is lehet veszélyes az egészségre, meg fizikai munka sem biztos, hogy megerőltető.

A monoton munka nagyon rossz lehet. A gépsornál pl. ua. mozdulat.

Annyira nem elvonatkoztatott, mert egy 40 éves nő férjjel nem tudja úgy összehangolni a mindennapokat, hogy a nagyi ne legyen feltétlen és állandó segítség? :)

Mert én látok olyat, hogy egyedülálló anya vagy apa 2 gyerekkel mindent megold egyedül, és olyat is, ahol két szülő 1 gyerekkel állandó bébiszittert fogad meg a nagyszülőket ugrasztja. Hozzáállás, szervezés kérdése.

Persze itt szerintem el van túlozva a dolog, nem hiszem, hogy a nagymamát 2 naponta ugrasztják segíteni, de az elhangzott kérdések: hogy tudnám megoldani a nyarat és ha beteg, minden szülő életében megvannak, és megoldják. Egy nagyinak is terhes/fárasztó lehet, ha sokszor kérik a segítségét, teljes nyarakra, több gyerekre meg betegség idején ápolásra.

Te összekevered a mozgást és a fáradtságot az egészségügyi problémákkal. :) A legtöbb ülőmunkát végző ember azért küzd több problémával, mert eleve lustább, keveset mozog, plusz sokan egészségtelenül is táplálkoznak. Aki fizikai munkát végez, már ennek a felében jobb.

Nincs ám az úgy, hogy aki irodai munkát végez, az utána megy egy jót futni vagy edzőterembe edzeni, aztán kiméri a napi salátaadagját. :) Nézz végig az irodai munkásokon, nem hiszem, hogy csupa kidolgozott testű bombázót látnál. Elég a hivatalnokokat nézni, ne mondjátok már nekem, hogy a 90%-a nem elhízott, már ránézésre belustult és belassult, tisztelet a kivételeknek. Mert ezek az emberek ugyanúgy morognak, hogy napi 8-10 óra munka után hol van ideje bármire, és a kevés fizetésből hogy ehetne egészségesen. :)

Van benne igazság, de vonatkoztassunk el a várostól, nem mindenki talál munkát magának, ami tetszik neki.

De tényleg nagyon eltértem már a nagyi örüljön kötelezően, vagy ne az unokának. :)

"De ha valaki utálja ezt csinálni, és 50"

Nem értem mit akarsz ezzel mondani.

Látod, Happy? Nem is akarsz részleteket tudni...pedig lehet, most az anyának adnál igazat, mert minimum második házasság, van két gyerek, és 40 évesen vállal még egyet, mert ebből a kapcsolatból még nincs.És: a nagymama segítségére rá van szorulva.

Na, most is köcsög, és carja le?

Én is érzek néminemű igazságot huszonöt mondataiban. De valóban nem lehet mindenki diplomás. Kell a kőműves, a bányász, a buszsofőr, az esztergályos, a pék és még sorolhatnám.

Én mindig azt mondom, hogy a takarítónéni ugyanolyan fontos mint a főorvos, mert nélküle megenne bennünket a kosz és ha nem megfelelően takarítana, fertőtlenítene...na arról ne is beszéljünk.)

Hagy írjak le valamit.

Édesanyám ebben az évben volt 48 éves. Vidéken nőtt fel, tanyán. Drága nagymamámék a 3 testvérével együtt halálra dolgoztatták egész fiatal korában. Sőt, mikor férjhez ment, utána is rendszeresen járt hozzájuk segíteni a rendes munkahelye mellett, édesapámmal, velem és testvéremmel együtt.

Ennek a következménye az lett, hogy már 36 éves korában két oldali gerinc sérve volt, amit műteni kellett. Azóta se tökéletes a gerince, de éldegél. A műtét során leállt az egyik veséje, hónapokig járt kezelésre, de nem lett eredménye. Így 1 működő vesével él, de azóta is, vagy is 12 éve vízhajtót szed napi szinten. Közben pár éve kiderült, hogy szívritmus zavara is van, arra vérnyomás csökkentőt szed kb 6-7 éve. De oda kell figyelni rá, mert a vízhajtó és vérnyomás csökkentő együtt nem mindig sül el jól. 3 éve 2 munkahelye van, ami igaz, hogy irodai, de mindkét helyen vezető beosztásban van, így a 24 óra is kevés neki néha :) És 8 éve van még a nyugdíjig....

Én ennek tudatában vállaltam gyereket, hogy vegyük úgy, hogy rá nem számíthatok.

És nem azért van ennyi baja, mert épp nincs jobb dolga és kitalál ezt-azt, hanem mert kiskorától kezdve a nagymamámék tönkretették mindhárom testvérével együtt. Testvéreinek is hasonló problémáik vannak, nem véletlenül. Ő lenne a legboldogabb ember, ha még el tudna menni munka után ugrándozni edésekre, meg hasonlókra, de kb fizikai képtelenség. Annyit tud mozogni, hogy bicajjal jár az egyik munkahelyére, mert az csak 20 percre van. Többet nem bírna szerintem mozogni.

Úgyhogy unokák utáni szaladgálás szintén kizárva :)