Lámpaláz (beszélgetés)

Sziasztok!

Szeretnék tanácsot kérni...!

Januárban lesz a bátyám Szalagavatója, ahova jön anyukám, nevelőapám, apu meg mostoha anyu is, meg öcsi is, ex pasim, mind1, szóval nagyon nagyon sokan, és ott lesz a vezetőség, meg a Franciatanár, (akiért odavagyok). És elvállaltam, hogy felkonferálom az egész Szalagavatót (mert akartam, hogy a franciatanár lássa, hogy milyen ügyes vagyok stb.ezzel akartam imponálni..)ÉS hát tudni kell rólam, hogy imádok szerepelni, és jól is megy.Dráma tagozatos vagyok, és akik ismernek mind elismernek ilyen téren. Csak nem tudják, hogy én nagyon lámpalázas vagyok,ha meg mondom nekik kinevetnek, hogy Éénnn??ez vicc !! :).. Pedig remeg a hangom,néha el is csuklik, elhalkul a kezem és a lábam is szokott remegni, és hadarok..Meg néha a szédülés is rám jön.Bár eddig nem látszott sosem, pedig én éreztem, és nagyon szenvedtem tőle, most még is úgy félek, hogy hallani/látni fogják, hiszen csend lesz, mikrofon, és nagyon megszeretnék felelni.Annyira ideges vagyok már most, hogy elsírtam magam..Vissza nem akarom adni a szöveget, mert a jövőben színészettel szeretnék foglalkozni, és bele akarok tanulni a szereplésbe!!!

Kérlek segítsetek különféle tanácsokkal!!!

Ha kell kiállok a nyugati közepére, és elkezdek bármiről üvölteni, mert nem vagyok zavarban levős típus, de ha ismerősök vannak valahol, akkor annyi.Ver a víz.

Előre is köszönöm.

Hát igen... szóban felelni nagyon nehéz... :(

De neked gratulálok az 5-öshöz. :)

Sziasztok! Én is néha nagyon izgulós tudok lenni. Attól függ, hogy milyen a szitu. Ha olyan dolgokról kell beszélnem közönség előtt, ami számomra fontos, mindig félek, hogy elrontom. Egy német felelésnél nem félek. Ma viszont a színházról kellett volna beszélnem 33 ember előtt, de nagyon elrontottam. Tudtam az egészet fejből, de az elején elrontottam, és már nem mertem tovább fejből mondani. Így szétesett az egész kiselőadás, és nagyon mérges voltam magamra, hogy még ezt is képes vagyok elrontani. Színházi rendező szeretnék lenni, szóval ez a téma nagyon közel áll hozzám.

Két hete egyik kedvenc színészem felhívott a színpadra, hogy olvassak fel pár sort. Mikor rájöttem, hogy ki mellett állok, és hogy hol (annak a színháznak a színpadán, ahol én majd egyszer dolgozi szeretnék), majdnem elfelejtettem olvasni is.

Bár erre most már jó emlékként gondolok vissza, de az előbbire nagyon nem.

Szia,

kimondta, hogy nem lehet kimenni sírva az érettségiről? Én kimentem, azaz kikisért a tanár. Irodalom szóbelinél kihúztam a tételt és sírva fakadtam és nem tudom,hogy miért mert tudtam a tételt. Szóval a tanár kikísért kérdezte, hogy tudom-e a tételt, mondtam, hogy igen, csak mártúl akartam lenni rajta és sírva fakadtam /utáltam szóban felelni/, megitatott,a ztán megnyugodtam és 5re vizsgáztam. Diplomamunkámnál pedig mielőtt behívtak 3x bőgtem el magam, annyira izgultam, de bent már nem volt gond. Én sosem tudtam másra gondolni, sokan mondják gondoljak avalmi jóra ilyenkor, én sosem tudtam semmire gondolni, csak hogy legyen vége.....

Nagyon köszönöm az értékes tanácsaidat, remélem tudok majd alkalmazni egy-két módszert, és beválik.

Változó, hogy hány ember előtt izgulok, előfordul, hogy még a saját rokonaim előtt egy szimpla beszélgetésnél is kínosan érzem magam, mert nem tudom úgy kifejezni magam, ahogy szeretném. A magyar tanárommal viszont legtöbbször "szépen", kifejezően tudok beszélni spontán is, bármiféle előkészület nélkül. Olyan furcsa ez... És az a legrosszabb, amikor látom és hallom magamat, "belülről" figyelem, ahogy beszélek, a hangomat, stb. na ilyenkor van általában a gond. Lehet, hogy az önbizalom poharát üresen kaptam az égiektől..:p

Általában akkor izgulok különösen, ha valami szívemhez közelálló témáról kell beszélnem (ált. az irodalom). És, ha az irodalomról beszélek, akkor találkozok a legtöbb elvárással is, az iskolában ugyanis engem tartanak az egyik "fő irodalmárnak" a tanárok és a legtöbb osztálytársam is. De például történelem feleletnél is nagyon izgulok, volt már rá példa, hogy a tanár kijavított, mert valami hülyeséget mondtam, és nem is éppen kíméletesen tette...

Tehát a téma-kérdés is változó.

Nagyon meghatott az írásod, teljesen azonosulni tudok azzal, amit érzel, ez gondolom a cikkemből is kiderül. Szóval nyugi nem vagy egyedül!! Nekem is az a legborzalmasabb, ha olyanok előtt kell szerepelni, akiket ismerek. A röhögésről pedig lenne mit mesélnem... Az osztályom tele van rosszindulatú, gonosz emberekkel, akik folyton cikiznek mindenkit, aki nem tartozik a "körükbe", így elképzelheted, hogy milyen volt ilyen emberek elé kiállni... viszont ők már nem érdekelnek, és téged se érdekeljen, mert az ilyenek ezzel "tornázzák fel" az önbizalmukat. Ha pedig tényleg nem rajtad röhögnek, akkor kérd meg őket, hogy lehetőleg ne röhögjenek, mert ez téged zavar. Nekem sokkal rosszabb, ha olyan ember előtt szerepelek, aki sokat vár tőlem (tanárom, családtagom). Rettegek attól, hogy csalódást okozok...

Én is most fogok érettségizni, úgyhogy ezzel kapcsolatban is tudom mit érzel. Tanárok előtt beszélni... félni, hogy valami orbitális baromságot mondok.. leblokkolok stb. Én is tele vagyok ilyen félelmekkel. De mivel a színészet az, ami igazán érdekel, úgy vagyok vele, hogy mindegy, hogy mi lesz az érettségin. Vége az iskolának, nem fogok nap, mint nap találkozni ezekkel az emberekkel, megszűnik minden teher, és "szabad" leszek. Te is gondolj erre, teljesen mindegy hogy mi lesz, a tanárok láttak már elég lámpalázas diákot, aki ezt nem érti meg, őt minősíti... Nagyon örülök, hogy írtál. Erőt ad nekem, hogy vannak sorstársaim :).

Én is eléggé izgulós voltam, de elkezdtem tréningeket tartani és előadásokat vállaltam egy egyetemen. Bele lehet jönni. Próbálj gyakorolni, barátok előtt felolvasni ismeretlen szöveget. Próbáld átgondolni, hogy mitől is félsz, mi a legrosszabb ami történhet. Menj el előre a színhelyre, ismerd meg a fellépés körülményeit. Hol fogsz állni, honnan kell bejönnöd, hol lesz a közönség, milyen messze, stb.

Érdekes mód nekem könnyebb sok ismeretlen előtt beszélnem, mint 5 ismerős előtt. Én arra próbálok gondolni mindig, hogy a közönség nagy részével soha az életben többé nem találkozok. Amit korábban említettek már, az is jó technika, hogy próbálsz felsőbbrendűként a közönség fölé magasodni. :) Végülis profi vagy. A lámpalázat kinőni nehéz, de kezelhetővé lehet tenni sok gyakorlással.

Ezt akár én is írhattam volna..Én is nagyon lámpalázas vagyok, főleg ha szerepelni kell, én is olyan területet választottam, ahol ki kell állni, elő kell adni magad, meggyőzőnek lenni.

Megszűntetni nem tudom hogy lehet e, de én már valamelyest mérsékeltem ezeket a félelmeket. A lényeg annyi hogy minél többször kell csinálni, mert annál rutinosabb leszel, és "megszokod" a szereplést. Úgyhogy ne add fel! Simán lehetsz színész, csak előtte "gyúrj rá " kicsit mielőtt felvételizel mondjuk színművészetire :) Iratkoz be szakkörökre,ilyesmik, és vállald el a felépéseket a suliban, mert azok téged segítenek előrelépni, nem ellened vannak, még ha bakizol , akkor sem:)

Úgyse emlékszik senki ezekre a bakikra. Nekem is voltak olyan előadásaim, ami után napokig folyamatosan sírtam a kudarc miatt, de semmiképp nem szabad emiatt feladni:)

Viszont nekem a szóbeli vizsgákat már kevésbé érzem stresszesnek, csak a suli elején volt az, mikor először kellett szóbelizni, és ismeretlen volt a dolog. Azóta jó sokat szóbeliztem, és természetessé vált...

Ha nagyon ver a szived,izgulsz 1-1 fellépés előtt érdemes lenyugtatni magad,nem arra gondolni, hogy mindjárt te jössz, hanem olyanokra hogy mit fogsz kajálni este, vagy valami szép tájra gondolni:)

És ami nálam nagyon bejött: úgy kell kiállni,mintha egy jóbaráthoz beszélnél, valami közeli ismerőshöz, közvetlenül, azt kell képzelni hogy csak ő hallja azt amit mondasz, és akkor kicsit megnyugszol:)

Én is rettenetesen izgulok, ha a többiek előtt kell beszélni, egyszerűen nem jön ki hang a torkomon, ha mégis akkor dadogok, vagy nagy baromságot mondok... Ismeretlen emberek előtt annyira nem .... de ha ismerősök előtt kell beszélnem...akkor kikészülök. Az iskolában prezentációt kellett előadni...elolvastam az első mondatot... a fiuk nevettek (állítólag nem rajtam) de annyira rosszul lettem, hogy szédültem homályosan láttam, és elkezdtem sírni...és ami még rosszabb ki is futottam a teremből...mindenki csak úgy nézett, hogy mi történt...

Most fogok érettségizni és nem tudom, hogy hogy fogom ezt viselni...kirohanni, sírni nem lehet,és félek, hogy semmi nem jut az eszembe semmi pedig egész szünet alatt tanultam.

Mit tegyek? Hogy ne érezzem folyton azt, hogy rajtam nevetnek.(mindig olyan érzésem van h engem gúnyolnak ki, vagy kibeszélnek, vagy nevetnek rajtam, és ez szörnyen rossz. :( )

Sportversenyen sokszor részt veszek, ott egyáltalán nem izgulok...talán azért mert nem kell megszólalni, vagy mert tudom, hogy ebben jó vagyok, vagy ha mégsem tudom teljesíteni a szintet akkor sem nevetnek ki, mert akik ott vannak ők is ugyanezt élik át és nekik sem sikerül mindig.

Én is nagyon lámpa lázas vagyok...bár már annyira nem. Gimiben volt kötelezően tánc és dráma óránk amelyeken mindig a színpadon (volt a sulinak rendes színpada, nem művészeti suli,csak egybe van a városi zeneiskolával) voltunk. Eleinte már akkor ezerrel vert a szívem mikor még csak a lépcsőn mentem föl a színpadra és közönségként csak a tanár ült a nézőtéren,mivel az osztálytársak velem voltak a színpadon. Aztán h egy évig szinte végig ott voltam, mozogni kellett, beszélni, így évvégére mire eljött a bemutató ideje már nem is izgultam...persze egy kis izgalom volt bennem,de az teljesen normális jelenség volt...de semmi rosszullét semmi ilyesmi nem gyötört,úgy mint azelőtt....Ahhoz hogy színész legyél úgyis sokat kell gyakorolni, nem mindenki születik úgy, hogy rögtön tudja tenni venni magát a színpadon...de ez nem azt jelenti h nem képes rá... Jelentkezz először valami amatőr színtársulatba....aztán utána hátha onnan könnyebb lesz tovább lépni.

Idén is vállaltam egy vers felolvasást...(már nem gimiben :)) és arra gondoltam közben, hogy a közönség nagy része úgysem ismeri a verset, tehát ha bakizok sincs nagy gond...(de nem bakiztam), és folyamatosan egy olyan emberre néztem a vers közben akit ismerek.

Nekem szerencsére színpadon nem jelentkezett a lámpaláz, viszont annál rosszabbul viselem a szóbeli vizsgákat. Egyszerűen nem merek beszélni, félek attól, hogy rossz, amire gondolok. Sajnos emiatt már volt gondom. Legyőzni nem tudom, próbálom kicsit enyhíteni. Egy régi tanárom tanácsolta: úgy nézzek az oktatóra, mintha egy kisgyerekhez beszélnék és próbálnám neki elmagyarázni a dolgokat. Nekem valamelyest bevált.

A te esetedben esetleg jó lehet, ha kizárod a fejedből a közönséget, próbálsz valakire gondolni, akiről tudod, neki nem számít, hogy teljesítesz, mert úgyis jó vagy.

hát,nekem is vannak ilyen problémáim. egyszer fel kellett olvasnom a suli napján valami rövid szöveget,még olyan 8.os lehettem. próbáltam nem izgulni. kimentem a színpadra,és mindjárt elkezdtem izzadni,aztán már levegőt se kaptam,meg ilyenek. szóval elég égés lehetett.

ha ilyesmi történik,hát próbálok nem gondolni megint rá,mert az önmarcangolás nem segít.

a tanáraim szerint egyszerűen gyakorolni kell az ilyesmit,mert bele lehet jönni. az egyik tanárom is eléggé izgulós volt,de vállalt előadásokat az egyetemen,és így szép lassan belejött.

én nekem segít az is (bár kicsit furcsa megoldás), ha,mikor épp a tömeg előtt vagyok, kicsit felsőbbrendűséggel tekintek a közönségre. szóval csak annyira,h én tudom azt az anyagot, és jól tudom,és örüljenek a többiek,h meghallgathatják... ilyesmi. meg azok a híres tanácsok,h próbáld meg elképzelni meztelenül a közönséget,nos,az is erre a sémára épül (nekem ez amúgy sose ment...)

meg az is érdekes lehet kideríteni,hogy hány ember előtt kezdesz már el izgulni? egy ismeretlen előtt is,vagy csak csoportok előtt? bármilyen téma előadásakor izgulsz?

amúgy ha pedig színész szeretnél lenni,nem késő. vannak a színészeknél is gyakorlatok,de ajánlok valamilyen csoportos foglalkozást, vagy ilyesmit,mert ezen lehet segíteni! ott először kisebb csoport előtt kell szerepelni,és utána jöhet a nagyobb csoport is!

ne add fel,mert lehet tenni ellene.