Martin baba érkezése

28.-án, pénteken kellett befeküdnöm a kórházba, itt az a szokás, hogy már háromnapos túlhordással be kell feküdni, de mivel nekem az szombatra esett, így pénteken feküdtem be.

Nagyon nem akartam befeküdni, kértem manókámat, hogy bújjon már ki addig, de semmi, úgy éreztem magam, mint akinek még van egy hónapja.

Nem volt semmi bajom. A kórházba péntek reggel mentünk be, hál' Istennek csak ketten voltunk a szobában. Olvasgattam napközben, jöttek be látogatók hozzám, hogy ne unatkozzak. Voltam CTG-n, ott minden oké volt, voltunk ultrahangon, ott is minden rendben volt.

Szombaton is elvoltam, de aztán éjjel arra ébredtem, valami nem oké. Kimentem a WC-re és láttam, hogy elment a nyákdugóm. Visszafeküdtem aludni, mert semmi más bajom nem volt.

Vasárnap már napközbe fájdogáltam, de nem volt vészes és inkább csak a derekamba hatott a fájás.

Elérkezett a vasárnap este és egyre sűrűbben jöttek a fájások, már aludni sem bírtam, csak sétálni volt jó, megnézett a doki, de azt mondta pihenjek, még nem szülünk. a CTG-n a fájás mutatója alig mutatott fájást. Hétfőn reggel megnézett a főorvos is, egyujjnyira voltam nyitva, mondta, hogy kapok prepidil zselét, hátha az segít megindítani a szülést.

Tizenegy óra felé megkaptam a zselét, feküdni kellett vele két órát, közben rajtam volt a szívhang és a fájásmérő, de fájást még mindig elég gyengén mért, pedig nem volt gyenge, alig bírtam feküdni.

Amint letelt a két óra visszaküldtek az osztályra, hogy akkor még nem szülünk, pihenjek.

Visszamentem, lefürödtem, és lefeküdtem, hogy alszom egyet, kb. húsz perc eltelt, mikor majdnem elaludtam, és egyszer csak pukkanás és elfolyt a magzatvíz.

Hívtam apát, hogy induljon és mentem át a szülőszobára, ez volt fél háromkor. Apa fél négykor jött be hozzám. A fájások nem voltak sokkal erősebbek az előző napinál, és mensi görcseim nem nagyon voltak, inkább a derekamba hatott ki.

Öt óra körül mondták, hogy itt hatig baba lesz, hát nem hittem el. Aztán felfeküdtem az ágyra és megvizsgáltak, és mondták hogy szóljak, ha érzem a tolófájást. Jöttek is szépen sorba, azt nem tudom hány nyomásra lett meg Martin, de elég hamar meglett az biztos. Picit segítette a doki bácsi, nyomta a pocimat, aztán apa mondta, hajas baba lesz , és rá nem sokkal kint volt Martin.

Nagyon jó érzés volt, leírhatatlan.

Mikor a kis puha teste hozzám ért, minden fájdalom elmúlt. Martin 3740 grammal és 54 centivel született.

Nekem a varrás jobban fájt, mint a szülés. Úgyhogy nekem nem lehet egy rossz szavam sem, a szüléssel kapcsolatban.

Martin nemsokára már három hónapos lesz és nagyon jó baba, hatalmas boldogságot hozott nekünk és a családnak.