Második babánk születése

Hétfő éjjel 2-kor elment a nyákdugó. Várakoztam, hogy lesz valami (az első babánál ezután rögvest volt), de most persze semmi. 2010. április 13-án, kedd délelőtt igen-igen gyenge alhasi érzet, de az is rendszertelenül és még mensis erősségű sem volt. Ezért aztán, ahogy az előző 4 napon is, most is megcsináltam a kismamajógás tornát. Még a spárga is ment. (Ezt csak próbaképp csináltam) 10-11 között 1-2 fájásféle volt, de teljesen rendszertelen.

12 után már erősödött, éreztem, hogy ebből már lesz valami, de akkor meg Marci fiam miatt mérni nem tudtam, hogy milyen sűrűek.

1-kor ebédeltünk, mert még meg akartam etetni és lefektetni a délutáni alváshoz, aztán gondoltam, utána majd lesz nyugis 2 órám, akkor elmélyedek, meg mérek.

Na, ebből nem lett semmi. Már az ebéd közben megálltam néhányszor a kanállal, mert annyira erős fájások jöttek, hogy muszáj volt a lélegzésre figyelnem.

Miután Marcit letettem, elkezdtem mérni. Kerek 3 percesek voltak, és elég hosszúak, és nagyon erősek. Felhívtam a párom, hogy fejezze be a munkáját és kényelmesen jöjjön haza. Mondta, hogy úgyis félben van az ebéddel, megeszi és jön. OK. 10 perc múlva felhívtam, hogy a kényelmesen szót felejtse el és MOST azonnal jöjjön haza, lehetőleg tempósan.

Közben összepakoltam a cuccot induláshoz, és - ekkor már csak négykézláb tudtam elviselni a fájásokat (illetve úgy "esett jól") - és négykézláb megmostam a hajam. (ezt mindenképp akartam a kórház előtt…)

Mire megszárítottam, épp megjött a férjem. Gyorsan kocsiba pattantunk és uzsgyi be. Ezúttal a liftet választottam, gondoltam nincs már szükség a lépcsőzésre...

Bementünk és rögtön elkezdtek adminisztrálni, 2 lány, iszonyatos tempóban, úgy írták a papírokat, mint a szél. Nekem közben hálóinget kellett venni, (kéket kaptam) és az ügyeletes doktornő (ezúttal sem fogadott orvosunk, sem fogadott szülésznőnk nem volt) megvizsgált. Hú de borzasztó volt háton feküdni... Mondta, hogy bő 4 ujjnyi (!!!) Vagyok, és hogy amint megrepesztette a burkot, már jön is a baba valószínű.

Miután elkészültek a papírok - közben sokat fájtam - alá kellett írni. Mondták, hogy mi micsoda, a gátvágásos lapnál pedig a doktornő rögtön mondta, hogy nem szeretne vágni! Hát mondom, én sem szeretném, ha vágna. De már jól indult és belopta magát a szívembe!

Elmentünk a szülőszobához, ez a „tömeg hely” volt, semmi apás vajúdó, vagy alternatív, de nekem ez ott akkor már mindegy volt.

Ja, ahogy írtam, semmi előkészítés nem volt, sem beöntés, sem tusolás, sem borotválás, semmi! Felpattantam a szülőágyra, kanült kötöttek (mindenkinek szoktak) és rám csatolták a ctg-t, de egyik sem akadályozott. Mondtam, hogy nem bírok a hátamon feküdni, nem lehetne-e hogy négykézláb állok az ágyon. Éééés, megengedték!! Az infúziót le is csatolták, hogy kényelmesebb legyen nekem. Nagyon erős, elsöprő erejű fájások jöttek, de végig a légzésemre figyeltem és arra, hogy laza maradjon a szám. Minden fájás szünetben mosolyogtam és kb. 10x elmondtam a páromnak hogy milyen jó szülés ez, milyen jó, hogy négykézláb lehetek, milyen jó, hogy a vágyott doki van épp ott velünk! A párom simogatta a hátam, de nem esett jól, így kértem, hogy inkább ne tegye, csak legyen ott velem, az elég. Meg adott inni egyszer.

Na aztán jöttek a tolófájások. Sajna a hátamra kellett feküdni és a lábaimat feltenni, de mivel az orvos azt mondta, hogy a gátvédelemhez ez kell, csináltam. Innentől teljesen rá hagyatkoztam, végig mondta, hogy mikor hogy vegyem a levegőt, mikor nyomjak, hogy a fenekemet próbáljam meg lefelé nyomni, stb. 2 szülésznő iparkodott a gátvédelem érdekében, doktornő meg állt a fejemnél, karba tett kézzel, még kesztyűt sem húzott!

Elég sok tolófájást kellett várni, nehéz volt nyomni, sokszor visszacsúszott a "kis" feje, de a doktornéni azt mondta a gátvédelem ilyen - türelemjáték.

Végül az utolsónál azt mondták, hogy nyomjak nagyon, legalább a feje legyen kinn, már ne csússzon vissza. Én meg beleadtam apait, anyait és akkorát nyomtam, hogy mire szóltak nézzek oda, kinn volt az egész baba!

Nagyon jó, fura érzés volt, egész más, mint Marcival. Nem is volt az az égető érzés, amiről lehet olvasni. Ahogy megláttam, mondtam is hogy óriási baba! Hatalmas zsemle pofijai voltak, hurkásak a kezei - lábai! 3970 gramm és 51 cm lett. 9/10-es Apgar-ja volt, csak úgy mint anno Marcinak.

Amikor kibújt, az 15.27-kor volt. Ez azt jelenti, hogy 1 órát voltunk benn a kórházban, és ez tartalmazza a nem kevés adminisztrációt is.

Azon nevettem, hogy Marci még talán alszik otthon, én meg már megszültem a kishúgát.

Apa elvágta a köldökzsinórt - ezúttal láttam és hallottam is - és aztán rám tették a leányzót. Most elmaradt az a „de nehéz ez a gyerek” érzés, viszont tovább hagyták nálam, rám nézett, és a cicit is megkereste a drága! Majdnem elolvadtam!

Apa elment vele méreckedni, törölközni, öltözni, engem meg előkészítettek feltárásra.

A lepényt úgy éreztem, hogy eléggé siettették (pedig azt mondták, hogy 5-30 perc van rá) és kellemetlen érzés volt, ahogy lejött. Kértem, így megmutatták a lepényt is és a zsinórt is. Most minden normális volt. Miután a dokinéni világra segített közben egy másik babát, visszajött és megvizsgált meg "kipucolt" engem - mert állítólag eléggé véreztem.

Mindösszesen 2 db öltést kellett ejtenie rajtam, és azt sem a gáton, hanem felül a nagyajkaknál, de egyáltalán nem éreztem és azóta sem fáj. Ezen kívül TELJESEN SÉRTETLEN maradtam!!!

Ez hihetetlen boldogság a számomra és komolyan kárpótol még az első szülésemért is - ahol nagy csalódás volt, hogy nem kaptam támogatást.

Sajnos ezután összességében még vagy 10x megnyomták a hasamat - ez az az iszonyúan fájdalmas nyomás... így csillagokat láttam. 2 órát a megfigyelőben töltöttünk édes hármasban, apa telefonálgatott, én meg pihegtem a kislánnyal és csak néztem, csak néztem őt...

Másodszor is megkatétereztek, aztán kitoltak az osztályra. Mivel mindkét VIP szoba foglalt volt, egy kétágyasba kerültem elsőnek. Szép kis szoba volt, sokkal jobb, mint anno Marcival, a folyosó közepén, kulturált pelenkázóval, mosdóval, egész tűrhető ággyal.

Már fél óra múlva simán felkeltem és mentem pisilni. Most egyáltalán nem voltam olyan sápadt és erőtlen sem, tisztára úgy éreztem végig, hogy akár haza is tudnék menni.

Nóri hamar elkezdett szopizni, már éjjel legyártott az első kakis pelust, aztán csak úgy szaporázta őket... Nem is sárgult be egy leheletnyit sem!

A kórházi 3 és fél nap nagyon jól telt, Nóri nagy alvó volt, úgy kellett ébresztgetni. Én is tudtam aludni, mindig hajnalban tusoltam, sokat szellőztettem, isteni tavasszal szülni!

A hangulatom is jó volt, sokkal-sokkal fittebbnek éreztem magam végig.

Marcit minden nap behozták a rokonok, hát az első találkozásra nem voltam lelkileg felkészülve... Ahogy megláttam, elbőgtem magam és alig tudtam abbahagyni. Pedig annyira édes volt! Jött az ágyhoz hogy Nóji, Nóji baba és csak állt ott egy helyben, mosolygott és nézte a kishúgát... Felejthetetlen pillanat...

Hát ez a mi történetünk, ezzel átadom a stafétát a többi babára vágyó anyukajelöltnek. Kívánok mindenkinek akár csak fele ilyen jó és szép szülést, mint amilyen nekem ez volt!